Én voltam szabálytalan vagy a másik fél?
Jobbról előzni csak balra kanyarodó járművet, villamost és figyelmeztető jelzéssel ellátott (sárga villogós) járművet szabad. Minden más esetben balról előzünk.
Tehát, ha nem volt sárga villogó az autón, akkor a kérdező volt szabálytalan.
Egyébként ki szórakozik azzal, hogy lepontozza, a jobbnál jobb válaszokat?
Akkor miért nem előzted meg szabályosan?
A felháborodásod abszolút érthetetlen számomra, tökmind1, mennyi idős jogosítványod van.
Itt most lehet taglalni a másik fél felelősségét is, mert irányváltásnál nem nézte meg, hogy ahová menni készül, ott van e már valaki, de azért azt nem köteles senki sem számon tartani, hogy valaki jobbról előzi e, a bizalmi elv alapján közlekedünk, azaz bízunk abban, hogy a többi közlekedésben részt vevő is betartja a KRESZ szabályait. Na ezt a részt mulasztottad te el.
A "piacon vetté"-t szerintem azért kaptad, mert a jobbkézszabályra hivatkozva gondoltad, hogy jobbról előzhetsz.
"attól még én jobb kézről érkeztem neki, és el kellett volna engednie engem"
Erre most azt állítod, hogy: "tudom, hogy jobbról nem szabad előzni, de mivel majdnem 1 km-eren keresztül lassan ment, így egy kicsit ideges lettem"
És ha legközelebb pirosat kapsz és ezen felb**szod magad akkor áthajtasz a piroson?
Ijesztő, hogy ilyen emberek közlekednek az utakon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!