Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Ebben a helyzetben hogy...

Ebben a helyzetben hogy tudnék úgy oktatót váltani, hogy az oktatómmal ne kelljen beszélnem?

Figyelt kérdés

Tehát, az a helyzet, hogy most kezdtem el vezetni tanulni. Hatszor voltam eddig, de például az első 2 alkalom, ami ugye 4 óra volt összesen, nagyrészt csak arról szólt, hogy az oktató f...ságait hallgattam, de úgy voltam vele, hogy rendben, hadd sztorizzon. 4 óra alatt ha összesen vezettem egy órát, azon a két alkalmon, akkor sokat mondtam. Majd a harmadik alkalommal elkezdett velem üvöltözni, mire elbőgtem magam, majd következő alkalommal újra üvöltözött velem. Ez még csak egy dolog lenne, de folyton azzal jön, hogy mikor masszírozom meg őt, meg ingyen kapok órát, ha megmasszírozom, meg jön a f poénjaival, én meg mindig hárítok, de most már utolsó alkalommal úgy üvöltött velem, mint egy kutyával, és legszívesebben megöltem volna magam, annyira kiborultam ez az utolsó alkalom után. Nem tudom mit csináljak. Meg ilyeneket megcsinált, h este 10-kor küld sms-t, hogy holnap reggel mégse ér rá. Meg hasonlók. Folyton késik, nem lehet rá számítani. Utolsó órán azzal jött, hogy műszaki analfabéta vagyok. Nem szabad kb. hozzáérni a kocsijához, mert jaj úristen, mi lesz vele, a váltót is csak simogatva használhatom. Meg most utoljára ilyen megjegyzést tett, hogy csináljak már úgy, mintha nő lennék, mert kicsit erősebben fogtam meg a váltót. Nagyon elegem van már. Az önbecsülésemet kb a kakába tiporja. Semmi kedvem felhívni, hogy még én alázkodjak meg, hogy oktatót akarok váltani.


Hogy tudnék úgy oktatót váltani, hogy ne kelljen vele beszélnem?


Előre is köszönöm mindenkinek a válaszokat.



2014. febr. 11. 17:50
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Mondjuk úgy, hogy bemész az autós iskolába, ahol tanulsz és ott jelzed, hogy azonnal oktatót akarsz váltani.
2014. febr. 11. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell az oktatóval beszélned, az autosiskoládba menj be és mondd,hogy oktatót szeretnél váltani. Ha iskolát is akarsz váltani akkor pedig abba az iskolába menj be ahova járni szeretnél és majd ők átkérik amit át kell.
2014. febr. 11. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 kovpet ***** válasza:
100%

"legszívesebben megöltem volna magam"


MAGAD? Nem őt? Hiszen ő a tahó és nem te...


Mondd meg neki, hogy te fizetsz neki és nem ő neked, ezért helyezze a száját alaphelyzetbe és oktasson, mert ő egy oktató ugye és ezért kapja a pénzét. Tőled.

2014. febr. 11. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Szerencsére velem csak üvöltözött az oktatóm, amit remekül ignoráltam (elég rossz hangulatember tanáraim voltak, nehéz kiborítania egy idegennek :)), de aztán kijelentette, hogy nem ad több órát, előbb tanuljak meg egyedül váltani (amit nem értettem, mert ha valami egész jól ment, az a váltás volt). Mondjuk én saját motoron ültem s nem mellette az autójában, ez azért segít, de iskolát kellett váltanom, hiszen ő nem adott nekem több órát. Bementem az irodába, kiadták a papírokat, ő nem volt a képben.


Neked nem ártott volna nagyon hamar helyretenni a pacákot, vagy nagyon hamar váltani, a leírásod alapján igazán nem fogja vissza magát bunkóság terén. Ilyen szintnek az enyém azért a közelébe se ment.

S az nem megalázkodás, hogy oktatót akarsz váltani. Maximum ha úgy viselkedik az ember, de hát nem úgy kell. Söpörd ki az életedből, az eddigi kontaktust sem érdemelte meg :P Kár, hogy nem tudtad halál nyugalommal és lekezelően elintézni, amikor hisztizett, de nem mindenkinek van hozzá képessége, nem gond. De ne hagyd magad tönkretenni, a tanulás és a vizsga épp elég nehéz tud lenni az önbizalom és önbecsülés mesterségesen lerombolása nélkül is.

Amikor én váltottam iskolát, a papírmunka eltartott egy darabig s ezért lett jogsim fél évvel később (mivel motoros oktatás nincs télen)... De legalább meglett s előttem állt az egész szezon... Szóval az lehet, hogy kiesést okoz időben, de ahogy a helyzet kinéz, lehet, hogy így is gyorsabban jön el a sikeres vizsgád napja. Szabadulj meg tőle, légy nyugodt és összeszedett, sok sikert!


(Nekem a második oktatóm már-már túl kedves is volt, nem szólt be semmiért, pedig azért volt pár kevésbé szép megmozdulásom.)


Túl sok személyes pont került bele, bocs, azért mély hatást gyakorolt rám a dolog, nagyon felháborított.

2014. febr. 12. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!