Hogyan kéne ezt finoman, polkorrekt módon megkérdezni az oktatómtól?
Nagyon sok pénzem, és időm benne van már az autóvezetés-tanulásban, és nem sokára le is jár a két évem. Ilyen meg olyan okok miatt félbe kellett szakítanom az tanulást, így közel egy év alatt eddig egyszer jutottam forgalmi vizsgára, ami nem jött össze. Oktatóm szerint ha a következő vizsga nem sikerül, nem tudja garantálni, hogy kapok még vizsgaalkalmat. Szerinte egyébként jól és biztonságosan vezetek, de néha ha kicsit stresszesebb vagyok, hajlaos vagyok benézni mondjuk egy táblát, de perszer utána mindig megállunk megbeszélni a hibát.
Elég sok budapesti ismerősömtől hallottam ilyet, hogy fizettek az oktatónak, és cserébe mind átmentek. Sokan úgy, hogy előtte többször buktak. Nekem nem tűnik korruptnak az oktatóm, soha nem is hozta fel, hogy fizessek, ha nem akarok megbukni, de nem egy embertől hallottam, hogy fizetett, átment, és azóta rendszeresen és biztonsgosan is vezet. Hogy kéne ezt finoman megkérdezni az oktatótól, hogy lenne-e erre lehetőség vagy inkább felejtsem el?
Főleg budapestiek véleményére lennék kíváncsi, és olyanokéra, akiknél ez valóban bevált.
Én oktatóm se mondta soha, a sokadik bukás után mondtam neki nagy kínban, hogy van erre a célra némi pénz nálam. Erre jól leb.ott, hogy miért nem mondtam, az első alkalommal is átmehettem volna így.
Szólj neki, hogy szívesen megtámogatnád a sikeres vizsgát.
Na ne már. Mi az hogy egy bukás után ha még egyszer megbuksz, akkor nem tudja garantálni a következő alkalmat? 4-5-6 bukás után szoktak elküldeni valami központi helyre, ahol megvizsgálják, hogy egyáltalán alkalmas vagy-e.
Mondjuk azt meg abszolút nem értem, hogy hogy lehet KÉT évig csinálni egy jogsit. Ez jobb esetben 2 hónap, rosszabban mondjuk 4-5.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!