Valaki megvigasztalna? De csak lányok válaszára várok?
Az jogos hogy rosszul esik hogy többen nem lennének erre nyitottak, de csak szimplán rossz felfogás hogyha ezeken töltöd ki a dühöd inkább mint hogy írnál azoknak akik nyitottak ilyenre. nem várhatod el a gyakorikérdéseken járó összes nőtől hogy a te gondjaidat hallgassa, és nem kérheted számon hogy válaszoltak egy kérdésre, amit feltettél nekik. Mellesleg valószínűleg annak a 18 szavazatnak minimum a fele azért ment arra, mert úgy fogalmaztál, hogy valaki olyat keresel, aki anyáskodó tud lenni. Fogadni mernék rá, hogyha csak a meghallgatást említed, vagy tanácsot kérsz, ez a szám egészen máshogy nézne ki.
És ahogy már fentebb említettem egy válaszomban valamikor két napja, nekem írhatsz ha szeretnél. nem fogok mindenben egyetérteni amit mondasz, mert nem az a dolgom, de meghallgatlak, és megpróbálok segíteni.
Senkinek nem akartam hisztizni és az én sztorim is csak egy a sok millióból:
Kicsinek rettentő beteges voltam, állandóan kórházba voltam szinte, születésemkor majdnem meg is haltam. Már akkor se szocializálódtam nagyon, mert volt, hogy óvodában is csak 2 hetet voltam egy év alatt.
Sok baromságot éltem meg, amit nem kellett volna. Pl anyámat látni 4 évesen, ahogy kiültették a szoba közepére és kést tartottak a torkának, vagy óvodától kezdve egy elmebeteg barmot aki folyton vert és bántott.
Avagy egy szintén elmebeteg bátyót, akinek ha 2-3 másodperc alatt nem válaszoltál úgy, ahogy az neki megfelelt volna, akkor teljes erőből mellkason vert.
Nem kerülhettem általános iskolába, úgy kellett kisegítőbe végig járni a 8 évet. Nekem másabb volt. 8 évig kb 30 ember volt körülöttem, nem úgy mint egy általános iskolában 500+ ember. Félénk voltam, magamba fordulós.
Talán valahol kicsit fogyatékos is ténylegesen. Féltem mindenkitől. Megaláztak, kinevettek. Kevés haverom, barátom volt. Ismerkedésnél mindig is volt bennem egy gát. Kevesebbnek éreztem magam.
Nem sportolok, sosem vonzott és nem is volt lelkierőm hozzá. Megutáltatták velem, mert mikor pl foci volt, vagy más, szándékosan, nem passzerűen vágták, rúgták hozzám a labdákat. Már kiskoromtól a játékokba menekültem.
Nem beszélgettem senkivel. Azt hittem ha felnövök sokkal jobb lesz. Hogy másabb lesz a világ, hogy kedvesebbek lesznek hozzám, hát nem igazán így lett. A pár keresést hamar feladtam, mert szembesültem azzal a ténnyel, hogy a nőknek csak a helyes, ténylegesen vonzó pasik kellenek. Én a magam 65kg ami akkor voltam még, meg a vékony karjaimmal, marhára nem kellettem senkinek. Mindig csak azt kaptam, és mai napig ezt kapom, hogy ronda vagyok. Önbecsülésem nincs már régóta.
Aztán igazából az életem akkortól lett szarabb, hogy anyukám elhunyt, mikor főiskolán felsőfokú képzésre jártam, utolsó, 2 évem közepe táján.
Összeomlottam, mert barátaim, semmim nem volt.
Igazából most csak beszélgető partnert akartam, de az emberek úgy is lenézik a magam fajtát és megvetik, mint hogy valaki is segíteni akarna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!