Hogy az anyámba építsek fel egy párkapcsolatot?
Úgy értem, nem Anyámba akarok építeni, csak hát...
Társkeresőn tojnak a fejemre, élőben nőkkel nemigen találkozom az ügyfélkörben (vagyis de, csak elég múmia korúak és nem érzem a gerontofeelinget), a hobbim minél messzebb menekülni a civilizációtól, annyi gyökérrel találkozom napi szinten. De azért ott motoszkál a fejemben, hogy jó lenne, ha valaki napi szinten basztatna még otthon is... Viccelek, szóval tudnám élni, ha a páromhoz mehetnék haza, jól megszeretgethetném (hmm, akárhogy is...), hozzá tartoznék, ha már se kutyám, se macskám nincs. Közös élményeket megélnénk, kikapcsolódnánk, lennénk egymásért. De olyan, mintha évről évre távolodna tőlem a lehetőség, lassan már elfelejtem teljesen, milyen szeretni és szeretve lenni.
De befejeztem a sírást, csak érdekel, hogy ki hogy oldja meg 10-12 órányi munka és kevés szabadidő mellett az ismerkedést, kapcsolatépítést- és fenntartást?! Egyáltalán, a fenti körülmények alapján hol ismerkednétek?
(F)
Kreatív kérdés, de a válaszadók ugyanazt az unalmas okostojás és flegma szöveget nyomják.
Hogy hol? Passz, nekem is elegem van az egészből, 30 vagyok és ötletem sincs hol ismerkedjek, túl vagyok sok kapcsolaton, de unom az egész malomkerék témát.
Van elég match egyáltalán tinderen pl? De ha van is, érdemes elsőnek a profilodat turbózni, kellenének normális ÉS előnyös képek rólad, meg 30 évesen egy rövid és tömör leírás, hogy mivel fogalkozol, milyen vagy, mik a terveid ilyesmi. De nagyon röviden és ha tudod, akkor úgy fogalmazd meg, hogy jó fejnek tűnj. Amúgy milyen magas vagy? Nagyon átlag alatt lenni hatalmas hátrány sajnos.
Következő dolog, hogy mivel írsz rá a csajokra? 30 évesen komoly kapcsolatot csajozós szöveggel NEM fogsz találni és azt sem érdemes írni a csajnak aznap kétszázadikként, hogy jaj de szép vagy. Nehéz jó nyitást találni, érdemes ezt gyakorolni, ha szeretnél csajozni.
Ezeken kívül még a témaválasztás lehet fontos, mert sok srác unalmas, alig ír pár mondatot vagy teljesen az ellentéte és szó fosása van csak üzenetekben. De az is red flag, ha keveset érdeklődsz vagy csomót kérdezgetsz, mintha vallatnád a csajt.
HA a fentebb leírtakat mind csinálod és az elkerülendő dolgokat elkerülöd, akkor sajnálom, de veled van a baj. Most hogy mi, azt neked kell észrevenned majd változtatni rajta, mert én nem tudhatom.
De általában a rossz profil és/vagy nyitó szövegek a hibásak, utána jön a nem szerencsés kommunikációs stílus. Tényleg a legtöbb férfi ezen vérzik sajnos el, mármint azok, akik online problémába ütköznek, mint te.
24, én nem érzem, hogy arrogáns lenne a kérdező.
Kérdező:
Nekem kutyasétáltatás "hozott" először ismerkedést, aztán közös kutyasétáltatást, aztán kutyák nélküli programokat, aztán társat (azóta is együtt élünk).
Mondjuk ehhez az kell, hogy a kutyák is kijöjjenek egymással.
Én meg az arrogáns... 😅 A lehető legtávolabb állunk egymástól. Akkor már inkább a nyavalygót érzem magaménak, bár szerintem ez kérdés volt, nem hiszti, az nem itt kezdődik.
Nagyon beteg világot élünk, ha ennyire szarul érzékelnek az emberek...
"Amúgy, akik ezeket a válaszokat írják, komolyan gondolják, trollkodnak, vagy csak ennyire be van szűkülve a tudatuk?!"
Csak fogyatékosokkal van teli az oldal.
"Persze-persze, a világ a beteg:-)"
Szerinted nem beteg a világ? Mert akkor a hozzád hasonlók tartják fenn ezt a világot, akik szerint ez a szardomb megfelelő.
"Minden álmom egy ilyen nyavalygó pali. Inkább beleszbülnék vagy felvágnám az ereimet, esetleg egy macska."
Szerintem te nem is kellenél a palinak, se másnak.
Én is azt találtam hogy a lányok borzalmasan alulműveltek és életképtelenek, egy átlagos is csaj is azt hiszi hogy átlag fölötti. Nekem a megoldásom az, hogy cölibátus, amíg nem találok normális lányt, és találtam is. Ő vele minden maximálisan könnyen megy. Imád, egyezik az ízlésünk mindenben szinte, tetszünk egymásnak, sokkal normálisabb az ÖSSZES csajnál, odaadó, megérteni akaró, rengeteget beszél ha kérem, intelligens, és gyűlöli a többi csajt :D Picsának tartja őket. Szóval csak várakozás, nézelődés és majdcsak bejön egy csaj. De én sose nyomulnék meg írnék senkire, csak apró érdeklődéssel, ha valami kiemelkedőt csinál egy lány. Valahogy taszít h random idegenek felé bármilyen nyitottságot mutassak abban hogy én akarom őket, szigorúan csak idegenek vagyunk akik dumálnak és nem akarok semmit sem, amíg nem látom hogy egy nagyon cuki, aranyos lánnyal van dolgom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!