Belefáradtam a társkeresésbe, mit tehetnék?
Én azonban jelentkeznék a kérdezőt megvédeni. Nem értem mi ez a hozzáállás, hogy ha valakiről csak ennyit látsz (mert ez a weboldal ilyen természetű), az nem azt jelenti hogy általánosságban ilyen a személyisége az illetőnek. Ez úgy hatalmas probléma, hogy akiknek nincs más kinek kiadják magukból a lelki fájdalmat, és jobb híján ilyen helyeken tudnak csak együttérzést, megértést keresni, ehelyett minden egyes alkalommal az ellenkezőjét kapják, van amikor meg is érdemlik persze, de szerintem a kérdező esetében nincs erről szó. Annyi kivetnivalóm van vele, hogy igenis ez önsajnáltatás, viszont ezzel miért is van baj, ha az ember nagyon kevésszer teszi meg, nem pedig folyamatosan nyavalyog? Senkinek nincs tökéletes élete, a relativizálás meg semmit nem ér, ilyenkor a támogatással lehet a legjobbat tenni, még akár azzal párhuzamosan is, hogy kifejezzük azt, hogy lehetne sokkal rosszabb sorsa is neki, nem a párkapcsolat az élet egyetlen értelmes célja, még ha központi szerepet is játszik ez sokunknak.
Kérdező, nem lehet ezt erőltetni, lehet neked (és nekem is egyébként) az a végzeted hogy egyedül kell leélünk egész életünket, csak annyit tehetünk hogy elfogadjuk, és próbálunk élni ennek ellenére is. Ugyan nem szabad elvárásokat helyezni rá, de csoda bármikor történhet.
"Nem találom mert mindenki egyforma."
Sajnos ez a baj hogy a te fajtádból is nagyon sok van és már mindenkinek elege van ebből a nők körében.
"Miért tehetik meg? Mitől többek ök mint bárki más?"
Ebben látszik baszki, ebben nagyon jól látszik, bárki aki nem akar veled együtt lenni az szerinted már többnek gondolja magát ő az egoista ofc nem te, hanem minden egyes nő, veled továbbra sincs semmi baj. Esküszöm akkor legyél meleg, aztán nem lesz bajod.
"az nem azt jelenti hogy általánosságban ilyen a személyisége az illetőnek"
Ne haragudj te melyik oldalt olvastad? De igen ilyen a természete a kérdezőnek, azért fogalmazott így, mert ilyen a természete, azért írta ezeket mert így gondolta, nem kitalálta ez van a fejében.
"Ez úgy hatalmas probléma, hogy akiknek nincs más kinek kiadják magukból a lelki fájdalmat, és jobb híján ilyen helyeken tudnak csak együttérzést, megértést keresni, ehelyett minden egyes alkalommal az ellenkezőjét kapják, van amikor meg is érdemlik persze, de szerintem a kérdező esetében nincs erről szó"
Miért ne lenne szó erről a kérdező esetében? Semmilyen együttérzést nem jött keresni, csak te valamiért nem tudsz szöveget értelmezni és nem látod az egészben, az önkritika hiányát és az incel viselkedést. Ezzel semmi baj sincs, de ne hordj össze hülyeségeket. A 13-as válaszában is remekül látszik, hogy a nőkben keresi mindig a problémát nem magában továbbra sem.
Azért van baj az önsajnáltatással, mert úgy jött ide lehordani a nőket és dícsérni magát hogy kijelentette hogy nem önsajnáltatással teszi. Legalább ne írta volna oda az ellenkezőjét annak ami egyértelmű, így az egész ebből a szempontból is minősíti.
"Senkinek nincs tökéletes élete, a relativizálás meg semmit nem ér, ilyenkor a támogatással lehet a legjobbat tenni"
A pozitív kritika semmit sem ér, láthatod próbáltam szépen is fogalmazni csúnyán is, nem fogja megérteni, MERT VELE TOVÁBBRA SINCS SEMMI BAJ. Persze támogatni kell meg ilyenek, a negatív kritika a legjobb támogatás, abból hogy azt mondom neki hogy nyugi nincs semmi baj más is van egyedül mit fog tanulni? Hogy jó az ha ő helyezi magát felül másokon majd panaszkodik hogy mások többnek gondolják magukat. Kicsit példamutató te nem ezt gondolod?
11-es válaszoló benned látszik annyi értelem, hogy lásd mik a bajok ezzel a kérdéssel, azért nem tudsz elfogulatlan véleményt alkotni felé mert ugyanebben a cipőben jársz és együtt tudsz vele érezni. Én nem tudok vele együtt érezni, ezért van egy olyan véleményem, amivel ugyan nem kell egyetérteni, de nem befolyásol egyik oldal sem.
"8, én legalább nem ítélek el ismeretlen embereket teljesen alaptalan módon. Gondolkodj el azon hogy biztos értelmes tanácsot adtál e. Szerintem nem."
Nem volt ítélet, nem volt alaptalan. Te kérdeztél és adtál egy leírást a kérdéshez, én ez ALAPJÁN válaszoltam neked. Ugyanakkor mint fentebb fogalmaztam, nem kell velem egyetérteni, de veled sem tudok együtt érezni. Az én véleményem kívülállóként ez. Ezen nem tudsz változtatni, érezhetően nem értesz vele egyet, ezzel nincs baj, de akkor továbbra is cáfolj rá az állításaimra. Indítottam neked egy vitát, és látszik hogy nincs tapasztalatod az emberekkel, mert nem tudsz rácáfolni semmire amit írtam vagy kértem, az, hogy kijelented, hogy nincs igazam nem érv. Az meg, hogy nem tudsz semmit sem írni, rád vonatkozóan, úgy hogy tettem fel kérdéseket is, az meg csak engem igazol.
Ezzel sem kell egyet értened, elhordhatsz felőlem minden sz*rnak nem érdekel, én segíteni próbáltam, elmondtam a véleményem, te ezt lenézted, holott kib*szottul de te kérdeztél minket. Erre számítani kellett volna, hogy tettél kijelentéseket és nem csak egyetértést fogsz kapni. Nem tehetek róla, ha neked ez máshogy zajlott le a fejedben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!