Első autónak BMW 530i/530d nem lesz "sok"?
A kedvenc autóm, minden álmom egy ilyen. 17 éves vagyok, friss jogsival. 3 millió a keret.
Ügyesen vezetek, de nem azt mondom hogy jól, mivel nincs rutinom.
Félek hogy erős lesz kicsit ez az autó, de most tudnánk nekem megvenni, félek hogy később nem lesz rá lehetőség.
Nem vagyok egy versenyző típus, nem tolom ki a szemét, és nem közlekedek hülyegyerek módjára.
Jó, annyi hogy néha szeretek kicsit jobban kigyorsítani, de nem kerékcsikorgatósan, 83 000-es fordulaton...
Imádom a nyomatékot.
Szóval józan értékrenddel, tisztelve a vasat, nem olyan durva, ugye? Már vezettem, nekem nagyon tetszett.
Még nem tudom hogy dízel vagy benzin, de dízel a valószínűbb.
Köszönœm a hasznos válaszokat!
Nem úgy vezetek ahogy a haverok kérik, különben már ez a Peugeot is rá lenne gyógyulva valamelyik oszlopra.
Szóval van önuralmam. És addig kilinccsel előre se közlekedne semerre, amíg ki nem ismerem a kocsit, és nem lesz rutinom.
Egyetlen 'hibám'az, hogy néha szeretem a kelleténél kicsit jobban nyomni, de sose a veszélyes sebességig.
Igen, a biztonság.. Ez is egy lényeges szempont a szülőknek, meg nekem is. Jól írta valamelyikőtök, pont ezt beszéltük édesapámmal, hogy amíg mondjuk egy Swiftből sütisvillával szednek ki, ebből kb. zúzódásokkal kiszállok. Tudom hogy nem tank, meg egy X sebesség fölött full mindegy mennyivel megy az ember, de azért ez fontos hogy legyen körülœttem karosszéria.
Fenntartás: a legjobbat vesszük meg. 3 3-400 000-ig nézzük, amiből ugye lealkudunk.
Egyelőre nem én fogom fenntartani és tankolni, de hamarosan elkezdek dolgozni, és a tankolás már az én bulim lesz.
Én úgy érzem hogyha nem állatkodok, és tisztelem az autót, jó páros leszünk. Meg kell szoknom.
Természetesen egy vezetéstechnikai tréningre el fogok menni vele, ezt megígérem. Meg ez mégiscsak az én érdekem.
Egyébként az 530D-ről vannak elég negatív szerviz hírek, van vele sok kehe.
Ha a benzines tankolása nem okoz fizikai fájdalmat a családnak, valóban inkább az lenne a praktikusabb döntés. Hiába spórolsz az üzemanyagon, ha utána a szervizelés elviszi azt a pénzt.
Én egy 3-as BMW-t hajtok, nagyon jó autónak tartom a BMW-ket viszont egy dolog miatt elbizonytalanodnék kezdő jogsival.
A hátsókerék meghajtás bizony rutint igényel, főleg télen tud táncolni a kocsi rendesen, na most aki nem tudja mikor mit kell reagálni az bepánikolhat.
A sok lóerő se annyira ajánlott, de az még azért kezelhető, inkább a lóerőben az a veszélyes, hogy nehéz megállni, hogy odalépjen az ember és így könnyű óvatlanul trafiba szaladni.
"A hátsókerék meghajtás bizony rutint igényel, főleg télen tud táncolni a kocsi rendesen, na most aki nem tudja mikor mit kell reagálni az bepánikolhat."
Bizonyám.
A Trabantom után a Lada hatvanvalahány pacija is elég volt, hogy néha havon akaratlanul is másfelé menjek, mint terveztem. :D
Hiába van huszonpár év rutinom vezetésben, abból az utóbbi 10 folyamatosan első kerekes kocsival, így ha most alkalmilag izmosabb hátsósba ülök, óvatosan nyomkodom a gázpedált.
Kezdésnek felesleges, váltást és a többi dolgot kell jól megtanulni. Mindig nevetek, amikor a drága autókkal nem megy a parkolás egy átlagos helyre.
Én magamnak biztos soknak érezném kezdésnek az ilyen kaliberű autókat, nincs is értelme.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!