Vannak olyan hibák az autótokkal, amivel együtt éltek, mert minél kevesebbet akartok költeni rá? Mik azok?
Nálam a rozsda az ilyen. Olcsóbb autókat szoktam venni amikre már nem érdemes túl sokat költeni. A vasoxid jön, a kocsi megy.
#6
Japán? A világítás kapcsolója az indexkaron van? Én megpróbálkoznék egy indexkar cserével, a bontott nem lehet túl drága.
Ha VAG akkor a komfort elektronika környékén nézelődnék.
Csomagtér ajtóra erős tipp hogy a sok nyitogatástól megtört az átvezető kábel ott ahol a legjobban mozog. Ha ez a baj akkor kivágod a 20cm-es szakaszt (abból az egy szálból) és másikat forrasztasz helyette.
Van egy napi használós/munkás autóm, egy Opel F astra 92-es évjárat.
Utólagos központizár és riasztó van benne ami nem működik mert behalt a vezérlője, nem fogok erre költeni, megvagyok nélküle. Szivargyújtója sem működik, ismerős szerint kábel szakadás van valahol belül, emiatt nem fogom szétszedni a fél autót, nem vagyok rászorulva a szivargyújtóra ha valami USB-s eszközt kell töltenem vagy üzemeltetnem ott a rádió USB kimenete. Bal hátsó ajtót belülről nem lehet nyitni, bowden elszakadt, nem fogok ezzel foglalkozni. A hátsó ablakok is elektromosok utólagos univerzális a két első gyári. Persze a hátsók nem működnek illetve csak annyira hogy az ablakot lehúzza, de fel már nem, csak úgy működik ha a motornak direktbe adunk 12 Voltot akkor feltekeri, de ennyi. Nem jöttünk rá miért van ez, haver szeirnt az univerzális ablakemelő ennyit ér. Az anyós oldali ablakemelő kapcsolója nem működik, csak a vezető oldali ajtón lehet vezérelni.
Egy komolyabb hibája volt a gyújtáskapcsolóval hogy gyújtásig minden oké volt de az önindítót nem mozgatta a kapcsolón keresztül. Sokáig úgy volt megoldva hogy az önindító pozitívját az akku sarura érintve lehetett beindítani az autót, ezt később megcsináltam úgy hogy behúztam közvetlen az akkuról egy szálat meg az önindítóról és egy pillanat kapcsolóra lett kötve ez volt az önindító része. Persze trehány egy munka volt ez de egyszerűbb volt és gyorsabb. Gyújtáskapcsolóba a betét is jó volt, nemértettük mi okozza a hibát, aztán kiderült hogy elszakadt a kábel, érdekes módon csak az, és kiderült hogy azért mert korábban elvágták és közé tettek valamit valószínűleg egy titkos indítást amit eladás előtt kiszereltek, ez a tipp és emiatt kellett ilyen hülyeséggel kínlódjak. Aztám ez volt az egyetlen apró hiba amire rászántam némi pénzt meg időt és rendbe tettem úgy hogy normálisan lehessen indítani.
Igazából ez az autó műszakilag rendben van, ameddig lehet addig ezekre költeni is fogok és ameddig nem lesz komoylabb hibája addig megmarad munkás autónak. Aztán ha késöbb úgy hozza az élet hogy komolyabb baja lesz akkor vagy eladom egy jelképes összegért alkatrésznek, vagy elviszem a bontóba és beadom inkább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!