Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Van értelme a jogsinak saját...

Van értelme a jogsinak saját autó nélkül?

Figyelt kérdés

Már azóta akartam jogsit, mióta elég idős lettem hozzá, de úgy voltam vele, hogy átgondolva semmi értelme addig, amíg még kilátásom sincs saját autóra.

Végül szüleim unszolására mégis belevágtam, simán meg is lett hamar a jogsi.... és igazából azóta nem is tudtam értelmes dologra használni.

Most kb. annyi előnyöm van belőle, hogy néha amikor náluk (szüleimnél) vagyok, hétvégén kiugrasztanak az ágyból korán, hogy például mennek a szomszéd faluba vásárolni, vezessek én, vagy menjünk el "csak úgy" kocsikázni, milyen jó lesz.

Amikor viszont tényleg kellene az autó, például ömlik az eső és orvoshoz kell mennem, vagy nyáron ha szüleimnél vagyok, 40 fokban felhívnak hogy el kéne ugranom a boltba valamiért, vagy ilyesmi, akkor nyilván mindig használják az autót, tehát én mehetek biciklivel ugyanúgy, mintha nem lenne jogsim.

Eleve ha utazok hozzájuk, aztán utána haza a barátomhoz, akkor vonatozhatok 5-5 órát, miközben kocsival alig másfél óra az út.

Barátomnak van kocsija, de hát kell neki minden nap mert azzal jár dolgozni, szóval megintcsak, ha valamit el kell intéznem napközben, akkor marad a busz, vonat, gyaloglás.


Jelenleg még tanulok, mellette dolgozok amennyit tudok részmunkaidőben, de egy autót esélytelen, hogy fenntartsak még egy jó ideig (meg látva a párom autós pénzügyeit, ilyen biztosítás, olyan adó, satöbbi, igazából egyre jobban el is megy a kedvem a saját autó gondolatától)


Perpillanat igazság szerint a jogsi árának jobban örülnék, mint +1 fölösleges kártyának a tárcámban.


Szüleim és a párom viszont erősködnek, hogy de igenis nagyon jó nekem, hogy van jogsim, én viszont ebből semmit nem érzek. (Munkát szokták felhozni ilyenkor, hogy amiatt hasznos, hát én dolgoztam már 1-2 helyen, sehol nem érdekelte a kutyát se, hogy van-e jogsim, kocsim, mivel járok be, legyek bent időben és kész.)


Mit gondoltok erről? Van értelme így a jogosítványnak? Pénzkidobás? Hasznos? Jobb döntés lett volna várnom vele? Ti ki tudjátok/tudtátok használni, ha nincs saját autó?


2018. júl. 10. 11:48
 1/10 anonim ***** válasza:
Persze, hogy van :)
2018. júl. 10. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Azt tudod ugye, hogy nálunk lehet autót kapni. Miért nem veszel egyet magadnak. Jaaaa, akkor kinek panaszkodnál. Vagy esetleg olyan munkahely, ahol jó egy jogsi???
2018. júl. 10. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:

Nekem 14 éve van jogosítványom, de az elmúlt 10 évben nem vezettem autót, mert nem volt mit. Idén már úgy éreztem, hogy ez így nem tartható állapot, így 32 éves fejjel újra elmentem oktatóhoz, vettem pár gyakorló órát és azóta vettem egy 16 éves (párszáz ezer Ft-os) kisautót is, így boldogan közlekedhetek végre fel-alá, nem kell alkalmazkodnom senkihez és semmihez.

Azt tudom, hogy ha most (gyerek és munka mellett) kellett volna nekiállnom a kresznek, elsősegélynek, stb., az sokkal-sokkal macerásabb lett volna, így egyáltalán nem bánom, hogy ezeken túlestem 17-18 éves koromban. Hidd el, ha most nem is érzed hasznosnak, később még bármikor jól jöhet, hogy megvan a jogsid!!

2018. júl. 10. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Nekem sincs saját autóm, szüleimnek van 3. Szerintem alapvető dolog, hogy legyen legalább B jogsija az embernek. Bármikor kellhez az a plasztik kártya.
2018. júl. 10. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

#2

Es mibol vegyek autot meg mibol tartsam fenn, mikor anelkul is orulok ha kijovok a penzembol? :D

2018. júl. 10. 13:33
 6/10 anonim ***** válasza:
0%
Hát dolgozni kell, ahogy másoknak is. Ennyi.
2018. júl. 10. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

#6

Elolvastad egyaltalan a kerdes leirasat? Dolgozok amennyit tudok...

2018. júl. 10. 13:57
 8/10 anonim ***** válasza:

Később lesz majd haszna és jól fog jönni, hogy zsebben van a jogsi.

A jogsi megszerzésének költsége pedig, egyre csak emelkedik, akár infláció felett, így nem rossz befektetés, ze zavarjon, hogy momentán nem tudod használni.


Saját példa: feleségem 17 éves korában megszerezte a jogsit, majd 25 éves koráig nem vezetett egyáltalán. Utána két évett robogózott, majd megint semmi. Viszont ha otthon marad majd a második gyerekkel, akkor addigra lesz saját kocsija, így függetlenül tud majd közlekedni.

2018. júl. 10. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Később még lehet saját autód, mert jön majd a család meg minden, és akkor nagyon jó lesz, hogy nem kell a jogsival vesződnöd, hanem megvan már minden. Illetve nagyon sok munkahelyen is hasznát veheted, ugye már lassan mindenütt van céges autó, meg ilyenek, amivel néha el kell menni ide-oda.
2018. júl. 10. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim válasza:
Kit érdekel? Ha már megvan, akkor ennyi. Amúgy soha nem árt, ha az embernek van jogosítványa. Igen, a pénzt sajnálhatnád rá. De az már nincs, szóval fölösleges fukarkodni vele. Többször úgy se lesz ilyen helyzet az életedben, most már nincs értelme tárgyalni róla. Másnak se lehet túl hasznos ez itt ^, Nincs értelme a kérdésednek, se a problémádnak.
2018. júl. 31. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!