Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Tényleg így tanítanak vezetni?

Tényleg így tanítanak vezetni?

Figyelt kérdés

Nemrég vizsgázott le sikeresen az unokaöcsém vezetésből (B kategória). Ma ültem mellette, és sok dolgot nagyon nem úgy csinál, mint ahogy azt (szerintem) kellene vagy ahogy logikus lenne. Egyik ilyen például az indexelés. Közvetlen a kanyarodás előtt teszi csak ki. Kérdeztem hogy miért, és azt mondta hogy az első órán lecseszte őt az oktató, mert túl korán rakta ki, és utána annyit mondott neki, hogy fékezés után mikor már be kell nyomni a kuplungot is hogy ne fulladjon le az autó akkor kell kirakni. És ő így is tesz, ami nekem nagyon fura. Másik a dugóban araszolás. Úgy tanulta, hogy 5 méter követési távolságot kell tartani mindig, annál közelebb nem szabad gurulni az előtte állóhoz, mert így biztonságos.

Ami még nekem nagyon furcsa volt, hogy nem voltak neki szituációs feladatok. Például vészfékezés. Mikor én tanultam vezetni, akkor a rutinpályán nekem voltak ilyenek (normál aszfalton illetve fehér aszfalton is), sőt vízzel is fellocsolta a pályát akkor az oktatóm, hogy meg tapasztaltam azt is hogy milyen esőben a tapadás. Ilyenek ma már nincsenek egyáltalán?

Meg ami még fura volt, hogy ma odaértünk egy útépítkezéshez, ahol az egyik munkás irányította a forgalmat. Ő intett nekünk, unkaöcsém meg nem indult el. Azt mondta erre nekem, hogy neki azt tanította az oktatója, hogy a munkások nem irányíthatnak forgalmat, nem szabad az ő irányításuk alapján menni, arra csak a rendőr hivatott illetve a lámpa. Aztán fél perc után végül sikerült meggyőznöm hogy induljon már el, mert amit mond papíron lehet igaz, gyakorlatban mindig az egyik építőmunkás irányítja úgy is a forgalmat.

Szerintetek tényleg ezeket oktatják mindenhol, vagy csak ő fogott ki ilyen oktatót?



2020. júl. 12. 21:43
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
91%

Szerintem unokaöcséd és az oktató elbeszéltek egymás mellett.

Azt aláírom hogy még veszfékezést se tanultam, sehol.


Az építkezéses dolog érdekes, hiszen ki más irányítsa a forgalmat ha nincs rendőr de lámpa se?

Inkább értelmezési problémák vannak.

2020. júl. 12. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
86%
Csak ő, eleve hibapont a vizsgán a nem megfelelő sorrend..index fekezes stb..
2020. júl. 12. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 Ékezetes billetyűzet ***** válasza:
59%

Tipikusan olyan dolgok, hogy vizsgán ugyan átment, de gyakorlata még nincs. Amúgy nekem az indexelést nem így tanították, a követési távolságot sem (bár az 5 m szerintem ilyen szempontból megfelelő), a forgalomirányításhoz pedig: várhatja a rendőrt. :)


"Ilyenek ma már nincsenek egyáltalán?"


Nincsenek.

2020. júl. 12. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
94%

A rokonod tipikusan az az idegesítő ember lehet, akinek idegesítő berögzült szokásai és felfogása van a világról, amik ellen ész érvekkel sem lehet vitatkozni, mert köti a kutyát a karóhoz.


Első alkalommal szállnék ki mellőle és mennék inkább gyalog.

2020. júl. 12. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 3 napos mákos lecsó ***** válasza:
87%

Szerintem félreértette az oktatót és tipikusan olyan ember akinek nem szabadott volna jogsit adni.


Az oktatáson mindig azt mondják, hogy akkor adj irányjelzést ha az már nem lehet megtévesztő. Tehát ha te 90-nel haladsz akkor kb 300 méterrel az irányváltoztatás előtt illik kitenni az irányjelzőt. Lámpánál meg az első besorolást jelző útburkolati jelnél szokás :)


Az új úttestre hajtásnál (továbbiakban kanyarodásnál) az oktatók úgy tanítják, hogy kettesben kell kanyarodni. Ez azért van, hogy a tanuló véletlenül se tudjon olyan gyorsan menni, hogy benézze a kanyart vagy más elsőbbségét. Nyilván ez később változk kanyarívtől fuggően 20-30km/h-ra.


