Párkapcsolat "létesítése" csak családalapítás céljából? Mint ahogy őseink is tették régen... Működhet manapság? Van létjogosultsága?

Bp-i, férfi vagyok. Magam sem hiszem el igazán, hogy sikerült így az életem. 40 éves elmúltam, lassan közelebb az 50-hez, talán "szerencsém" hogy még 40-nek is ritkán néznek... De ezt a 10 éves biológiai előnyt is elveszegetem lassan, azt hiszem. Nem... nem azt mondom hogy a Világ hülye, nyilván én csesztem el. Sokat foglalkoztam a munkámmal, és a kevéssbé fontos dolgokkal. Igen... vélehetően rosszul osztottam be az "időm". Az életet is ugyanúgy be kell osztani, mint egy napot, egy órát.

Igaz ebben közrejátszott hogy 18-34 éves koromig egy 16 éves kapcsolatom volt. Az utóbbi 10 évben meg nagyrészt 1-2 éves kapcsolataim voltak... Tehát magányos aránylag kebest voltam 16 éves korom óta.

De őszinte leszek... kezdek pánikolni. Eküszüm nektek, már fiatal koromban sem tudtam elképzelni hogy ne legyen gyerekm családom. Egyszerűen mindig egy boldog család képe, anyuka, apuka, 2-3 gyerek, kutya, macska, nyaraló lebegett a szemem előtt. És nem értem hogy nem jött még össze.

És lassan kicsit önismereti válságba is kerülök emiatt. Emlékszem a 16 éves kapcsolatomban, gyakran vettem részt hallgatóságként a párom női "válságtanácskozásain". Ezt megverte, ezt kihasználja, azt megcsalja, stb... a párja, mindig hallgattam a női panaszokat. Konstatáltuk is utána a párommal mindig, hogy mi szinte egy borukban élünk, vakon megbízunk egymásban, szinte zéró vitatkozás, tizeniksz év múltán is van szerelem, ritka az ilyen. Én akkor úgy éreztem (bár elképzelni még nem tudtam), ha szakítanánk, én valami nagyon kapós leszek majd az "emberhús piacon" :) Egészséges ápolt és diplomás vagyok, nem vagyok elhízva, nem iszom, nem dohányzom, nem drogozom, sportolok, szorgalms vagyok, jó munkám van (IT), türelmes, egyáltalán nem önző és erőszakos, saját vagyon, vállakozás, lakás(ok), autó, ami már ilyenkor "kellhet"... (persze nyilván nekem is van pár rossz tulajdonságom, mielőtt valaki azt hiszi azt gondolom tökétes vagyok... ááá mesze vagyok a tökéletestől :) ).

Aztán a szakítás után, jött a pofára esés... Rá kellet jönnöm, hogy a jófiú az nem olyan vonzó a nőknek, nem olyan "érdekes". A "rendes/aranyos" az nem robbantja a biológiai bombát. :) Na de ennyit a picsogásról, a kérdésem lényege nem a párkapcsolati tanácsadás. Sajnos egocentrikus nárcisztikus alfahím már nem leszek :) Pedig azok milyen sikeresek a nőknél, látom pár férfi ismerősömnél... :D :D :D És pár jól elvert női ismerősömon.. :(

Pedig társkeresésnél olyan különleges elvárásaim a másikkal szemben sosem voltak. Semm olyan elvárás, amit magam egyébként a másik felé ne tudnék teljesíteni. Elég ha hozzám hasonló, csak női vátozatban :) Ennyivel már bőven beértem volna :D

Úgyhogy lassan fel is hagyok a tucat randizással... Volt már bőven az elmúlt 10 évben. :) Már nem is hiszem hogy jön a szikra (legtöbb randinál már én sem érzem... jót beszálgetünk és kb ennyi), meg a mindent elsöprő szerelem.

De eszembe jutott, hogy ez csak mai ember elvárása hogy jaj... legyen olyan csöpögős a szerelem, mint az amerikai filmekben, legyen meg a láng, a bizsergés, az első minden elsöprő szikra. Ha meg nincs, akkor nem kell a párkapcsolat... majd jön egy másik. De ez annyira hülyeség... Persze én is tudom, a szerelem nagyon jó. Amikor beszűkül a tér és idő, és csak öleleld a szerelmed, és azrra vágysz a pillanatnak sose legyen vége. Amikor nem érzed hogy a Te tested és az Ő testének hol is határa... :) De most mindent ezért kell feláldozni? Ha ez nincs... ne legyen család sem?

