Hogy élhetném túl?
Szia!
Nyilván, tanultok még, és ezért függtök a szülőktől.
Azt írod, anyukádék támogatnak. Én azt tudom javasolni, hogy bízz bennük, és fogadd el a segítségüket, de jelezd, hogy a baba egy éves korában (mondjuk) akarsz már dolgozni, elviszed bölcsibe. Igen, a bölcsi nem egy rossz dolog, bár nekem csak 2 éves kortól jártak oda a gyerekeim, de nagyon szerették, és őfeléjük is nagy szeretettel voltak a gondozónők. Szóval ez nem szívtelenség, és tudnál a saját lábadra állni.
Azt nem írtad, hogy a pároddal mi van, miért nem lehet veled? Nyilván felnőtt, a szülei ezt nem tilthatják meg, hogy a családjával legyen. Ő akár már most elkezdhetne dolgozni a tanulmányok mellett. (nálunk én voltam még egyetemista, amikor született a nagylányunk, a férjem meg már dolgozott, ennyiből volt jobb).
Aztán egyébknét lehet, hogy anyósod, aki most "intézkedik" fog majd a legjobban gügyögni a kisbabának, és ő lesz oda legjobban attól, hogy milyen szép unokája van. Csak esetleg most szembesült vele, hogy bizony felette is elrepültek az évek, mert nagymamakorba ért... Ha meg mégis elutasító lesz, akkor egyébként másban szúrt volna hátba, mondjuk, amikor önálló lakást akartatok volna venni, vagy az esküvőnél...
Egy kisbabának sok mindenre van szüksége, de nem kell mindenből a legújabb dolgokat venni: szuper, szinte új kiságyakat vehetsz a netes facecsoportokban vagy aukciós oldalakon, mert mondjuk egy gyerek használta, és nem harcolja le. Bébiruhákat szintén olcsón lehet szépet venni bababörzén vagy csopiban vagy turiban, és nem divatjamúltak. Pelusból mi pl. moshatózunk, amit ne kőkorszaki valamiek képzelj el, hanem szinte olyan kinézetűek (sőt szebbek) mint egy eldobható pelus, csak mosod őket a baba ruháival együtt a gépben, és nem áznak át jobban mint egy eldobható (evvel pl tízezreket spórolhattok, és nem túlzok). Aztán nyilváén mire iskolába kerül, már bőven önállóak lesztek, tehát most azzal nem kellene foglalkozni, hogy hogy adok a kezébe diplomát, mert addigra fogtok tudni félretenni.
Intézetbe (ilyen már nincs is, nevelőszülők vannak...) nem adhatja, semmi köze nincs hozzá, te nyilatkozhatsz róla, ha le akarsz mondani a babáról. De még azt is visszavonhatod a szülőszobán. Ettől ne félj. Abortuszra sem mehetsz a te aláírásod nélkül, tehát ettől sem kell félned.
Én csak támogatni tudlak abban, hogy megtartsd, mert tudsz érte harcolni, és szerintem reális, hogy 23 évesen már éretten tudj nevelni egy gyereket, és meg tudjatok neki teremteni minden szükségeset. Szóval tarts ki a babád mellett, én biztos vagyok benne, hogy mindenki vagy majd mindenki melléd fog állni, csak most be vannak tojva!
Ha kell valami konkrétabb segítség, van kérdésed babázással kapcsolatban pl, nyugodtan írj privit, tudok segíteni. ;-)
Szia!
Tudom, már sokan írtak előttem, de ne abortáld a babádat!
Egy részt azért, mert egy életen át bánni fogod, más részt pedig azért, mert mire megszületik sok víz folyik le a dunán!
Nem tudjuk tanulsz-e még, hogy miért függsz az édesanyádéktól. Én látássérültként neveltem fel 9 gyereket, és soha nem adtam fel!
Te se add fel!
Azért írtam le, hogy miként, mert ha esetleg ilyen dolog áll a háttérben, hogy valamilyen fogyatékossággal élsz, akkor sem lehetetlen!
Vagyunk egy jó páran akik valamilyen fogyatékossággal nevelünk gyerekeket.
Tehát hajrá!
Ha gondolod írj magánban
Üdv:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!