Számít a megtett kilométerek száma egy 15 éves használt autónál?
Az ilyen öreg autóknak már rendre nincsenek szervizkönyvük, tehát az eladó szabadon állítgatja a kilométeróráját az autónak.
Ilyen idős autóknál már nem mindegy, hogy mennyi a kilométer benne, és inkább lényegesebb az állapota? Teszem azt, lehet egy 2 éves autóban 50.000 kilométer, ha az a táv alatt halálra lett hajtva. Vagy lehet egy 15 éves autóban 180.000, amire mindvégig vigyáztak, odafigyelve hajtották.
A szervizkönyv ma már nem mond semmit se. Nem?
Hát kétlem hogy találsz 15 éves autót eredet (!) szervizkönyvvel, ha meg igen, az irreálisan drága.
Nem tudom milyen autót nézel, de itt már előfordul egy-egy olyan is, aki beismeri, hogy 3-400+ ezer kilómétert futott az autó. Nem olyan veszélyes ez a km szám, mert van olyan, amelyik megyen megbizhatóan 400.000 km-mel is, mert már minden drága alkatrész cserélve volt benne (turbó, befecskendező, stb.). De lehet hogy azután következik, nem lehet tudni.
15 éves autónak meg sem kottyan a 180.000 km, mindegyikben több van, esetleg kis benzinest találsz ennivel, vagy akár kevesebbel.
15 évesen a 150 000 az nem sok, mondhatni kevés. Nem ritka amikor ennek a duplája, triplája vagy épp 4-szerese is benne van már.
A sok kilométer nem azt jelenti, hogy halálra van hajtva az autó. Egyik ismerősömék 3 éves céges S80-as Volvojában majd 200 000km volt és makulátlan volt az autó. Kicsit sokat járt autópályán, de nem volt lepusztítva, sőt merem állítani, hogy különbül nézett ki, mint egy-két feleennyivel hirdetett autó.
Nem az óraállást kell nézni, hanem az állapotot. Az órával csak meg akarnak vezetni. Évi 20 000km az annyi, mint Gödöllőről bejárni dolgozni Budára... Sokat ment az autó? Nem. 15 év alatt ez is 300 000..
"Az ilyen öreg autóknak már rendre nincsenek szervizkönyvük, tehát az eladó szabadon állítgatja a kilométeróráját az autónak. "
Így van. Az egyszeri ember szabadon tekergetheti az órát. Egészen az első műszaki vizsgáig, ami max 2 évente van. És ott meg megkérdezik tőle hogy "bátyám, eddig tolatott a kocsival hogy kevesebbet mutat az óra mint múltkor?". Ugyanis a kilométeróra állását a műszaki vizsgán kötelesek feljegyezni. Persze mondják hogy van az a pénz hogy ezt is ki lehet játszani, én nem kételkedem ebben sem, de szerintem ha elmész egy falusi bácsika kocsiját megnézni a vétel előtt akkor szerintem az az állítgatós emberke nem ő lesz.
A használatautó piac fele "friss német import" (természetesen gondos gazdától, 3. autó és társai). Ezeket a nepperek úgy tekerik ahogy akarják.
De a magyar autókat ugyan olyan pofátlanul tekerik ám, eladja Gipsz Jakab az autóját 320,000 km-rel a neppernek (vagy becseréli) friss műszakival, A nepper meg azonnal visszacsapja 167,000-re. A sumák 2 év múlva fog feltűnni (már ha feltűnik egyáltalán) az új tulajdonosnak.
Sok per volt már a tekergetés miatt, ha nem bizonyítható, hogy ki tekerte az órát akkor senkit nem büntetnek - sajnos, pedig kéne.
A szabvány adás-vételi szerződésnek nem törvényi feltétele a km óra állás rögzítése. De még ha rögzítik is, te, mint vevő nem férsz hozzá ahhoz a szerződéshez, amin a nepper vette az eredeti tulajtól.
De sajnos kell, mivel egy céget nem lehet elítélni, csak egy személyt ilyen cselekményért. Azt meg egy 10 tagú cégnél egy használt autó telepen nem lehet bizonyítani utólag, hogy ki tekerte.
Kb. fél éve hallgattam meg egy riportot a rádióban egy fazonnal. Vett egy autót 120e km-rel kereskedőtől. A következő műszakin derült ki, hogy az autó csodás megfiatalodáson esett át, mert 2 éve 265e volt benne... Emberünk kiderítette az előző tulaj elérhetőségét és megkapta tőle az adás-vételit, amivel eladta a neppernek és szerepelt rajta a km állás. Ezzel visszament a kereskedőhöz, aki elhajtotta a francba. Beperelte. 2 év után a bíróság kimondta, hogy ugyan bizonyítható, hogy manipulálták a km állást, de a tettes nem azonosítható, így a vádat ejtik. Polgári peres eljárást lehet kezdeményezni a KFT ellen (ami évente újraalakul más néven) a kár megtérítéséért, megbüntetni meg senkit nem tudnak megbüntetni.
Az említett vállalkozó azt vallotta a bíróságon, hogy náluk több száz autó fordul meg évente és közös a telepük 10 másik nepperrel, a kulcsok hozzáférhetőek, ők nem tekerték, biztos "zavar volt az erőben" és valaki aljasul megtekerte az éj leple alatt. És amilyen abszurd ez az érvel - el is fogadta a bíróság.
Tizenöt éves autónál a rohadásra kell jobban figyelni, mert azt javítani baromi macerás, és igendrága mulatság..
a motorjától és a hajtáslánctól csodát nem kell várni, de sokkal könnyebben helyrehozható, mint a karoszéria.
természetesen ez a vásárló képzettségétől, pénzétől, ha van a műhelye felszerelésétől, és elszántságától függ...
vettem én már kosárban teherautót...két hónap, és átment a műszakin.a motorja volt lepukkanva. még a főtengelyt sem lehetett már köszörülni, rá kellett rakni...
de megérte.
"Így van. Az egyszeri ember szabadon tekergetheti az órát. Egészen az első műszaki vizsgáig, ami max 2 évente van. És ott meg megkérdezik tőle hogy "bátyám, eddig tolatott a kocsival hogy kevesebbet mutat az óra mint múltkor?"
Dörmögő, azt elfelejted, hogy mi van abban az esetben, ha én 2 évente 30 000km-t megyek, de annyira hajtom vissza az órát, hogy óra szerint csak 10 000-ret mentem? AZ életben nem bukik meg vele senki...
Asszem az új autókat még mindig csak 4 éves korban kell első műszakira vinni. Belehajt az üzletkötő a Mondeoban 4 év alatt 250 000-ret, majd visszatekerik 100 000-re.
Problem Solved xD
"Teszem azt, lehet egy 2 éves autóban 50.000 kilométer, ha az a táv alatt halálra lett hajtva. Vagy lehet egy 15 éves autóban 180.000, amire mindvégig vigyáztak, odafigyelve hajtották. "
Gyakorlatilag meg is válaszoltad a kérdésed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!