Garanciában ennyi olajfogyasztással foglalkoznak vagy elküldenek annyival, hogy normális?
Egy közel 3 éves Dacia Loganról van szó, 1 literes szívómotor, 3 henger, 73 le. A legutolsó kötelező szervízkor annyi olajat töltöttek bele a szervízben, hogy pont középen volt a 2 jelzés között a nívópálcán. Azóta eltelt közel egy év és 5200 km-t futott azóta a kocsi, az olaj pedig a minimum jelzésen van (hideg motornál,garázsban mérve, ugyanazon a helyen, mint egy éve). Számszerűleg pont mennyi fogyott, csak azután tudnám meg, ha kipótolnám. Olajcserekor pont 3 liter megy be, ha a maximum jelzésig töltik. Mint már írtam, csak a 2 jelzés feléig volt feltöltve utólag, a gyárból is így jött. Az autóban kis híján 15 ezer km van. Normális ennyi olajfogyás? Olajtócs nincs a garázsban, motortérben pedig sehol nem látni szivárgást. Hogy gyárilag milyen olaj volt benne, nem tudom, a szervízben kétszer is 10w40-es Dacia Oil Plus Extrát töltöttek. Egyes fórumokon az 5w40-esre esküsznek, youtube olajcsere tutorial videókban is ezt töltenek bele.
Ha garanciában van és jelzem nekik, elhajtanak, hogy ez normális? Volt még így valaki? Kocsi rendesen be volt járatva, nem járok rövid távokat vele, 90% országúti, 10 % városi közlekedés. Az viszont tény, hogy a városban nagyon lassú a közlekedés. Megnéztem a kipufogót is, ujjam fekete lesz a koromtól, az is tény, hogy első hetekben is kormolt valamennyire. Ilyen egy euro 6-os szabvány? Normál 95-ös benzint használok, sebesség pedig max. 90-100 km/h, pár száz kilométert volt pályán, ott 110-120-al mentem. Váltás szinte mindig a jelzőled szerint, tehát nincs erőltetve.
Az még egyáltalán nem olajfogyasztás.
Annyit elgőzöl simán.
Tölts utána és kész.
Egyetlen helyen sem szerepel se garanciakönyvben, se használati utasításban, hogy milyen olaj jár bele. A második kötelező szervízkor adtak egy kibyomtatott A4-es lapot, ahol szerepel a gyártó ajánlása:
Norma: RN 17
-15, -20, -25°C felett 5w30
-30°C felett 0w40.
Ha ez az ajánlás, a márkaszervizben miért tettek mást?
"Azóta eltelt közel egy év és 5200 km-t futott azóta a kocsi, az olaj pedig a minimum jelzésen van"
Általában egy liter különbség szokott lenni a maximum és minimum jelzés között. Egy ilyen kis olajtöltetű motornál ez lehet, hogy még kevesebb. 0,5liter/5000km=1deci/1000km teljesen normális. Hibátlan motornál is megengedett.
"kis táblán az Elf van feltüntetve ez olaj piktogram mellett."
Ha a másik olaj is megfelel a gyári specifikációnak (ellenőrizd a használatiban), akkor ezzel nem foglalkoznék. Lehet, hogy a "Dacia" olajat is az Elf szállítja.
Ilyen kis olajtöltetnél többet számít, hogy ha a szerviz nem tölti maximumig, akkor óvatosan pótoljad addig. És időnként (pl. ha lemegy félre) érdemes maximumig tölteni.
"Ha ez az ajánlás, a márkaszervizben miért tettek mást?"
Legközelebb kérheted, hogy tegyenek bele 5W30-at. Akkor legalábbis a számlán az fog szerepelni. :-(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!