Sosem volt még barátom. Hol ismerkedjek? Esetleg hogyan? Mi a probléma?
Sziasztok!
Az a helyzet, hogy 18 éves vagyok és nem volt még barátom. Tudom, velem együtt még egy csomó embernek nem volt, de nekem már szükségem lenne rá és úgy gondolom, hogy a maximumot is tudnám nyújtani.
Valami oknál fogva viszont nem jön össze soha. Régebben nagyon önbizalomhiányos voltam és ezért sosem mertem kezdeményezni. Szerencsére ezen már túl vagyok, így volt hogy elmentem valakivel randira. Ebből nyilván nem lett semmi, mert kicsit sem vonzódtam a fiúhoz (sem személyiség, sem a külső). A baj az, hogy egyszerűen nem tudom hol vagy hogyan kéne ismerkedni és hogy velem van-e a gond, hogy nem vonzódok senkihez.
Valaki esetleg tudna tanácsot adni, hogy hol kene ismerkednem vagy valamin változtatnom?
Közösségbe jàrsz-e?
Ha a külsőd megüti a belépőszintet, simàn lesz pasid.
Igen, szoktam közösségben járni, de az a helyzet hogy mind lány barátaim vannak. Az ő közösségeikben pedig szintén csak lányok, vagy pedig olyan fiúk akik nem lennének kész egy komoly kapcsolatra.
2. Válaszoló: Az a helyzet, hogy magával a randival nem lenne gond, de egyszerűen nem tudom honnan találhatók hozza valakit. Társkereső? (Mert sajnos a közelemben nincs senki) Budapesti vagyok
Teljesen mindegy, hogy félénk vagy, nincs ismerős, éss ezernyi más ok. Párt találni, aki komolyan gondolja a te korosztályodban szinte lehetetlen.
Öreg emberként annyit tudok javasolni, hogy kezd jól érezni magad egyedül, és mindenkivel érezd jól magad, aki véletlenül szembe jön. Majd lesz egy, akivel annyira jó lesz, hogy megmaradtok egymás mellett.
2021 van, ne keríts nagy feneket a dolognak, ha úgy szaladsz neki, hogy "nekem aztán párkapcsolat kell", abból csak pofára esés lesz :)
Hát ha komolyan gondolod, akkor akár még lehet le is csapnák rád 😅
Mondjuk gondolom kaptál kismillió privátot, de ha rájuk unsz (előbb-utóbb úgyis megtörténik sajnos) akkor írj rám 😃
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!