Aztán így lesznek a férfiakból és nőkből is lassan magányos negyvenesek, ötvenesek :) Mert csak megy a válogatás, az "én ennél jobbat érdemlek"... Aztán látjuk, hogy a társadalomban a magányosok minden évben csúcsot döntenek.

Mivel a randikból és sok női ismerőseimen látom, hogy 35-40 évesen mennyi nő keres szintén párt. Hogy talán az utolsó években amikor még gyereket szülhetnének hátha még összejön. Aztán sajnos többnek már nem, és szomorúan fogadják ezt el hogy nem lehet már gyerekük. És nagyszüleink is tök jól (talán jobban mint a mostani generáció) elvoltak szerelem nélkül. Nem feltétlenül szerelemből, de "párba álltak", közös célokat tűztek ki, kiálltak egymásért, gyereket neveltek, és életük végéig együtt maradtak, és a sírig mélyen kötödtek egymáshoz.

Persze opció lenne még egy eltartott "sugarbaby". De az egy nagy átbacás. Ugye ott megvan az a kockázat hogy nem én vagyok egyedüli "vendége". És nagyon kétséges, hogy abból lesz-e család, vagy csak "lehúz" amíg rá nem jövök hogy valójában csak át vagyok bacva érzelmileg. Úgyhogy az ilyen direkt "eltartósdi" sem opció. Nem a szex vagy egy 25 évvel fitalabb mutatós Instagram biokellék hiányzik az ágyamból... hanem család. :D

Amíg az ukrajnai háború nem tört ki addig más megoldáson is gondolkodtam. Úgy olvastam, ott 12 millió Ft körül teljesen legálisan (szinte imtézmémyesítve) lehet béranyát "venni". Orvosi felügylet mellett közösen választanak ki egy egésszésges nőt, aki inszemináció után, szül egy gyereket nekem. Akinek így a biológiai apja leszek. És pár hónapos korában a nő lemond róla, és így az apja lehetek itthon is. De ez meg olyan lelketlenség lenne egy gyerekkel szemben. Csak mert gyereket szeretnék, megfosztom attól hogy anyja is legyen. Ez nekem önzőség. Bár megjegyzem ez dettó ugyanaz lenne mint az elvált szülők...

Meg szóval, röhej lenne, hogy egy külföldi nőnek (és intézménynek) fizetek annyit amennyiből mások gyereket nevelnek, mert itthon egy magyar nőtől sem sikerül gyerekre szert tennem :D

Lehet hogy hülye most az értékrendem... De ha valaki nagyon szeretne gyereket, legyen az férfi vagy nő... szerintem nagyobb lemondás az hogy "azért nem lett

gyermekem, mert nem találtam meg az igazi", mint hogy az hogy lemondjunk a mindent elsöprő szerelemről. Az amúgy is általában alábbhagy 5-7 év múlva, és jó esetben csak egy nagyon mély szeretet marad meg. Utóbbit meg egy szerelem nélküli kapcsolatban is simán kialakítható idővel. Ld. nagyszüleink esete. Én lemondok a nagy szerelemről, ha az az ára egy családnak. A szeretetről nem... de az más tészta.

Lehet amúgy egy ilyen "kapcsolatot" kialakítani manapság? Szabad ilyenben gondolkozni? Lehet úgy párt találni, hogy alap dolgokban megyegyezünk, kialakítjuk a bizalmat, a közös célokat, segítjük egymást (majdnem mint egy hagyományos kapcsolatban), de nem vágyunk arra a nagy szerelemre a mindent elsöprő pezsgésre és tűzre... de ennek ellenér bevállaunk tudatosan (hideg fejjel megtervezve) egy családot? Vagy hülyeség ilyenen gondolkodni? Ez kudarc lenne? (Bár megjegyzem a szerelemből házasulók 70%-a is elválik.)

Valaki van ilyen kapcsolatban, vagy hallott ilyen kapcsolatról a közelében?