Lányok, ki érez így?
Szóval hosszú napom volt, edzettem, bámultam 15-20 percig csak úgy lamentálva és a következő őszinteségi hullámomat osztanám meg veletek is.
Ti is éreztek úgy, hogy egyszerűen belefáradtatok az ismerkedésbe?
Hogy álltok otthon a zuhany alatt, vagy reggel suliba/munkába menet a narancs utcalámpák és a sötétkék égben elmeredve a busz ablakában csak annyit mondtok magatoknak, hogy "ez tényleg ennyire lehetetlen?".
Én relatíve egész sokszor érzek így.
Néha el tudom feledni edzéssel, munkával, magánórákra készüléssel vagy túrázással ezeket a gondolatokat, de hát emberből vagyunk és fiatalok vagyunk.
Felmerül akarva-aksratlanul is hogy "jó volna úgy szólni valakihez ahogy senki máshoz nem".
És ekkor beüt ez a fáradtság érzés. Hogy már az agyad mentális, tudatos, gondolkodó része és a lelked, az érzelmi rétegeid is kifáradtak, kimerültek az ismerkedésben.
Nincsen kedved több hülye small talk-hoz.
Nincsen kedved "majd ahogy alakul" kezdetű kamaszos túlhordott hülyéskedésekhez.
Nincsen kedved ugyanazt eljátszani n-edik számú alkalommal is.
Enyhén már parodisztikusnak vagy tragikomikusnak is találod a helyzetet, pláne ha ugyanoda mész randira vagy valami egyéb visszautalás történikbegy előző kapcsolatra.
Én azt érzem, hogy valami teljesen újra vágyok.
Húsbavágó őszinteséget keresek.
Beszélgetni halálosan őszintén valakivel, és nem puhatolózni a green és red flag-ek közt, meg próbálni valami otthon megtrvezett maszkot magamra celluxozni alkalomról alkalomra.
És ugyanezt megtapasztalni a másiktól is. Mindenki dobja el a maszkokat.
Igen, lehet hogy utálni fogjuk egymás kedvenc zenéjét. És? Hány emberrel tudsz őszintén beszélni erről?
Annyira kevés teljesen őszinte kapcsolatunk van.
Nem érzi más is hogy belefáradt ebbe a "teszem a szépet a jót, teleaggatom magamat dlső alkalmakkor green flag-ekkel" dologba?
Szóval beszélgessünk bármiről.
Milyen volt kiskorodban az osztályközösségetek?
Mit gondolsz, vajon milyen esemény az ami rossz hogy megtörtént veled egyszer, de annyira sokat fejlesztett rajtad hogy mégis jó összességében?
Szerinted az ember milyen mértékben utánozza le tudattalanul a gyerekkori mintáit?
Szokott eszedbe jutni hogy múlandóak vagyunk?
Szerinted az emberekből el tud tűnni az adni akarás?
Annyi minden téma van.
Hagyjuk a small talk-ot.
Nem az határoz meg sd engem se senkit hogy mit dolgozik vagy mit végzett.
Mit gondoltok?
25/F, Budapest
#21 Igaz. Habár beszélni vagy vitatkozni nem tud, attól még akaratos. Akkor inkább vegyen egy bólogatós játékkutyát. Az biztosan nem fog szembeszegülni őfelségével.
(Mindjárt jön és kikéri mindezt magának.)
Na, ez érdekes téma. És pont van is időm mert elküldtek melóból orvosi rutinvizsgálatra és itt üldögélek a váróban.
Szóval: én azt látom, hogy a női magazinok és bulvárpszichológia időről időre eldivatosít egy-egy szót, amit aztán teljesen indokolatlanul, túlzásokba esve elkezdenek használni a laikusok.
Ilyen szó lett a pszichopátia, a depresszió, a nárcisztikusság és a társfüggőség is.
El lettek divatosítva és ezáltal súlytalanítva ezek a szavak. Nyílván soha nem lesz az a szó, hogy társfüggő olyannyira egzakt mint az a szó, hogy "kerékpár" vagy "jégcsap".
Lehet maszatolni mindig, hogy mi társfüggés még és mi nem az.
Szerinted kedvesc19#es már az is társfüggőség, ha valaki nem érzi megkötve magát egy kapcsolatban és nem egy "eltűrni való kényszernek" hanem egy felemelő közös utazásnak fogja fel a dolgot.
Nálam a társfüggőség az ott kezdődik, ha a minőségre már semmilyen szinten nem figyel az illető. Szó szerint akárkivel összejön. Inkább bevállal 10 új problémát és ellentétet az életébe anélkül hogy akárcsak 1 közös pont lenne de a lényeg, hogy társa legyen.
Na én ez nem vagyok.
Úgyhogy nagyon definíció (vagy nevezzük szemléletnek, tökmindegy) kérdése, hogy kire mondjuk, hogy "társfüggő".
Én konkrétan magamról és a saját motivációimról tudok beszélni.
Én azért szeretnék társat mert szeretnék valakivel törődő lenni, az ilyen irányú "apatigris" ösztönvilágomat is megélni.
Mert tök jó hogy magányos farkasként állom a sarat a munkában, a mindennapokban, de azt érzem hogy ez így ki van billenve az egyensúlyból.
Tökösség, keménység, önállóság van, de gyengédség semennyi sincs. Ez aránytalan és úgy tartom hogy semmi nem egészséges ami egyoldalú.
Fuh, közben megérkezett a circle jerking hadosztály.
Figy, hülyeségekre nem vagyok kíváncsi.
Ezalatt a kérdés alatt többekkel látom is értelmét beszélni, de ti ketten 21# és 22# annyira kretének vagytok hogy inkább csak átlépek felettetek.
És nagyon tartalmas életetek lehet ha kedd délelőtt 8:30-kor az a max elfoglaltságotok hogy olyan emberek kérdéseit olvassátok a gyakorin akiket elvileg lenéztek.
Hm... lehet nem ti vagytok azok akikre hasonlítani akarnék valaha.
Na megyek vissza munkába, cshő 😉
"Ezalatt a kérdés alatt többekkel látom is értelmét beszélni, de ti ketten 21# és 22# annyira kretének vagytok hogy inkább csak átlépek felettetek."
Az kimaradt, hogy a többieknél csak azért látod az értelmét a beszélgetésnek, és csak azért nem akarsz átlépni rajtuk, mert ugyanazt a nagyon mélynek, nagyon érzelmesnek és nagyon meg nem értettnek szánt önsajnáltató agymenést nyomják, mint te. :)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!