Hogyan tudnék még inkább segíteni a páromon? 21 hetes terhes volt, elvetélt (lepényleválás). Hogyan tegyük túl magunkat ezen?
Figyelt kérdés
Múlthét előtti hétvégén vetélt el. 5 napig bent tartották, mert túl sok vért vesztett. Végig bent voltam vele a kórázban, tartottam benne a lelket (ahogyan a mai napig is teszem). A kommunikációval sincs gond köztünk, sokat beszélünk erről az egész helyzetről. Még inkább igyekszem mellette lenni, támogatni, beszélni vele, még inkább szeretni. Látom rajta, hogy próbál erős lenni, de nem mindig jön össze neki. Nekem is nagyon fáj a helyzet.
Tény, hogy nagy a korkülönbség köztünk (a javamra), és annak ellenére, hogy nem terveztünk gyereket, belevágtunk, nem akartuk elvetetni (minden eshetőséget figyelembe vettünk, átrágtunk nem is egyszer!), vártuk a picit.
Hogyan tudnék még inkább segíteni rajta?
2015. febr. 21. 23:26
11/11 anonim válasza:
Rettenetesen sajnálom! Sajnos pontosan tudom, hogy mit érezhettek most kedves kérdező :(. 4 hónappal ezelőtt a várandósságom 34. hetében kellett megszülnöm a halott kislányomat, nem volt szívhangja egy rutin Uh-n. Nagyon nehéz időszak vár rátok az tény, de csakis úgy segíthetsz a párodnak, ha sokat beszélgettek a babátokról és hagyod őt végig menni a gyászfolyamaton, meg kell élni a fájdalom minden szintjét. Idővel meg tudtok erősödni, de a fájdalom végig fogja kísérni az életeteket, mellyel meg kell tanulni együtt élni. De nem szabad feladni a reményt, hogy még lehettek boldogok és lehet gyermeketek. Engem az visz előre és a páromat is, hogy hamarosan újra fogunk próbálkozni a babavállalással és hiszünk benne, hogy minden rendben lesz. A kislányunk mindig a családunk tagja lesz, mindig Ő lesz az első babánk és sosem fogjuk elfelejteni Őt. Sok erőt és kitartást és minden jót kívánok Nektek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!