Akinek már volt vetélése, hogy tette túl magát ezen? Nektek mi segített a kezdeti időszakban? (nyilván egy másik baba később), de a kezdeti gyászfolyamatban a feldolgozás nálatok hogyan zajlott? Mi vigasztalt Titeket?

Elodzor en is ugy reagaltam, mint te. A mutetre keszultem, arra koncentraltam, hogy tul legyek rajta. Azutan kb ket napig jobban ereztem magam, majd kitort belolem a gyasz. Volt ket nap, amit kb vegig sirtam, annyira fajt.

Nem erdekelt a vigasztalas es nem is probaltam erosnek lenni, mert addig mar egy hete azt csinaltam es az sem volt jo.

A ferjemmel is sokat beszelgettem, massal viszont nem igazan tudtam. Nem is sokan tudtak a babarol, de annak a tarsasagat is kerultem, aki tudott rola.

En azt mondom, hogy az a ket nap nekem sokat segitett, atadtam magam a banatnak, gyasznak es tullendultem rajta. Nem teljesen, sokszor eszembe jut azota is, de mar nem faj annyira.

Eleg sok dolgom is volt azota, ez is eltereli a figyelmemet. Elkezdtem felkeszulni, hogy ismet belevagjunk a babavarasba. Ket hettel a mutet utan elkezdtem edzeni, elmegyek 1-2 kivizsgalasra es orvoshoz, elkezdtem figyelni a ciklusomat homerozessel, hogy lassam kb mikor jon majd a kovetkezo mensim. Koncentralok a hetkoznapi feladatokra, a meglevo gyermekeinkre es arra, hogy lassan jonnek az unnepek. Tervezgetjuk a jovot.

Meg csak 3 hete tortent, de annyi minden tortent azota, hogy sokkal tavolabbinak tunik az emlek, lehet, hogy tudatos is a dolog.

De en tenyleg azt mondom, hogy az, amit en csinaltam, hogy napkozben eros vagyok, meg amig mas is latja, a furdoszobaban, vagy este a takaro alatt meg sirtam csendben, amikor senki sem latja, hogy valojaban mennyire bant, nah, ez nem segitett semmit es ha folytatom, akkor szerintem nem sikerul ilyen gyorsan "lezarnom" magamban a veszteseget.

szia! ha érdekel, keress rá a blogunkra, amin ezen virnyogunk egy ideje.:) nekem 9. héten volt vetélésem, befejezett, azóta megint terhes vagyok, de...nagyon nehéz feldolgozni ezt az egészet.

többé nem vetélek el című blog a blog pont hu-n :)

25hkm

A műszeres befejezés előtti időszak volt a legkeményebb, mikor már picit rózsaszínesen vérezgettem, de még reméltem, hogy megmarad. Agyaltam, hogy mit csináltam rosszul, bőgtem, hogy mi lesz, ha nem marad meg. 10 percenként nézegettem a betétet, hogy mi a helyzet, jött-e vér...stb.

Az is lejátszódott a fejemben, hogy mi van, ha megmarad, de beteg lesz, szóval nagyon nehéz volt rendet tenni a fejemben, hogy ebben a helyzetben mégis mi lenne a legjobb. Kb. 3-szor rohantunk be az ambulanciára, és az utolsó orvost leszámítva senki nem mondott semmi olyat, ami megnyugtatott volna. Aztán az utolsó orvos elmagyarázta számadatokkal is, hogy melyik értéknek mennyinek kellene lennie most, és hogy nálam mit lát a laboron. Elmondta, hogy nem fejlődött tovább, és ezzel igazából nem lehet mit csinálni. Valahogy ezek a racionális érvek egy kicsit megnyugtattak, és amikor kiléptem a rendelőből, pont egy fogyatékos lányt hoztak vizsgálatra. Akkor azt éreztem, hogy történhetett volna ennél rosszabb is.

Nem volt túl könnyű időszakom utána, de azóta már született még egy babám, és úton van a következő is.

Ha a kisfiamra nézek, akkor az jut eszembe, hogy ő most nem lenne, ha ez nem történt volna meg. És mivel nem cserélném el őt a világon semmire, azt hiszem így kellett mindennek történnie, hogy ő megérkezhessen.

Sajnos én is ugyanebben a cipőben járok :(.

2 hete még volt szívhang, most hétfőn a 9. heti UH-n már nem. Pénteken műtenek. Második lombik sikerült, de sajnos csak eddig jutottunk el. Egyáltalán nem tudom, mit kezdjek magammal, ezzel a helyzettel.....

én most vagyok ebben karácsonykor.várnak,hátha kiurul.

Ha nem,januárban műtenek.

Szívderítö. Nagyon kész vagyok.

De miért várnak vele ennyi ideig? Mennyi idősen halt el?

Azért ez így gondolom elég veszélyes.

Sok erőt és kitartást kívánok!