Vetélés/műtét után mennyi ideig tartó, milyen tüneteid voltak?

2 hét vérzés még éppen normális. Azért szólhatsz a dokinak. Ha továbbra sem marad abba, akkor mindenképpen doki.

Nekem 2 vetélésem volt. Az egyik tavaly volt, másik idén. Mindkét esetben hasonló tünetekkel járó magzat elhalás történt. Tudni kell még, hogy Angliában élek, itt nem nagyon vizsgálnak meg 12. hét előtt. Így gyenge-habár folyamatos-barnázás ellenére se vizsgáltak meg első alkalommal. 7 hetesen kezdtem el barnázni, de már hamarabb éreztem-anyai megérzés-, hogy valami nem stimmel. Minden nap, de csak picit. 11+6 hetes koromra délután 16 órára kaptam időpontot uh-ra....egy órával előtte érkeztem a korházba, mert elkezdtem jobban vérezni. Mire odaértem, elöntött a vér és egy órával az uh időpont előtt elvetéltem. 5 hetesre becsülték a terhességet. Hetekig könyörögtem, hogy vizsgáljanak meg.

Aztán sajnos nem állt helyre a mensim. Hogy mennyit véreztem utána, sajnos nem emlékszem pontosan, de normál keretek között volt. Nem végeztek műtétet, mert csak egy kis darab maradt bennem és azt hagyni akarták magától távozni-uh-on akkor már megnéztek. Hát nem tudom, nekik mi a kis darab, de valami felismerhetetlen dolog jött ki belőlem. Kábé 5cm hosszú volt és legalább másfél centi átmérőjű rúd szerű valami, ami elég kemény volt. Elég sokkoló volt őszintén szólva. Azt hiszem ez vetélés után 1 héten belül kijött-kábé5 napra rá. Aztán még vérezgettem kicsit. A mensim nem állt be. Napokkal a mensi előtt mindig barnáztam, volt, hogy 5 napig. Szerintem hormonproblémám volt-amit itt nem kezelnek-és szerintem ki kellett volna, hogy kaparjanak, mert nem tisztultam ki, minden mensikor jöttek darabok, amik előtte csak nagyon ritkán fordultak elő. Magánorvos megfizethetetlen volt a számunkra. 5 hónap telt el így, majd megint próbálkoztunk, megint összejött és megint éreztem, hogy valami nincs rendben. Most viszont mondtam páromnak, hogy drága a magán uh, de muszáj elmennünk. Egyetértett. Megállapodtunk, hogy 8 hetet megvárjuk, hátha elszámoltuk vagy valami, akkor már bizti lesz szívhang. Én éreztem, hogy nem lesz...különös módon azt is megéreztem, hogy ikrek. Sajnos minden bejött. 6 és 7 hetesen álltak le. Egy héttel későbbre kaptam ellenörző uh időpontot korházban. Ott aztán választhattam, hogy várok még, vagy kaparnak, vagy gyógyszert adnak, amitől elvetélek. Kaparástól féltem, így gyógyszert választottam. A gyógyszer gyorsan hatott-szájon át, vagy hüvelyen át lehetett bevenni és mivel azt mondta a doki, hogy hüvelyen keresztül gyorsabb, így hazavittem és felhelyeztem magamnak-ne tudd meg, milyen érzés volt. 1 óra múlva elálmosodtam, másfél órát aludtam, felébredtem és elkezdődött. Aznap délután "lezavarta" a szervezet a dolgot. 2 hétig gyengén vérezgettem. Az ellenörző uh időpontja megint 11+6 volt. Aznap reggel elkezdtem "menstruálni" Úgyhogy a vizsgálat megkezdése előtt mondtam is a dokinak, aki láthatóan nem tartotta ezt normálisnak és azonnal felfektetett az asztalra. Kiderült, az egyik magzat bennmaradt. Most már muszáj lesz kaparni. 3 nappal későbbre kaptam időpontot. Még aznap visszarohantunk a korházba, mert iszonyat elöntött a vér-sokkal jobban, mint előzőleg-és már kezdtem megijedni. Hát mikor a nővér megvizsgált és pirosra mázoltam a fél szobát, azonnal rohant az orvosért. Nem egy, de 5 emberke rohant be, majd hatalmas kapkodás, 3 doki a karomat döfte, egy az oxigén maszkot próbálta felrakni....azonnal toltak a műtőbe. 1 órás volt a műtét, azonnal jobban lettem:D

Talán nem is az elvetélés ténye, hanem a módja fájt a legjobban. Az, hogy hiába kértem segítséget, nem kaptam. A tehetetlenség, a tudat, hogy ha máshol vagyok, talán nem így kellett volna megtörténnie. Még ha nem is tudtak volna segíteni máshol se, de emberségesebben vetélhettem volna el, mert azt a kínzó bizonytalanságot, amit át kellett élnem első vetélésemmel, azt nem kívánom senkinek, második alkalommal meg majdnem otthagytam a fogam. Mert mellesleg mikor nővérke látta, hogy mindjárt elvérzek, hívta kétszer az orvost telefonon, már kiabált vele, de nem akart jönni, akkor személyesen rohant el-nem akart volna otthagyni, de muszáj volt.

Na, hát mikor ezek után újra teherbe estem, azt hiszem érthető, hogy bekamuztam mindent. Igazából mire kaptam időpontot, addigra megint volt egy kis barnázás, de szerencsére ez alkalommal-talán azért, mert tettem ellene-nem volt baj. Mivel itt a hormonhiányt nem kezelik,, kénytelen voltam én magamat kezelni. Hatalmas mákom van, hogy a neten árulják a progeszteronkrémet, amivel kentem is magam serényen.

Bocs, hogy elkanyarodtam és leírtam ilyen hosszan, mi történt velem. Azért írtam le, hogy tudd, nem vagy egyedül, megértem a fájdalmad. Sajnálom, ami veled történt, próbálj meg pozitív maradni. Kívánom neked, hogy minél előbb begyógyuljanak a sebek, hogy újra bele tudj vágni a terhességbe és sikerüljön végre neked is a baba.

(Én hamarosan szülök, ma vagyok 36 hetes-van remény a számodra is, hidd el!)

Mit cseszett el? és miért neked van lelkiismeret furdalásod?

A döntés miatt ne legyen, mert csak rossz és rosszabb van, ráadásul maximum utólag derül ki melyik, melyik.