Hol vannak a lányok?
Többségük otthon, rokonoknál, barátnői vagy régi ismerőseik társaságában. Nem könnyű ismerkedni, viszont a jelenlegi tendencia alapján a későbbiekben még nehezebb lesz.
#1 Ha az utcán ismerkedésre gondolsz akkor különleges helyen lakhatsz. Manapság ez a legritkább esetekben működne. Tapasztalatból írom.
Velem a nem túl távoli múltban kétszer próbáltak "utcán" ismerkedni.
Mindkétszer megadtam a lehetőséget, hogy nyugodtan szóljon hozzám a férfi, de az egyik meg sem tudott mukkanni (élelmiszer boltban.)
Valószínűleg valamilyen gátlás dolgozott benne. De én mit csinálhattam volna? Vártam, hátha elmúlik a zavara, aztán végül hagytam tovább menni.
Másik esetben már végre volt bátorsága az illetőnek beszélni hozzám. (Munkaügyi központban ültünk, nekem is szimpatikus volt.)
Végül együtt mentünk ki a utcára. (Ő is odament a COVID időszakból ottfelejtett kétfertőtlenítőhöz, hogy leutánozza a mozdulataimat. Ebből azt szűrtem le, hogy "kezd rám hangolódni.)
Kint az utcán végül megeredt a nyelve és beszélt. Én pedig szélesen mosolyogtam, ezzel jelezve: "szimpatikus vagy, ismerkedhetsz velem".
Többet mit tudtam volna tenni? Adjak telefonszámot én a nő?! Egy idegennek?!
Na, szóval a lényeg az lenne, hogy a férfiaknak a "finomhangolt" jelzéseket vennie kellene. (Ha ott állok türelmesen a közelében, és nem szaladok el.)
Másik: széles mosoly, bólogatás. (Megértést próbálunk közvetíteni.)
Nem adhatom a szájába a szavakat... élelmiszerboltban pl. lehet ilyen "szöveget gyártani": Ön is azt a terméket nézi Kisasszony, mint én?
Jó, lehet, hogy elkanyarodna a beszélgetés abba az irányba, hogy "minden túl drága manapság", és oda lenne az egész folytatás varázsa.
Munkaügyi központban pl. "milyen munkát keres?" Segíthetek az álláshirdetések böngészésében?
(Itt pedig már elérhetőségeket is lehetne cserélni különösebb magyarázkodás nélkül. Talán ez lenne az ismerkedéseket tekintve a legkönnyebb élethelyzet...)
Egyik ismerősöm így lett "halálosan szerelmes" közel 30 évvel ezelőtt. A pályakezdő hölgy "járt a nyakára", hogy segítsen neki elhelyezkedni a szakmájában. Több évtizedes házasság lett és egy gyerek, aki mára felnőtt.
Sajnos elváltak, de a férj szüntelenül epekedik. Állítása szerint olyan hihetetlen harmónia volt közöttük, hogy azóta is "vak" minden más dologra az életben, nem érdekli semmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!