Miért érzem azt, hogy nem tudok vezetni, annak ellenére, hogy elég sok forgalmi helyzetben elboldogulok és lazán elvezetek akárhol? Bővebben lent.
2004 óta van jogsim, de ebből 4 és fél évig nem vezettem semmit. Először 2009-ben kezdtem el, onnantól vezetgettem viszonylag sűrűn, de mindig csak felügyelettel, úgy, hogy valaki ült mellettem. Ettől függetlenül a vezetés ment.
Idén kezdtem el egyedül is vezetni, körülbelül 1-1,5 hónapja. Most már ott tartok, hogy a napokban szinte mindig elmegyek valahová egyedül autóval. Simán közlekedek forgalomban, nagyobb dugókban is, simán ki/beállok a garázsba, és 1-1-szer van, hogy a szomszédos gyér forgalmú utcákban csinálok 1-1 ipszilont néha csak gyakorlásképpen.
Szóval nincs bajom a vezetéssel, de valamiért mégsem érzem azt, hogy tudnék. Nem tudom, hogy ha átültetnének pl. egy Zsiguliba, akkor azzal is ugyanúgy elboldogulnék-e... Ugyanis a mostani kocsi, amivel megyek egy Toyota Corolla Wagon 1.4 VVT-i. Csak sajnos az az érzésem, hogy ezt az autót még egy debil is elvezetné, és ha vezetnék egy Ladát, akkor ott minden tudományom elszállna... Bár lehet, hogy nem, ki tudja. Sajnos nincs lehetőségem kipróbálni egy Zsigulit, mert még a szomszédunknak is VW Borája van, ami szintén nem egy puritán autó...
Most én akkor tudok vezetni, vagy nem? Elég bizonytalan vagyok ezzel kapcsolatban.
Figyi, szerintem az a gond (gondolom így alakult) hogy nem kezdtél el rögtön vezetni. Eltelt több év az oktatás után, és csak akkor kezdtél gyakrabban vezetni. Mondok valami hasonlót: Szerintem ez olyan mintha megtanulnál Angolul, levizsgáznál, és rá négy évre mennél ki Angliába használni a nyelvet. Biztos addigra felejtenél belőle bőségesen, bizonytalanabb lennél a tudásodban, és hiányozna a gyakorlat. Tehát közel nem lennél annyira magabiztos, mintha a vizsga után mennél ki azonnal. Így van ez a jogsival is. Ha éveket kéne kihagynom, szerintem én is bizonytalanná válnék. (18 éve vezetek folyamatosan)
Szóval nyugi, tudsz vezetni, légy azért óvatos, tartsd be a kreszt, vezess minél többet (ha lehet ne hagyj ki újra éveket) és meglátod ez a bizonytalanság érzés szépen lassan magától elmúlik!
Üdv.
Autó tipus és vezetési tudás nem függ össze. (Max akkor, ha egy több 100LE-s kocsit vezetsz, de ezt ne vegyük ide. Most átlagos dolgokról beszéljünk.) Ha a Corollával tudsz közlekedni, akkor más autóval is. Megszokás kérdése.
Nekünk 207es peugeot van, de mentem zsigával is. Annyiban más, hogy 2x annyira tekerni kell a kormányt szervo hiánya miatt meg a fékkel okosan kell bánni (mondjuk ez sajátossága volt annak az autónak lévén hogy csak az első fék fogott :) )
Köszönöm a válaszokat! Most egy kicsit megnyugodtam. :D Igazából nem voltam én eddig se bizonytalan, pont ellenkezőleg, inkább túl magabiztos vagyok, ha vezetek. Emiatt vetődött fel bennem az, hogy lehet, hogy ez a magabiztosság azért van-e, mert a kocsit, amivel megyek túl könnyű vezetni, és kétségeim támadtak, hogy akkor is ugyanígy vezetnék-e, ha egy fapadosabb autó kerülne alám.
Az amerikai példa letaglózott, ezt nem is tudtam... Ha ők automata váltós kocsi mellett nem gondolnak erre, hogy nem tudnak vezetni, akkor innentől nekem ez pláne nem fog megfordulni a fejemben. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!