Lányok, ti mit tennétek ebben az esetben? Vallanátok? És ha igen, mikor?
A fiúval (nevezzük B.-nek) 2 hete ismerjük egymást, és az első pillanattól fogva nagyon közvetlen volt. (Mielőtt tovább mennénk, ez egy internetes kapcsolat, mert az ország másik végében él.) Van több közös érdeklődési pontunk is és sokszor éjszakákba nyúló, órákon keresztül tartó beszélgetéseink vannak. Néha csak hallgatjuk a másik szuszogását, néha meg már-már állati módon röhögünk a másikkal együtt.
Én az a típus vagyok, aki reménytelenül szerelmes, túl hamar belehabarodok az emberekbe (legyen az romantikus vagy csak plátói) és ez most is így történt.
Véletlenül elküldtem neki egy piszkozatot, hogy mennyire szeretem a hangját és sorozatot nézni vele, mire ő nagyon rendes módon csak mosolygott ezen és mondta hogy creepy módon, de kedves volt ez tőlem. Az eset óta csak még közvetlenebb és egyre többszőr keressük egymás (online) társaságát.
Szeretném elmondani neki, hogy kedvelem, de nem tudom hogyan tegyem ezt ilyen körülmények között és mikor? Tudom, hogy még kissé ez korai, de nem akarok túl sokat várni, mert sok lány haverja van, meg osztálytársnői, akik szintúgy mondogattak neki ilyesmiket...
Félek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!