Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Feladjam a vezetést?

Feladjam a vezetést?

Figyelt kérdés

Augusztus óta van jogsim (5. alkalomra lett meg, 70 óra vezetéssel ás majdnem 2 év bénázással), szánalomból adták meg. Szeptemberben kaptam egy 1999-es kocsit, amit mai napig nem tudok rendesen kezelni. Vidéken élek, mondhatni gyérebb a forgalom és mivel kevés új forgalmi helyzetet tapasztalok, ezért nagy nehezen, de megoldom a dolgokat. Viszont pár napja feljöttem Pestre apámhoz és hát... káosz. Úgy vezetek, mintha még sose láttam volna autót.

1 óra vezetés után már azt sem tudom, hogy hol vagyok. Kettő sáv volt, a jobb oldaliban senki nem volt, de az autópályára vezet (nincs matricám) a másik pedig a városba (ez tele volt), ahova menni akartam. 70-el megyek a jobb sávban amikor ráeszmélek hogy rossz sávban vagyok. 70-ről nullára lassítok úgy, hogy a seggemben van egy terepjáró. Milliméteren múlt a dolog. Majd megállok és be akarok sorolni, de senki nem enged be balra, már annyira balra voltam hogy majdnem az ott lévő sorba is beleütköztem. Végül 2 perc duda és anyázás után feladtam, lemegyek az autópálya fele, szerencsére ott is elágazik így visszatudtam jönni. De amint két sáv lett a mögöttem lévő terepjáró balra mellém jön, lehúzza az ablakot "dögölj meg az anyáddal együtt te rohadék, ne mi miattad" miközben ráfekszik a dudára. Ezt történt 2 napja.

Ma újra kocsiba ültem apámmal, de egyszerűen összekeverem a jobbot a ballal. Mintha nem lenne térérzékem, ahol bőven elférnék, azt hiszem nem férek el és ahol nem férek el, pedig azt hiszem igen. Parkolás az maga lett az ördög hirtelen. Csak ma négyszer 2 kocsi helyére parkoltam, csak ma megállás közben 10-szer (igen, tízszer) fulladtam le. Úgy indítottam el a kocsit, hogy véletlen egyesben voltam, kuplungot nem nyomtam és így elkezdett az autó pattogni mint a béka előre négyet. Majdnem egy épület falába csapódtam, 1 pattogás váltott el tőle.

Aztán átmentem másik helyre, de a kéziféket nem engedtem ki (ez nálam amúgy gyakori). 3 perc után vettem észre és 2 lefulladás után a turpisságot.

Este nem látok. De tényleg, semmit. A legjobb kivilágításnál sem látok semmit, azt sem tudom mi történik körülöttem, csak reménykedem, hogy mások kikerülnek és nem térek le az útról. Pedig voltam szemészeten (SZTK ingyenes szemvizsgálat) és azt mondták minden rendben a szememmel. Aztán ja, térérzékem alapból nincs. Napi 20-30-szor rúgok bele valamibe, napi 20-30-szor megyek neki vagy bele valamibe (testtel) és napi 20-30-szor ejtek le tárgyakat. Mindig elgépelek mindent, most is legalább 30-szor át kelett írnom mindent, a sorrendbe pakolás az nem megy. Ja és Amerikába akarok majd felnőttkoromban költözni (kicsi az esély, de meg szeretném próbálni), ahol elengedhetetlen az autó, anélkül "dead man" vagy.

Feladjam?



2021. jan. 6. 18:10
A kérdező szavazást indított:
Igen, közveszélyes vagy
Gyakorolj még, és utána dönts X idő után
Nem, ezek teljesen normálisak, ne izgulj
37 szavazat
1 2
 1/13 A kérdező kommentje:
Ha számít, 21/F és 130 kg.
2021. jan. 6. 18:15
 2/13 anonim ***** válasza:
93%
Mar leirtad ezt tegnap is
2021. jan. 6. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Nem kérdeztem még meg. Válaszként írtam oda a történetemet 2 napja, mert megkérdezte valaki, hogy miért nem megy a vezetés, de ott nyilván nem kérdezek, mert az más kérdése :)
2021. jan. 6. 18:19
 4/13 anonim ***** válasza:
100%

>>> "21/F és 130 kg. [...] térérzékem alapból nincs. Napi 20-30-szor rúgok bele valamibe, napi 20-30-szor megyek neki vagy bele valamibe (testtel) és napi 20-30-szor ejtek le tárgyakat"

hát így a leírás alapján tényleg egy komplett csőd vagy, ha ezzel nem sértelek meg

de mondjuk vigasztaljon, hogy nálad sokkal alkalmatlanabb emberek is el tudnak vezetni autót (sok idő és gyakorlás folytán), meg azért Pest eleve nehéz terep, ha nem vagy hozzászokva a dodzsemhez ami itt megy

2021. jan. 6. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
#4 nem sértesz meg, tudom magamról. Most is bejöttem a szobámba vízzel a kezembe, kicsit kilöttyintettem (mindig kiöntök egy kis vizet véletlen a kezemből) majd lehajoltam megnézni, puff beleverem a fejem az ajtóba, majd lerakom a poharat, de majdnem betöröm az üvegasztalt, olyan erővel. Leülök, beverem a könyököm. Tudom magamról.
2021. jan. 6. 18:31
 6/13 anonim ***** válasza:
Szerintem vegyél még órákat egy másik oktatótól. Ezt a szitut csak úgy tudom elképzelni, hogy nagyon szutyok oktatód volt. Kérdezz körbe ismerősöket, hogy melyik oktatót ajánlják, és ahhoz menj és vegyél 10 órát. Érdemes Pesten megtanulni vezetni, mert ha itt tudsz, akkor bárhol(olyan szar a közlekedési morál, a felfestések, a táblák elhelyezése minden szar). Sok sikert!
2021. jan. 6. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
#5 ez esetben add fel, mert ez nem javítható. #6 voltam
2021. jan. 6. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
Két oktatóm is volt. Egy egy 70 ezres városban, egy pedig egy 40 ezresben. (költözés miatt váltottam). Az elsőnél 3 alkalommal buktam, a másiknál 1, majd ott lett meg a jogsim. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy előttem 7 ember bukott a 8-ból és muszáj volt átengedniük. Lehet veszek pár órát a jogsiután.hu-ról.
2021. jan. 6. 18:38
 9/13 anonim ***** válasza:
100%
Ne add fel. Gyakorlat teszi a mestert, A figyelem koncentrálást szudoku rejtvénnyel lehet erősíteni. Mikor voltál utoljára laborvizsgálaton ? A 130 kg testsúly mellett esélyes a II. típusú cukorbetegség fennállása, sőt koleszterin probléma is. Ilyen mértékű elhízás mellett a bizonytalan mozgáskoordináció nem ritka. Állampolgári alapon jár évente 1 laborvizsgálat, háziorvosod ad beutalót.
2021. jan. 6. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%
Kezdésnek vizsgáltasd ki magad és addig ne ülj autóba, amíg nem tudod, mi bajod! Ha te magad ennyire balesetveszélyes vagy, akkor másokkal szemben is az vagy! Az utakon meg ez nem játék, te is meghalhatsz és mások életét is veszélyezteted.
2021. jan. 6. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!