Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Jogosítvány nélkül valóban...

Jogosítvány nélkül valóban kevesebbet ér az ember?

Figyelt kérdés

27/f vagyok és sosem érdekelt a vezetés. Nagy szükségem nem is volt rá, mert budapesti vagyok és 10 perc sétára lakom a 3-as metrótól, úgyhogy a tömegközlekedés eléggé jól ki van építve a környezetemben (de szerintem az egész városban). Az eddigi utazásaimat is viszonylag jól meg tudtam oldani autó nélkül (akár belföldön, akár külföldön).

A párom viszont egy vidéki kisvárosból származik és a kapcsolatunk eleje óta nyomatja azt, hogy mennyire hatalmas előny a jogsi és sokkal egyszerűbb vele az élet, ráadásul emiatt adott esetben munkáktól lehet elesni. Plusz azzal is érvel, hogy akkor meg tudnánk osztani a vezetést és egyrészt a szüleihez is könnyebben le tudnánk járni, illetve messzebb utakra is el tudnánk menni kirándulni.

A szülei - minthogy vidékiek - szintén autóközpontúak, ők is azt vallják, hogy autó és jogosítvány nélkül szinte nem lehet létezni.

A baráti körömben mindenkinek van már jogsija, ott is hasonló a mentalitás, szerintük is ez egyfajta kötelező és muszáj dolog, mert bármikor kellhet. Ennélfogva nagy nehezen én is belevágtam, mert volt egy pillanat, amikor bennem is felülkerekedtek ezek az érvek. Azóta viszont gyűlölöm az egészet és szenvedek. Folyamatosan gyomorgörcsöm van, nem várom az órákat, abszolút nem tölt el örömmel. Kiszállni viszont nem merek, egyrészt mert tényleg olyan béna ez az egész, másrészt pedig a párom apja fizeti a képzésemet, ugyanis hajthatatlan volt, amikor megtudta, hogy belevágok.


2023. máj. 9. 10:23
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%
Valóban nagy előny, ha van, mondjuk így!
2023. máj. 9. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
86%

Nyilván élethelyzet függő. Budapesten nem létfontosságú, vidéken igen.


De bármikor jól jöhet nyaraláshoz, munkához, ha nagyobb dolgot kell szállítani vagy pl igen praktikus lesz, ha egyszer gyereked lesz.


Olyan ez, mint a nyelvtudás: leélhetsz úgy egy életet, hogy nem beszélsz idegen nyelven, de ha beszélsz az egy csomó lehetőséget kinyit előtted.

2023. máj. 9. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
100%

A jogosítvány olyan, mint a számítógép kezelésében való jártasság vagy a nyelvtudás.

Ha nincs, alaposan leszűkíti a lehetőségeidet a munkaerőpiacon. A jogsi nemcsak ott, de amikor családod lesz, akkor is jól fog jönni, ha vészhelyzetben autóba tudsz ugrani, hogy menj a gyerekeidért vagy őket vidd valahová.

2023. máj. 9. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
51%

A hétköznapi életben ha valami megyeszékhelyen élsz, akkor nem. Azon kívül kb. lehetetlen autó nélkül élni. A hétköznapi életen túl pedig szerintem semmi sincs autó nélkül.


Egyébként én mindig a saját példámat hozom fel: annak idején 3-4 évesen neki rohantam az ajtófélfának, szétnyílt a fejem, dőlt belőle a vér. Autó nincs. Szomszéd jött át, hogy mi a hangzavar tárgya, ő vitt be sürgősségire. Isten ments, hogy bárki hasonlót megtapasztaljon magán, vagy családján, de én nem nagyon mernék pl. családot alapítani jogsi/autó nélkül. Még ha ilyen szélsőséges eseteket nem veszünk figyelembe, akkor is milyen lesz az a gyerek, ha csak döglik otthon, mert nincs a családban egy autó, amivel kimozdulnának otthonról? Mint írtam, én autó nélkül nőttem fel, pocsék volt. Most az autó az életem, kitárja az ajtót, akkor megyek és oda, ahová és amikor akarok. Megdöglenék nélküle bezárva.

2023. máj. 9. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
100%

Utálok vezetni, gyűlölök. Melóba muszáj. Teljesen stresszes vagyok, ha autóba kell ülni. Pedig nem is Bp. Na ott kizárt, hogy vezetnék. Egyrészt nem kell, másrészt meg ha mondjuk heti egyszer vezetsz párod miatt, sosem fog menni.

Biztos alkalmas vagy arra, hogy letedd a vizsgát, de őszintén, utána, ha nem vezetsz, el mersz majd menni idegen helyre autóval? Mert napi szinten nem használod, el fogod felejteni. Nagy a nyomás is rajtad, úgy látom, szóval csoda lenne, ha szeretnéd az egészet. Oktatónak mondtad, hogy ez púp a hátadra? Mert azt a legnehezebb megtanítani vezetni, aki nem akarja. Én tényleg nem gondoltam, hogy ennyire nehéz, amikor belevágtam, de folyamatos stressz. Szóval ha emiatt kevesebbet érek, hát legyen. De én is úgy látom, hogy csodaszámba megy, aki nem vezet. Azt is furcsállják, hogy boltba se megyek autóval.

2023. máj. 9. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
56%

4-es, mondjuk az általad írt baleset esetén mentőt is lehetett volna hívni. Telefonja ma már mindenkinek van.

Az meg nevetséges, hogy autó nélkül nem lehet kimozdulni otthonról.

Vonat, busz, bicikli - ezek is kitárják előtted a világot. Valóban vannak olyan helyek ahová autó nélkül nemigen lehet eljutni, tehát leszűkíti a lehetőségeket az autó hiánya, de aki kirándulni vagy várost nézni akar, az így is találni fog magának úti célpontot.

2023. máj. 9. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
75%

#6 Oké, csak az legjobb esetben is többszörösére növeli az időt ellátásig. Ráadásul első kézből tudok mondani olyat, hogy munkában összeesett az illető, kihívták a mentőt, 45 perc múlva ért oda és dőlt belőle a gázolaj. Autószerviz lévén a melósok kiszúrták, szóltak, erre a mentősök ott bámulták hogy "ó hát tényleg ja", 5 percet tanakodtak, meg telefonálgattak, mire valaki szólt, hogy most már azért a beteget is el kellene látni. Még jó, hogy semmi komoly baja nem volt.


Lényeg a lényeg, én inkább nem bíznám a rohammentőre a családom életét.

2023. máj. 9. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
81%
7-es, oké vidd be saját magad. Ha netán agyrázkódást is szenvedett az ütéstől az illető, akkor garantáltan komoly bajt csinálsz vele.
2023. máj. 9. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
59%
#8 Na jó itt már azért eléggé túlzásba viszed, csak hogy mindenképpen neked legyen igazad...
2023. máj. 9. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
100%
Inkább az a baromság, hogy egy sérülésnél/súlyos betegségnél alapból kizárod a mentőt és csak saját szállításban tudsz gondolkodni. Pont a mentő való arra, hogy sérültet/beteget szállítson ha súlyos az állapota vagy sürgősséggel kell vinni. Az autó kb. arra az esetre megfelelő, amikor mentőt már pofátlanság lenne hívni és lehetne busszal is menni, csak persze, ha van autó, akkor egyszerűbb és gyorsabb azzal bevinni.
2023. máj. 9. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!