Hogy válhatnék profi sofőrré?
2 éve van jogsim, el tudom vezetni az autót, de bőven vannak még hiányosságaim. Hogy válhatok egy olyan sofőrré aki már semmilyen új útvonalon nem izgul, nem néz be semmit, pontosan tudja hogy az ő hibájából nem történhet baleset. Ismeri a lehetséges veszélyeket, és ha pl megcsúszik akkor nem sodródik ki, ez csak egy a lehetséges veszélyek közül. Ha kilépnek elé vagy hirtelen megállnak előtte akkor tudja mit kell tenni. Ilyenek. Parkolni is nagyon szépen tud, szűk helyekre is és nincs szüksége tolató radarra, pedig nagy, méretes autói vannak.
Viszont ennek ellenére nem egy lassúzós sofőr szóval nagyon is nyomja neki. Sokszor már nagyon veszélyesen. És tud driftelni is, nem is akárhogy, nagyon profi módon.
Mennyi idő, amíg a mostani tudásomból eljutok erre a nagyon profi szintre? Tanulékonynak mondanám magam, ugyanakkor van hogy félek is, szóval vannak bennem természetes gátak bizonyos szituációknál. (pl. előzés, a legtöbbször).
Önmagában a gyakrolat nem feltétlenül segít. Ha valamit tosszul gyakorolsz be, az többet árt mint használ, mert később nem tudsz leszokni róla.
Ha meg driftelni akarsz megtanulni, menj zárt pályára. Azt a közúti vezetésből soha em fogod meganulni. Aki mégis közúton próbálkozik vele, az rosszul vezet, akármilyen jó is a technikája meg a reakcióideje. A jó sofőr legfontosabb simérve nem a technika, hanem hogy tisztában van a korlátaival egy adot szituációban, és ahhoz igatzítja a vezetést.
Nem attól leszel jó sofőr hogy ha száguldva is meg tudsz állni az előtted fékezők előtt, hanem hogy felméred a helyzetet, és úgy választod meg a sebességet és követési távolságot, hogy a lassú reakcióidőd mellett is meg tudj állni. Az amit leírtál valóban egy profi sofőr jellemzése a versenypályán, de nem a közutakon.
Ilyen nincs. Még a legrutinosabb sófőr is tud hibázni.
Jobb leszel, idővel és célzott gyakorlással (vezetéstechnikai tréning), de hibátlan sose.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!