Lehet utólag ABS-t tenni egy olyan autóba, amiben nincs? Drága mulatság?
Ma majdnem összetörtem az autót, alig tudtam megállni vele. Ha szinte mindenki másnak van ABS az autójában, akkor én vagyok a mumus az utakon, hiszen elég, ha valaki fékez egy komolyabbat előttem ABS-el, én meg nem tudok megállni mögötte, akármit is csinálok.
Egyébként a típus kérhető gyárilag ABS-el extraként, de ebben nincs.
#20 Pont erre utaltam a 17-es válaszomban. Ezért tud a tapadási erő maximuma nagyobb lenni, mint a csúszási súrlódási erő.
Előbbi esetet az ABS tudja előállítani, utóbbi pedig a megcsúszás esete. Tehát a kocsi megcsúszása esetén kisebb eredő erő tudja lassítani a járművet, így Newton II. axiómájából kifolyólag a létrehozott lassulás a=F/m is kisebb. Így a fékútnak a négyzetes úttörvényből adódó s=0,5*a*t^2 csökkentő összetevője is kisebb, tehát ennek az összetevőnek az állandósebességű útösszetevőből való kivonása által nyert féktávolság nagyobb.
Konklúzió: ha megcsúszik a jármű, akkor a féktávolság megnő, amennyiben az egyéb paraméterek nem változnak, ez egyszerű fizikaóra...
Egyébiránt akit mélyebben érdekel a téma, javaslom ezt az ábrát:
Ill. az ABS egy komoly szabályozástechnikán alapul. Ennek egyik alapja a relatív sebesség, amit már említettem a 12-es válaszomban.
Anyag ehhez érdeklődőknek:
6.5.2.5. Szabályozás a kerékcsúszás alapján
#16 Az videóban látott extrém út esete ismert probléma, gyakorlatilag foglalkoznak ezzel is, és megvan a műszaki háttere.
Rossz úton és terepen a kerék dinamikus terhelése nagyon szélsőséges értékek között változik. Arról ismerhető fel ez az állapot, hogy ilyenkor a keréksebesség változások egy bizonyos amplitúdóval, és egy bizonyos frekvencia tartományban észlelhetők. Periodikusan nagy kerékgyorsulás változások alakulnak ki anélkül, hogy azt a fékező nyomás változások indokolttá tennék.
A jelenség felismerését követően az elektronika megpróbál ilyenkor az átlagos dinamikus kerékterhelésnek és a jó útnak megfelelő, a legnagyobb tapadási tényezőnél egy kicsit kisebb értéknek megfelelő fékező nyomást beállítani és viszonylag kis nyomás modulációval hagyja a kereket lengeni.
Az ABS –nek a közelmúltban alkalmazott változatainál a nagyobb kerékcsúszásokat megengedő terep fokozatát a gépkocsivezetőnek egy gomb megnyomásával kellett aktiválnia. Ebben az üzemmódban folyamatosan villog a műszerfalon elhelyezett ABS ellenőrző lámpa. Hasonló megoldásokat alkalmaztak a terepjáró személygépkocsiknál és a haszonjárműveknél is.
Az újabb ABS elektronikák az előbb ismertetett módszerrel a megfelelő program segítségével képesek a rossz út, illetve a terep felismerésére és automatikusan átkapcsolnak a terep működésre. Ha a gépkocsi átlépi a 40 km/h sebességet a visszakapcsolás a normál ABS működésre automatikusan bekövetkezik.
19 akkor nem vagyok hétköznapi, pedig csak ismerem az autóm, ja, és elárulok egy titkot, a pedált nem csak nyomni lehet, felengedni is.. még tizenévesen is volt olyan szitu hogy úgy úsztam meg valamit hogy pumpáltam a féket mint a hülye, így lassultam is, és odébb is tudtam kicsit kanyarodni. Nem olyan ördöngősség.
Persze egy mai 3 betűsökkel telepakolt szemétben "gyakorlott" átlag birka user az beleül egy sima analóg autóba és hamar le fog esni vele az útról, mert nem csinál meg a kocsi helyettük semmit. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!