Adtatok pénzt forgalmi vizsgánál a vizsgabiztosnak?
#41
Sajnos akármennyire is felkészült vagyok, marad bennem némi vizsgadrukk. Hidd el, hogy én sem szeretem ezt a tulajdonságomat, de sajnos nem tudok vele mit csinálni. Annál jobban nem tudtam felkészülni a KRESZ-vizsgára, minthogy 10-ből 9 próbavizsga 74-75 pontos, a maradék 1 pedig 72-73. Ez már így is garantált siker, tehát mindketten pontosan tudjuk, hogy semmi okom nem volt stresszelni a vizsga miatt, de mégsem voltam teljesen nyugodt.
#43
Elképzelhető. Mindenesetre amíg tudok megfelelően teljesíteni ezekben a helyzetekben is, addig nem aggódom miatta.
Szerencsére már túl vagyok rajta bő egy éve. Azt elismerem, hogy a forgalmira lehettem volna felkészültebb. Sajnos az új dolgok elsajátítása viszonylag lassan megy nekem (oké, nem volt teljesen új, tipegőkorom óta imádom a szárazföldi közlekedés minden formáját :’D). Ezen az sem segített, hogy novemberben kezdtem el vezetni, majd az eleve lassú haladás mellett egy kéthónapos kényszerszünet (meghibásodott oktatóautó) után végülis júniusban került sor a vizsgára. De a KRESZ-ből kiindulva 150 óra után sem lettem volna stresszmentes.
Engem speciel a felelősség kérdése sosem izgatott, nem gondolkodtam el rajta, mert minden helyzetben úgy közlekedem, hogy ne legyen esély arra, hogy balesetet okozzak.
Tudom-tudom, nem szabadott volna jogsit adni nekem, mert nem tudtam hibavonal nélkül teljesíteni a forgalmi vizsgát úgy, hogy a vizsgán csináltam először jobbra előre párhuzamos parkolást, vagy hogy az egyik hibavonalat a jármű nem megfelelő világításáért kaptam (nappali menetfény volt az autón, így az oktató sosem csesztetett a tompított miatt, sőt, azért cseszett le, ha induláskor felkapcsoltam :’D).
Mindenesetre köszönöm az eszmecserét, további balesetmentes kilométereket kívánok! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!