Egy autóversenyző mennyivel tud jobban vezetni mint egy rutinos/átlagos sofőr?
Az átlagos sofőrnek nagyon más a feladata mint egy autóversenyzőnek.
Egy utcai sofőrnek a biztonságos közlekedés az egyik fő feladata.
A versenyző folyamatosan a gép-út-helyzet-kanyar-gumi-stb. által kínált lehetséges maximumot kell hogy autózza. Ezért fejlődik a reflexe , minden apró rezdülését észre kell vegye a kocsinak hogy azonnal reagálhasson.(különben lemarad-kicsúszik-nem ér célba..)
Folyamatosan a kocsi viselkedését figyeli, így birtokában van a beállításokhoz szükséges információknak.
Azt viszont senki sem említette a kommentelők között, hogy a jogsi NEM feltétele, hogy pl Forma1-ben versenyezhess. Sőt vannak más versenyek is, ahol nem feltétel a jogsi megléte. Szóval eléggé felesleges feltenni ezt a kérdést kérdező, hogy ki a jobb sofőr. :)
A pályán a reflex a fő lényeg, hogy mikor nyomd és hogyan a gázt/féket/kéziféket és mennyire tekerd a kormányt úgy, hogy a pályán maradj.
A nemversenyzők pedig arra figyelnek, hogy egy sávban maradjon, seb.kor. betartsa, ne veszélyeztessen senkit. És a tanultak alapján vezessen.
Tehát mindkét csoportnak más es más szempontok alapján kell tudnia közlekedni/ vezetni.
Az átlag ember naponta ül dugóban, nézi , hogy vajon melyik idióta fog életveszélyesen kivágni elé, vajon megkapja e a kellő elsőbbséget ...
A versenyző pedig azon agyal legtöbbször, hogy hogyan tudja minél előbb leelőzni a másikat, bevenni élesen a kanyart, felgyorsulni, lassítani pillanatok alatt...
Nyilvàn vannak ügyesebb és kevésbé ügyesebb sofőrök mind2 helyen.
Nem lehet igazságosan eldönteni, hogy melyik csoport vezet jobban. :)
20/n
Abszolút jogos felvetés.
Talán neki annyiból mondható jobbnak, hogy egy szituáció hatására az autóban egy másodperccel hamarabb reagál mint te.
Nem a reflex a lényeg -habár kétségtelen, hogy nem hátrány.
Az autóversenyző tulajdonképpen egy profi gépkezelő.
Ez azonban a közlekedésnek csak egy -és nem is a legfontosabb- része. Versenyeken általában nem kell a másodperc tört része alatt felismerni és kezelni egy bonyolult közlekedési helyzetet, figyelni minden táblára, jelzésre, a többi közlekedőre, stb., mindezt úgy, hogy emellett több tucat szabályt is betartva haladjon.
"versenyeken általában nem kell a másodperc törtrésze alatt fölismerni és kezelni....."
Így igaz!
Teszem azt, van egy előzés a dupla sikán közepén 240-nél. Előkapja a mobilt és fölveszi.
Aztán hazamegy. megiszik néhány sört és este, a videó előtt ülve kikockázza majd kielemzi, hogy mit is kellene csinálni.
Aztán másnap visszamegy és megoldja. Ez az autóverseny.
Mamám borogass! :D
Jól látod #28!
Valóban nem kell a villamosról leszálló gyalogosokra figyelni, sem a körforgalomból kifelé menet irányjelzőzni, mert a pályán egyik sincs. Viszont a leírt szituációban -200 fölött- a versenyző tényleg a másodperc tört része alatt dönt és cselekszik, amíg az utcai autósok nagy része azt sem tudja mihez kapjon, a fékhez a váltóhoz a kormányhoz vagy a fejéhez? ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!