Kereskedő elvitette az autómat bevizsgáltatni, jartatok már ilyen cipőben?
Vettem egy autót, kiderült, hogy hibás. Felkerestem a kereskedőt aki szerencsére nem hajtott el. Az autó az "én" szervizemben állt, tehát minden lehetőség adott lett volna, hogy odamenjen valakivel átvizsgálni, de ő másik szervizben akarta átnézetni, ezért trailerrel elvitték tegnap, és egyelőre semmi hír, majd keres.
Rákerestem a szervizre és 5/5re vannak értékelve ugyan, viszont az utcakép és stb alapján számomra nem tűnik egy bizalomgerjesztő helynek és inkább fényezéssel meg apróbb munkákkal foglalkoznak az oldaluk alapján, úgyhogy nekem nem annyira meggyőző. De tudom, ez az én bajom és örüljek, hogy foglalkozik vele egyáltalán.
Viszont ha úgy dönt, hogy vállalja is a javítás költségeit ebben a szervízben, én utána biztos, hogy elviszem egy szakszervizbe átnézetni a kocsit, mert nem szeretnék időzített bombát visszakapni, ami elmegy párezer km-et, aztán újra előjönnek a problémák.
Kicsit előre szaladtam, de ehhez van jogom? Átnézetni utána és kopogtatni újra, ha kiderül, hogy nem csinálták meg rendesen?
Valaki esetleg járt már így, hogy a kereskedő intézte a javítást becsületesen és egy jó autót kapott vissza? Én már eléggé rá vagyok parazva erre az egészre...
#1 még nem tudni pontosan, mert szét kell szedni a motort a hiba pontos feltárásához. Viszont mivel felkerestem őt, ezért az én szervízem nem nyúlhatott hozzá.
Az autó kb megállt alattam, a benzint csak fecskendezte befelé, de el már nem égeti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!