Találtatok már ezen az oldalon olyan embert, akivel akár hónapokig is leveleztetek?
Vagy ha nem is addig, de valamiért nagyon szimpatikus lett számotokra? Hogyan alakult végül a story?
Kor, nem. 🙂
Már hat éve levelezünk.
38/F
Igen. Van egy nő akivel 3-4 éve beszélünk, találkozni is szoktunk néha, illetve találtam egy másik hölgyet aki ugyanarra a karra jár mint én.
24F
Eddig a leghosszabb fél évig tartott. A kapcsolata miatt maradt abba, de addig nagyon intenzív, tartalmas, és rendszeresen volt.
40+ N
Volt egy 3 hónapos érdekes levelezésem egy nővel, de megszakadt, amit sajnálok. Aztán volt egy férfival, akinek egy berögzötsége van. Később is belefutottam, de hanyagolom a berögzötsége h*eség. Lett volna megint egy nővel, de ebből sem lett semmi. Valahogy én rontok el dolgokat tutira.
Tehát alapból magányos vagyok, és egy női levelezőtárs jó lenne./38F/
Én november 16-án kezdtem el itt levelezni egy tőlem 10 évvel fiatalabb csajjal. Jól megértettük egymást jófej és barátságos volt. Szerette volna hallani a hangomat így volt hogy hívásoztunk hetente majd 2-3 naponta. Aztán időnként videochateltünk is kb havi 1x. Majusban volt egymás után 2 tali is afféle randi, mindketten jól éreztük magunkat és rengeteget csókolóztunk. Több nem lett mert a szüleivel él és zavarta volna őket ha idegen alszik ott. Így hát vártam rá közben kerestem a társaságát.
Sajna időközben megismert egy tőlem fiatalabb srácot akivel "egész jól" alakult a tali. Messzebb lakik szállodában aludt ahova felcsalta a kis naiv lányt. Azóta nem levelezek vele, eléggé ronda dolog volt tőle. Én többet akartam tőle de a kémia elég finnyás részéről.
Azóta nem ismertem meg itt senkit, de szívesen levelezek ha valaki szeretne beszélgetni. Türelmem van tengernyi. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!