Lányok, valaki szívesen ismerkedne ilyen értékrendű fiúval? 21/F
21 éves vagyok, nem drogozom, nem iszom alkoholt és nem is dohányzom. Nem vagyok híve az ilyen pillanatnyi élvezetet nyújtó dolgoknak, olyan dolgot szeretek bevinni a testembe, aminek hosszútávú előnye is van. Igyekszem egészségesen étkezni, sportolni, kondiba járok jó ideje kisebb nagyobb kihagyásokkal, illetve most fogok elkezdeni boxolni is.
Természetesen nem vetem meg azt, ha valaki például mértékkel alkalmanként fogyaszt alkoholt, én ezt azért nem teszem alkalmakkor sem, mert nem tudja tolerálni a szervezetem.
Nem szeretem a hedonista életmódot, célokkal szeretek élni. Szeretnék majd saját családot, jelenleg azon dolgozom, hogy minden anyagi feltételt előteremtsek mire eljutok valakivel a családalapításig.
Szeretek könyveket olvasni, érdekel a gazdaság, sokat foglalkozom is a témával. Éppen ezért gazdaságilag jobboldali eszméket vallok, a szabad piacot preferálom.
Attól függetlenül persze, hogy vannak céljaim, a kikapcsolódást és a szórakozást is fontosnak tartom, csak számomra nem az ilyen ivós bulik jelentik ezt.
Szeretem a természetet, érdekel az urbexelés (elhagyatott helyek, épületek felfedezése), szeretem a hosszú sétákat, és igazából minden hasonló dolgot, szeretem élvezni az egyszerűbb dolgokat is az életben.
És hogy ne csak dícsérjem magam, az egyik legfontosabb dolog, amiben fejlesztenem kell magamat, az az emberekkel való kommunikáció, mert eléggé introvertált vagyok és nem megy mindig természetesen a részemről néhány része. :D
Az ilyes kérdések esetén nagyon fontos kérdés, hogy hol élsz.
Mert összehangolódunk meg minden, OSZT 300 km-re vagyunk egymástól akkor nekünk reszeltek :)
Én Bp. 17. ker.
"Szeretek könyveket olvasni"
. Akkor javaslom, olvass utána annak, mi a hedonizmus. Javaslom Arisztotelészt, illetve a Kürénéi heodnizmust, hogy egy kicsit összetettebb fogalmad legyen az egészről.
Csak mert szerintem nem ez az első hasonló témájú kérdésed...
#7 Nem volt még kérdésem itt ismerkedés témában. ez az első.
#6 Nem :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!