A mindenképpen 5 méter távolság sem igaz. Nyilván nem szabad még a pirosnál se olyan közel menni az előttünk álló autóhoz, hogy az nekünk tudjunk gurulni, de az 5 méter túlzás. "Mindig annyira kell haladnunk az előttünk haladó gépjármű mögött, hogy annak hirtelen fékezésekor is meg tudjunk állni" tehát ha 3km/h-val araszoltok a dugóban 2 méter alatt is simán megtudsz állni, még akkor is ha a telefonodat nyomkodod közben (amit amúgy nem szabad).


A kresz úgy módosult, hogy jelzőőr is irányíthatja a forgalmat, aki a gyakorlatban tényleg egy munkás. :)


1 hónapja tettem a második kresz vizsgámat és jövőhéten szerdán vizsgázok forgalomban A1B képzésen.

2020. júl. 12. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
89%

Az a baj, hogy ahány oktató annyiféleképp tanítják a dolgokat. Bár ez az indexelős dolog fura, mert ez így elég veszélyes, hogy a fékezés után rakja ki az indexet. Ez a vizsgán minimum hibapontot ér, de lehet bukást is. Nem hiszem, hogy ezt így tanították volna.

Ezt az 5 méteres dolgot valószínűleg azért tanították, mert biztos volt olyan, aki sebességben leugrott a kuplungról és nekirongyolt az előtte állónak.

Az is baj, hogy nagyon sok olyan (idősebb) oktató van, akik nem feltétlenül vannak tisztában a kresz változásokkal.


Az is tény, hogy sokat butítottak az oktatáson és a vizsgán. Pl. rutinpálya már nem kötelező, rutinvizsga nincs, csak a forgalmin kell 2 parkolást meg egy megfordulást csinálni. Én is már ebben az új rendszerben tanultam és tök rossz volt, hogy egyáltalán nem éreztem az autó méreteit, mert nem voltam rutinpályán, hanem rögtön élesben gyakoroltuk a parkolást. A vészfékezést is élesben kellett kipróbálnom, amikor egy gyalogos kiszaladt elém takarásból. De az emelkedőn indulást sem tanították meg soha.


Amit még több helyről hallottam, hogy egyes oktatók a kerékpárosok, taxisok vagy egyéb közlekedők ellen hangolták a tanulót, ami szintén nagyon rossz dolog.

2020. júl. 12. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
15%

A vezetési szokások emberenként eltérhetnek, én max kettőt villantok az irányjelzővel, kezdetben pedig egészen addig hagytam villogni míg a kormánymozdulat nem kapcsolta ki.

Időben jelezni kell a szándékot ez a fontos hogy legyen ideje a mögöttes forgalomnak felkészülni a bekanyarodásra irányváltoztatásra, ha szorosan jönnek mögöttem én is eszerint cselekszem, ha nincs senki mögöttem akkor meg nem használom.


Útépítő nekem is intett annak idején hogy mehetek, én pedig ki is léptem a sorból, majd rá fél perccel jött egy olyan hangnem az oktatótól amire nem számítottam, jött azzal hogy ha azt mondják ugorj a kútba mert van benne víz, akkor bele ugrasz? Meg ilyen marhaságok, meg hogy nem a munkás kezében van a kormány, és egy ilyen miatt pillanatok alatt százezres károk keletkeznek.


Mondott érdekes dolgokat, de a valóságban saját autóval én hozom a döntéseket, és bizonyos mértékben én határozom meg a szabályokat, nem tartom magam egy 90-es táblához ha tudom hogy 150-et is bír. Mondjuk ilyen helyzetekben vezetni is tudni kell, és nem árt ha autó is van az ember alatt.

2020. júl. 12. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
90%

"Egyik ilyen például az indexelés. Közvetlen a kanyarodás előtt teszi csak ki. Kérdeztem hogy miért, és azt mondta hogy az első órán lecseszte őt az oktató, mert túl korán rakta ki, és utána annyit mondott neki, hogy fékezés után mikor már be kell nyomni a kuplungot is hogy ne fulladjon le az autó akkor kell kirakni."


Összevissza beszél. Első órán 2 utcával korábban rakta ki, ezért lecseszte az oktató. Azóta sem érti, hogy miért kell indexelnie. Élmény lehet mögötte haladni.

2020. júl. 12. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
87%

Még tanulok! 3 hét múlva vizsga.

Index: tükrök, holttér után teszem ki, mikor már látom a sarkot, közben ugye visszaváltok.

Araszolásnál nekem úgy tanítják, hogy az előttem lévő kocsi hátsó kerekét kell hogy lássam. Közelebb ne menjek mert az ilyenből lesznek a ráfutásos balesetek.

Bocsi ja valamit rosszul értettem meg.

2020. júl. 13. 05:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
65%
9 es vagyok "bocsi ha"... akart volna lenni:)
2020. júl. 13. 05:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!