Első pár önálló vezetés?
Nem tudom, hogy van jogosítványa annak, aki fél. Az meg a legrosszabb tanács, hogy csak a környéken, csak kis forgalomban, csak boltba stb. Ezzel lehet elérni a hamis biztonságérzetet, amikor igazából semmit nem gyakorolt az ember, csak megtanult pár utcában rutinból (azaz veszélyesen!) menni.
Szimplán annyit kell csinálni, hogy beülsz, és mész. Ha el akarsz jutni A-ból B-be, akkor kénytelen leszel rá, és ha nem két deákigazolványért cserébe kaptad a jogsid, akkor elvileg semmi bajnak nem kéne történnie.
#7 De amúgy értelek. Igen, eleinte stresszes. Amikor motorra is jogsim lett, akkor igazán megtapasztaltam, ráadásul a pesti gyilkoló forgalomban. Tudod, hogy tettem túl magam rajta? Minden nap ráültem, és mentem. A necces helyzetekből tanultam. Sosem ijedtem meg annyira, hogy ne üljek egyből vissza rá. Ez csak gyakorlással alakul ki.
Viszont tetszik a hozzáállásod. Mindig mondom, hogy nem is értem, ki izgul forgalmi vizsgán, hiszen akkor még ismerős a környezet, már az autó is ismerős, és akármilyen stikliért úgyis az oktató a felelős. Látszik, hogy te ezt tényleg érted. Nagyon jó, hogy félsz. Akiben nincs félelemérzet, meg aki nagyon nagy önbizalommal ül a volán mögé, azoktól kell igazán félni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!