Más is szabadabbnak érzi magát, mióta lett autója?
Valahogyan sokkal jobb vele, mint nélküle.
Látom munkahelyen a kollégákat, akik tömegközlekednek, sokat panaszkodnak,illetve ők mindig futnak.De, náluk is tervben van az autó, az egyiküknek mondjuk még nincs jogsija.
Én meg szépen lesétálok a mélygarázsba és elindulok, útközben egy bevásárlást is beiktatok és még így is korábban érek haza, mint az olyanok, akik tömegközlekednek.
Tini koromban mindig azt mondtam, bár Amerikában lennénk, ott könnyen elérhető az autó és azzal mennek iskolába a diákok nem fűtetlen,klimatizálatlan buszon.
Mondjuk a klíma sokat nem ér,hogyha állandóan nyitogatják az ajtót.
Nos,igen.
Nemvagy kiszolgáltatva a menetrendnek,időjárásnak,nem köhögnek a tarkódba 10 centiről,elmehetsz vele k*rvázni,valamint fél napot spórolsz időben.És mint tudjuk az idő pénz.
Amerikának nemtudom miköze ehhez mert ez mindenhol így van.
Aki szeretne autót és tesz is érte valamit annak lesz.
Igen, szabadabbnak. kicsit sokba fáj, de nem számolom. Egy ló sokkal többe kerülne, pedig az is a száguldás/szabadság szimbóluma.
amit a buszokról írtál, az itt Budán már biztosan nem igaz.csendesek, klímásak, pontosak, tiszták. az emberek? olyanok, mint te, vagy én.
Egyrészt kb napi 2 órát spórolok amit reggel tölthetek alvással. Nem mindegy, hogy 4-kor kelek vagy elég 5-kor is.
Többe van egy kocsi a biztosítás meg minden miatt de nagyon nagy kényelmet ad. Ha akarom hétvégén leugrunk vele kirándulni és akkor jövünk haza amikor akarjuk.
Ég és föld a különbség a buszozás és kocsizás között.Sokáig buszoztam de hála Istennek lett egy kocsim és azóta azzal járok.Sokkal jobb így hogy nem kell a menetrendekhez igazodni és emberek között nyomorogni 50 kg-os szatyrokkal.Jóval kényelmesebb,persze vannak ennek hátrányai is mint például a parkolási díj ami annyi mintha jegyet vennél buszhoz,meg persze ott van a benzin pénz is de a kényelem mindent megér
Az biztos ha el kellene adnom a kocsimat és csóri lennék akkor inkább gyalog vagy biciklivel mennék,soha többet nem térnék vissza a buszozáshoz
Én is azért vettem autót mert elegem lett a folytonos buszozásból hogy várni kellett rá, akkor a busz késett rohanni be iskolába, előző munkahelyemre hogy el ne késsek, fagyoskodni, megsülni a melegbe mert ritkán volt normálisan fűtött, klimatizált busz, a tömegben nyomorogni amikor alapból tömegiszonyom van, és a rohadt várakozás, menetrendhez kötődés ez számomra annyira egy megalázó dolog a várakozás hogy ott állni a buszmegállóba és várni mint aki meg van hibbanva. Én alig vártam már hogy végre elbírjam adni a rohadt házat amit örököltem mert anyámnál laktam akkor még, így az örökölt ház csak púp volt a hátamon főleg hogy senkim nem volt, meg egyedül ott élni nem tudtam volna nagyon, ahogyan anyám is bajban lett volna egyedül, így megbeszéltük hogy a házat eladjuk, vettem egy 10 éves használt autót amire még egy picit költeni kellett, de ez vele járt és azóta olyan szépen járok mindenhova autóval, bevásárolni és olyan helyekre is eltudunk menni ahova eddig csak akkor tudtunk ha kaptunk kölcsön autót vagy megkértünk valakit hogy vigyen el. Ebből is elegem lett hogy folyton könyörögni kellett valakinek fuvarért. Anyámmal meg megbeszéltük hogy belefér a fenntartása, mert én a fizum 60% át adtam haza anyám is beszállt a fenntartásba mert néha napján ő is használta.
Valóban jó az ha van egy autó, mai világba már sokaknak szükségük van rá. Nekem is vannak olyan munkatársaim hogy ők akkor sem buszoznak ha nem lenne autójuk inkább bicajoznak, vagy bemennek gyalog akár 1 órát is képesek lennének csak ne kelljen buszhoz kötődniük. Meg amikor a nővérem beteg lett és sűrűbben jártunk hozzájuk vigyázni a kislányára ameddig kezelésen volt mert a férje sem tudott mindig elmenni a munkahelyéről akkor is egy csomó időt megspóroltunk azzal hogy másfél óra buszozás helyett szűk 40 perc alatt felértünk autóval és mégsem kellett két teljes árú jegyet megvenni, tehát nem is volt drágább. A barátnőm is anno azért vett magának autót hogy tudjon normálisan közlekedni, mert ő ahol lakik iszonyatos a tömegközlekedés és megunta hogy délutános műszakból éjfélre ért haza, autóval meg 30 perc neki.
Neki a munkahelye fizeti az autózást mert tudják hogy elég pocsék a buszjárat és régen megengedték neki hogy 1 órával előbb kezdhet és fejezheti be, hogy előbb is érhessen haza, csak ez sem mehetett örökké nála.
Nagyon sok embernek hasznos az autó, igen. Én pl. olyan helyen lakom, hogy kell. Korábban nem kellett, elég volt a motor, de bevásárolni nem tudnék autó nélkül, ott a tél is...
A párom bicajjal jár, de csak a táj miatt szép időben, mert autóval kényelmesebb s tulajdonképpen olcsóbb is, a biciklire állandóan költeni kell, szétmegy a terepen.
Élvezkedésre viszont nekünk nem alkalmas az autó, csak a motor. Persze sokan szeretnek autózni is. Én gyalogolni is szeretek. A tömegközlekedést pedig utálom, nem kicsit, évtizedekig nyomtam. Budapesten inkább gyalogoltam 2-3 órát, igaz, ahol laktam, ott rossz volt a tömegközlekedés, eleve rengeteget kellett volna várnom és gyaloglás is lett volna benne bőven.
Nem vitás, hogy számtalan előnye van az autónak, egyeseknek pedig kötelező elem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!