Dizel autó használatánál mire kell figyelni?





Benzin helyett dieselt kell tankolni a kúton.
Kb. ennyi a különbség.





Igen, ahogy #2 írta, a legfontosabb különbség a turbóban van. Nagyon kényes jószág és a motorolaj keni, illetve hűti. Szóval amikor pár óra állás után beindítod és még hideg az olaj, akkor finoman kell bánni a gázzal, mert a hideg olajnak még nem olyan jó a kenési képessége, mint az üzemmelegnek, szóval ha szétpörgeted a turbót hideg olajjal, gyorsan szétszarja magát. Illetve mikor fel van forrósodva a turbó és az ember hirtelen leállítja, hirtelen megszűnik a hűtés, az is roncsolja, erre jó megoldás lehet leállítás előtt egy percig még járatni alapjáraton, vagy amikor lejössz az elkerülőről, ott még ha van legalább 2-3 perc városban, akkor ott alacsony fordulatszámon, max 1500-on használd, hogy a turbó ne nagyon dolgozzon és tudjon hűlni, ez esetben megállás után le is lehet állítani rögtön.
Olajcsere! Ez természetesen minden autónál jelentősen növeli az élettartamot, de dízelnél főleg fontos, hogy rendszeresen legyen cserélve, megfelelő minőségűvel és természetesen szűrővel. Részben a turbó miatt, részben pedig a dízel kormolása miatt, amit az olaj gyűjt össze és erősen rontja a kenési képességét. 15 ezer kilométer legyen az abszolút maximum, de a legjobb az, ha 10 ezrenként cseréled.
A részecskeszűrő fontos még, lerakódik benne a korom, ami magas hőmérsékleten ég el és távozik, meggátolva, hogy eltömődjön. Ha valaki folyton városban használja a dízelt, ahol soha nem melegszik fel kellően, akkor egy idő után eltömődik és drága probléma, de a te esetedben ez nem probléma, mivel nagyobb távokat mész naponta.
Gázolajszűrő cserét nem szabad elhanyagolni. Benzines autókban soktízezer kilométert is vígan elfut a benzinszűrő probléma nélkül, de dízeleknél a gázolaj keni a befecskendezőket, szóval kiemelten fontos, hogy tiszta legyen a gázolaj. Az ökörszabály az, hogy minden második olajcseréhez dukál egy gázolajszűrő is, persze ehhez nem árt, ha a fentebb említett olajcsere periódushoz tartja magát az ember, mert ha a marha elhúzza az olajcserét 30 ezerig, akkor a gázolajszűrő meg 60 ezer lesz, ami rengeteg.





Én a turbó hűtésére nem fordítanék gondot tekintettel arra, hogy nincs pillango szelep ami elzárná teljesen a levegő útját így az autópályáról lefele egy motorfékes üzem is szépen visszahűti a rendszert, ellentétben a benzinesekkel.
Szóval dieselnél nem is olyan meleg a turbó, motorféknél szellőztetve van, tehát alapvetően visszahül az..
ELlenben a 4es által írt gázolaj szűrő az fontos,ráadásul jó minőségű.
Még ami kell , amikor megveszed olyat vegyel aminek javítható a befecskendzője.. Miért ?? mert tönkre fog menni és kész.. A bosch javítható, így ajánlott.. a delphi vacak de javítható. A denso nem javítható csak csere..










Totál felesleges 10e kméterenként gázolajszűrőt cserélni.... Kb felesleges pénzkidobás.
Nálunk azért igen csak tiszta az üzemanyag.
Én is csak minden második olajcserénél cserélem pedig aztán nekem kemény 800 forint egy gázolajszűrő a mercibe.















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!