Velem van a baj, vagy miért ennyire nehéz párt találni?
Volt 1 kapcsolatom eddig, de tekintve, hogy nem volt túlzottan komoly és borzasztóan rosszul sikerült végül, ezért utólag ezt sem igazán nevezném kapcsolatnak. A helyzet az, hogy kezdem úgyérezni, hogy kiégek az egész párkeresésből és maradok inkább egyedül, de egyszerűen magányosnak érzem magam és képtelen vagyok így boldog lenni.
Voltak randijaim, mindig mindegyik előtt nagyon boldog és bizakodó voltam, hogy na most végre megtaláltam a lányt akivel boldog leszek, de aztán jöttek a pofára esések. Több lány is csúnyán átvert, megpróbált hülyének nézni ami eléggé tönkretert lelkileg. Volt egy lány például, akivel nagyjából másfél hónapig ismerkedtem, majd a randi előtt 2 nappal bejelentette, hogy egyébként mellettem beszélgetett egy másik fiúval is aki szimpatikusabb neki és mégsem szeretne velem találkozni. Olyan lány is volt akivel 2-szer randiztunk, egyfolytában ábrándozott, hogy milyen boldog hogy rám talált, meg hogy örül nekem, aztán egyszer csak megírta, hogy igazából annyira nem is kedvelt és inkább felejtsük el egymást, aztán letiltott. Hozzáteszem én mindig mindent próbálok kihozni magamból ismerkedésnél és randinál is. Nálam egy kapcsolat is a bizalomról, hűségről, szeretetről szól és nem ágyba vinni akarok senkit se, csak egy normális párkapcsolatra vágyom. Bulikba nem szeretek ismerkedni, egyrészt nemigazán vagyok bulizós, másrészt a legtöbb buliban lévő lány nemigazán az én stílusom, én nemakarom magam beleerőltetni egy szar kapcsolatba. A rossz tapasztalatok miatt már se önbizalmam, se motivációm nincs az ismerkedésre, közbe pedig mégis mindig vágyok rá, hogy találjak magam mellé egy lányt, de úgyérzem nekem ez valami miatt nem adathat meg. Szerintetek mit csinálok rosszul, ami miatt ennyire nincs szerencsém?
19/F
10es, ez sajnos igaz. De nem azzal az emberrel van probléma, aki ilyen, mint a Kérdező, hanem azzal, aki ezt a "rendességet", "érzelmességet", "odaadást" stb nem értékeli, és sajnos pont ilyen emberekből van több. Ez a legtöbb csajnak uncsi, és a "laza meg a rosszfiúk" kellenek nekik.
Ez a gond.. hogy a mai fiatalsàgnak ez tetszik, ugyanakkor meg amikor át vannak verve, akkor ide jönnek a gyakorira sírni, hogy "már nem szeret?" "Megcsalt", "Miért nem szeret?" Stb.
Mikor fiatalabb voltam, többször búslakodtam fiúk miatt, hogy nem foglalkoznak velem, mert nem engedtem, hogy megcsókoljon, megfogja a fenekem stb, de bezzeg a Giziről le sem szállnak, mindegyik őt akarja. Anyukám azt mondta: "Kislányom, kétfajta nő van. Az egyiket használják, ez a Gizi, a másikat meg feleségül veszik. Ha vki most azért nem akar veled járni, mert nem hagyod neki ezeket, nem fekszel le vele, ne foglalkozz vele. Az a másik lány csak arra kell neki, hogy tapasztalatokat gyűjtsön, de feleségül sose venné. Akit feleségül akar majd venni később, amikor megért rá, az majd te leszel"
Igaza volt. :) A Gizi meg jó fiatalon szült egy gyereket, mert "becsúszott", aztán nem vitte semmire.
Szóval kérdező, ne búsulj, eljön a te időd is, amikor végre ezek a lányok is beérnek hozzád. Addig csináld a dolgod, tanulj, csinálj karriert :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!