Sziasztok, segítsetek nekem. Balra kanyarodó sávban 4-en álltunk. Én voltam a negyedik. Zöldre váltáskor az első két kocsi át ment a lámpán. Az előttem lévő hezitált, aztán nyomott egy kövér gázt. Meg is indult szépen, a szándéka olyannak tűnt, mint aki át akar menni a lámpánál, akár sárgán is ha kell. Így én szépen fel is zárkóztam mögé. Azonban épphogy zöldről sárgára átváltott a lámpa, az előttem lévő azonnal satufékezett. Pedig még kényelmesen át tudott volna menni ő is és én is. Ő már bőven fél úton járt, elhagyta a sáv záróvonalait is. A végeredmény az lett, hogy hátulról bele mentem. Teljesen váratlanul ért, hogy előttem meg fog állni, szerintem indokolatlanul. A kérdés: szerintetek ki volt a hibás? A válaszok után leírom, hogy végül ki fizetett kinek.
Én úgy tudom, és úgy is olvastam több hiteles forrásnak tűnő oldalon, hogyha pl
-"véletlenül" büntetőfékezel
- ha seggfej módjára sorolsz be valaki elé
-véletlenül kuplung helyett féket nyomsz
- leesik a cigaretta hamuja és megijedsz majd féket nyomsz
- nem megfelelően mérsz fel egy adott forgalmi szituációt és féket nyomsz
-blablabla
akkor ezekben az esetekben nem a hátulról érkező a hibás bármennyire is meglepő.
Örök vita szerintem ez is, mint a tyúk meg a tojás esete.
2020. okt. 18. 17:39
22/29 anonim válasza:
A KRESZ két szabálya vág ide:
"27. § (1) Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött - ennek hirtelen fékezése esetében is - meg lehessen állni."
"3) A jármű sebességét hirtelen fékezéssel csökkenteni csak abban az esetben szabad, ha ezt a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása szükségessé teszi."
Tehát te az (1)-es pontot biztosan megszegted.
Azt hogy a hölgy hirtelen fékezése indokolt volt-e, azt már a bíróság dolga lenne eldönteni.
2020. okt. 18. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
23/29 anonim válasza:
Talán a büntető fékezés az , de azt bizonyitanod kell.
A többi esetben mindíg a hátsó a hibás.
Ez szinte mind hülyeség amit leírtál.
2020. okt. 18. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
24/29 anonim válasza:
Persze, hogy hülyeség amit leírt. Mindig a hátsó a hibás és ezt a bíróság meg a rendőr is elmondaná.
2020. okt. 18. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
25/29 A kérdező kommentje:
Aki azt hiszi, hogy mindig csak a hátulról érkező lehet a hibás, az legyen már szíves és olvasson utána...
Mellesleg első szabály az, hogy buta rendőröknek nem hiszünk soha! Kivéve, ha mi is hasonló intelligencia szinttel rendelkezünk, mint az rendőr aki azt mondja, hogy mindig a hátulról érkező a hibás! ;)
2020. okt. 18. 22:34
26/29 anonim válasza:
Igazad van. Van egy kivétel. Akkor sem vagy hibás ha valaki belédmegy hátulról és beletol az előtted lévőbe.
2020. okt. 18. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
27/29 anonim válasza:
Teljesen mindegy, ha épp egy UFO zuhant eléje és azért fékezett hirtelen, a szabály az, hogy neked kell olyan távolságot tartanod, hogy bármilyen helyzetben meg tudj állni és pont.
2020. okt. 18. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
28/29 anonim válasza:
A rendőrök ezeket az ügyeket szeretik a legjobban, mert egyszerű lezárni. Hátulról belémentél? Követési távolság be nem tartása és 30 ezer.
2020. okt. 18. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
29/29 anonim válasza:
Itt nem is az a kérdés, hogy ki a hibás, mivelhogy nem kérdés egy lámpás kereszteződésnél sárgánál nem indokolatlan fékezéssel megállni. Ne vicceljünk már kérem! Hanem az, hogy te hogy viselkedsz egy ilyen helyzetben egy jelentéktelen összegért. Gondolom ha anyukáddal (vagy nem tudom hány éves a kérdező), vagy mamáddal hasonló eset történik, és megáll a sárgánál, meglenne a véleményed a fiatal emberről, aki azt bizonygatja, hogy ő a hibás és elkér/ vagy elfogad pénzt a koccanás után. Ez a viselkedés amit csinálsz az megegyezik azzal, amit te is elvárnál attól a fiatalembertől, aki ugyan ebben a szituben anyukád kocsijának nekimegy hátulról egy lámpás kereszteződésben sárgánál? Ha ugyan az, akkor rendben van minden, mert te úgy élsz, úgy viselkedsz másokkal, ahogy te is szeretnéd, hogy veled tennék. Ebben az esetben tenni való nincs. Ha nem, akkor illene tanulni a dologból és legközelebb hasonló esetben ezt is figyelembe venni, nem csak azt kinek van igaza, meg azt a jelentéktelen összeget.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!