Hol fogyhat el a motorolaj a kocsiból?
Vett haverom egy 2005-ös, 1.8-as benzines Ford Focus C-Max-ot. Átnéztük vételkor, jónak tűnt minden, viszont most 1600 km megtétele után 3l motorolajat kellett utánatölteni. Vásárlás után volt olajcsere, a szerelő aki elvégezte rajta a cserét mondta is, hogy jó állapotúnak tűnik a motorja, de mint kiderült mégis van valami gubanc.
Nem füstöl kéken egyáltalán, a fagyálló tiszta, menni jól megy, leszedtük a burkolatokat a motor körül, folyás nem látszik, a kartergáz szemre normálisnak tűnik (levéve a beöntő nyílás tetejét). Fogyasztása vegyesbe klímával 9 liter, ez is szerintem reális.
Mi lehet a gond szerintetek? Mit nézzünk meg rajta még megbontás nélkül? A szerelő nem tudja rögtön fogadni az autót, addig gondoltam utánajárok kicsit.
Ha jól értem:
-nincs csöpögés
-nincs kék füst
-erős a motor
-nincs kartegáz
Szóval, ilyen körülmények között nem tud csak úgy "eltűnni" 3 liter normális minőségű motorolaj.
(nem 1600 de még 16000 km alatt sem!)
Valami sántít a sztoriban ;)
11. Azért motorok különböző állapotokba lehetnek különböző futásteljesítmény után. Haverom előző focusában (beszámították neki ebbe) 300 fölött volt és annak se volt olajfogyasztása, és ez lenne a normális.
10. Ez tuti? a 12-es válaszoló szerint meg lehet. Nekem ilyennel nincs tapasztalatom azért kérdezem.
14. Gratulálok a sokatmondó hozzászólásodhoz.
- Nem az enyém az autó még mindig
- Nem vagyok se f@s, se more
- Autószerelő fogja megcsinálni, csak mint írtam nem tudta egyből vállalni.
Közben föl lett hívva a kereskedés, ahol az autó lett véve és mondták, hogy beszélnek a szervizesükkel, hogy mikor érne rá megnézni és kitalálunk valamit. Kíváncsi leszek mi lesz a vége.
Ha ilyen csodakatalizátor lenne benne, ami megfogja a füstöt, akkor már nem működne a katalizátor..
ezen túllépve mérjetek sűrítési végnyomást(meleg motornál) mind a négy gyertya kicsavar, aztán hengerenként megnézitek.
már csak az maradt, hogy kopott a motor, tehát 5-6 körül lesz a végnyomás..
tudom, olvastam, hogy normálisan üzemel az autó..
csodák nincsenek, valamit benézett a haver.
Jövőhéten visszük vissza a kocsit a kereskedésbe, azt mondták, hogy a szervizesükkel gariba megcsináltatják.
Majd megírom mi lett a vége.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!