Számít a megtett kilométerek száma egy 15 éves használt autónál?
Az ilyen öreg autóknak már rendre nincsenek szervizkönyvük, tehát az eladó szabadon állítgatja a kilométeróráját az autónak.
Ilyen idős autóknál már nem mindegy, hogy mennyi a kilométer benne, és inkább lényegesebb az állapota? Teszem azt, lehet egy 2 éves autóban 50.000 kilométer, ha az a táv alatt halálra lett hajtva. Vagy lehet egy 15 éves autóban 180.000, amire mindvégig vigyáztak, odafigyelve hajtották.
A szervizkönyv ma már nem mond semmit se. Nem?
Nekem van egy lassan már 10 éves személyautóm nem egész 100 ezerrel, szervizkönyvvel, lenyomozhatóan (van másik autóm is más célra). Ha eladnám, akkor a vevőnek azt modnanám, hogy tesék leinformálni, átnézni az autót, én nem mondok semmi rosszat, se jót.
A szervizkönyv nem mond semmit, mert az csak egy kis napló, amibe a szerviz (és aki még akar) írogat és pecsételget. De jó kiindulópont, mert a benne lévő információk után lehet kérdezősködni a márkaszervizekben. Könnnyen kiderül, hogy amit tartalmaz, az valós, vagy nem.
Ha csak az első 70-100 ezer kilométerig volt vezetve a szervizkönyv és a szerviztől megtudtuk, hogy addig rendben volt, akkor legalább lehet következtetni arra, hogy volt használva és karbantartva az autó az élete első kritikus szakaszában. Ha van, akkor az jobb, mint a semmi.
Egy valamit is a szakmájához értő autószerelő meg tudja mondani, hogy az autó mennyit mehetett már. Ha egy másik szerelő is kb ugyanazt mondja (vagy egy harmadik, negyedik), akkor nagy valószínűséggel meg is lesz az igazság. Meg ugye a szerelők elsorolják mindazt, amit meg kell csinálni az autón, azután el lehet dönteni, hogy megéri-e vagy sem.
Kedves Kérdező!
Ha te használt autót nem kereskedésből, hanem a tulajdonosától vennél, biztos vagy benne, hogy ő elmondaná neked, hogy gyilkolta? :D
Pheerszee, biztosan áradozna a megkímélt használatról meg a többi hülyeségről, csak vedd meg a s z@rját :D
Akkor nem totál mindegy honnan veszed?
Lehet venni olyan autókat is amik leinformálhatóak, végig szervizeltek, csak ezeknek van egy minimum 30-50%-os feláruk. Ha ezt hajlandó vagy megfizetni, akkor nem kell azon aggódni, hogy vajon mekkora fost sikerült kihalászni a zavarosból.
Azért van ennyi hulladék a piacon, mert az emberek ezt a felárat nem hajlandóak megfizetni, nekik olcsón kell kevés futott km-es autó - erre a megoldás az óratekerés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!