Nektek milyen volt a jogosítvány utáni első vezetéseitek? Még csak pár napja van meg a jogositványom, de számtalanszor ledudáltak.
Volt, hogy STOP táblánál megállás miatt, volt mert lassan vettem be a kanyart (20-30 km/h-val lakott területen)
21/F
Már nem emlékszem, mert 16 éve vezetek.:)
Ugyanúgy ledudálnak, ha 30 vagy 40 a sebességhatár, és betartom. Márpedig be fogom. Tegnap majdnem letoltak, mert városon belül 55-60-nal "szütymörögtem", ràm dudáltak, mert nem mentem át a sárgán(mire fékeztem, piros lett), és hazafelé végig a se.ggemben volt egy kamion, akinek kevés volt a 90-es tempó, de a kocsiban öten ültünk, ebből 3 gyerek!!!, és épp csak egy 50 kilós csemperagasztó meg egy komplett wc volt hátul a csomagtartóban. És nem érti, hogy a legkisebb emelkedőn is 80 a maximum, ha kitaposom a gázpedàlt, akkor is.
Úgyhogy nyugodj bele, hogy ezt fogod tapasztalni az utakon, és nem azért, mert friss a jogsid, hanem mert sok péniszsapka nem tartja be a kreszr, és úgy van vele, hogy ha már az ő tyúkxaros élete semmit nem ér, legalább egy 5 fős család is haljon már meg vele együtt.
Volt egy haverom aki évekig szabályosan vezetett.
Ha 50 akkor pont 50 ha 30 akkor pont 30, gyalogost átengedte, nem sorolt be erőszakosan. Konkrétan folyamatosan ledudálták. Volt, hogy 90-es táblánál már 95-el mentünk, és távolsági busz konkrétan majdnem letolt minket az útról.
Én alapvetően amondó vagyok, hogy sokkal kevesebb embernek, sokkal szigorúbb feltételekkel kellene jogosítványt adni, egyszerűen azért, mert ön és közveszélyesek az utakon.
Arról ne is beszéljünk, hogy az emberek nagy része hírből sem ismeri a KRESZT. Főleg ha gyalogossal szemben kell alkalmazni.
Kijelölt gyalogátkelőnél 90%-ban nem engednek át, ráadásul tipikus "vonatozás" megy. Ha egy autós elmegy akkor már megy kövér gázzal utána a többi. Kanyarodásnál szintén ugyanez.
Legutóbb nem, hogy nem adta meg az elsőbbséget egy kanyarodó autós, konkrétan majdnem elgázolt ahogy rám kanyarodott. Majd még ki is ordított nekem, hogy "nincsen zebra".
A STOP táblák nagy része totál felesleges.
Ezt csak a friss jogsisok és a hétvégi sofőrök nem látják be.
A legtöbbnél én sem állok meg, mondjuk nem is dudálok rá azokra, aki betartja az ilyen értelmetlen szabályokat. Tisztelem a türelmüket.
Sajnos, ezt meg kell szoknod, hülye mindig lesz az úton. Ha tehetséges vagy, hamarosan rá fogsz jönni, hogy sokan nálad sokkal rosszabbul vezetnek, viszont cserébe a duda-gázpedál kombót sikeresen nyomják.
Most télen Debrecenben egy kis Suzuki akart bekanyarodni jobbra egy négysávos útról, saját kapubejáróba. Tiszta latyak, út szélére odatolt és letaposott hó minden. Nem sikerült neki, mert még emelkedett is a bejáró, pörgött egy helyben. A kocsiban egy húsz év körüli negyven kilós hölgyike, meg hátul két topogni sem tudó papa-mama. És a két sávban összetorlódott vagy tíz-tizenöt autó. A két szembejövő sávban hosszú sor, kerülni nem lehet. Én ott álltam a buszon. Mind csak a dudát nyomta, "fa...kalapozott". Egy hosszú fülkés furgonból szállt ki négy melós srác, és úgy tolták fel a gépet a kapuba. . Persze anyázni, káromkodni, beszólni húsz másik gyökér autós tudott...Hogy ettől mit reméltek, azt nem tudom...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!