Kezdőoldal » Ismerkedés » Társkeresés » Érdemes még reménykedni, vagy...

Érdemes még reménykedni, vagy engedjem el?

Figyelt kérdés
A neten megismertem egy srácot, pár hete beszélünk már, és úgy tűnt, mindkét részről megvan a közös hang, bár ő elég zárkózott volt, de azért kezdeményezett beszélgetést ő is. Viszont, ahogy először megbeszéltük, hogy talizunk, ő azt mondta, rendben van a dolog, ezután viszont eltűnt 2 napra, és semmit se reagált. Utólag írta meg, hogy ne haragudjak, de rosszul volt, fájt a feje és stresszes a költözés és a munkahelyváltása miatt, egész végig a sötét szobában gubbasztott. Én ezt el is fogadtam, mert mindenkivel megeshet, ha nincs jól, és nem is lógunk felnőtt emberként minden pillanatban a Facebookon, de azért 2 sor üzenet jól esett volna. Ezután az eset után a srác dobta fel, hogy akkor talizzunk máskor, mondjak egy időpontot, és ő addigra összekapja magát. Ez az időpont a mai nap 3 óra lenne, ami mindjárt itt van. A posztjaimat nézi, de az üzenetem nem látta. Engedjem el? ( külön adalék, ami nem tudom, hogy lényeges e, de a srácra rákeresve posztokból megtudtam, hogy van egy exe, akitől a srácnak van egy gyereke. A pasi nyilván az ismerkedés elején ilyesmiket nem közöl, lehet, kínos neki, és kellemetlen. Annyit tudok, hogy az elmondása alapján volt ez az exnője, aki pszichopata volt, depressziós, és lelépett tőle albérletbe. Mennyi lehet ebből valóság? Nem akarok kombinálni kezdeni, de aki huszonévesen ilyen, az mit akarhat és mennyire lehet komoly? ( a pasinak nyilván nem mondtam el, hogy megtudtam, gyereke van) Lehet, hogy párhuzamos életet él, vagy több nő is van a dologban? Vagy tényleg sok a dolga, traumatizált és nehezen nyílik meg? Ti mit tennétek ilyen helyzetben?

2022. márc. 14. 14:42
1 2
 11/11 anonim válasza:
Egyik embernek sem kéne ilyen szerepet betölteni egy kapcsolatban.
2022. márc. 15. 20:11
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!