12. hét előtti vetélés lelkileg illetve fizikailag mennyire megterhelő?

Nekem csak kémiai terhességem volt (több is), ahol még csak ultrahangon se láttam soha (mivel el sem jutott odáig a terhesség), mégis nagyon megviselt a dolog. Nyilván ehhez hozzá tartozik, hogy kívánt terhesség lett volna, sokáig próbálkoztunk, azóta sincs gyerekünk (nyilván meddőségi kezelés már folyamatban van).

Ha nem kívántan lennék terhes és abortuszt akarnék, akkor szerintem megváltás lenne a spontán vetélés, mert legalább nem azzal a tudattal kellene élnem, hogy az egyébként élő magzatot vetetem el.

Nekem nem tervezett baba volt, de az első sokk után nagyon örültem neki, és mindenképp meg szerettem volna tartani. Maga a vetélés is nagyon fájdalmas volt, ki sem tisztultam rendesen, majdnem egy hónapig ment a huzavona, mire megműtöttek, szóval fizikailag is megviselt. De a lelki része rosszabb volt, tényleg nagyon vágytam rá így is, ráadásul addig nem is tudtam igazán elkezdeni feldolgozni, míg túl nem voltam a műtéten és fizikailag rendbe nem jöttem.

Egy tervezett babánál (főleg lombiknál) el tudom képzelni, hogy még keményebb lehet ezen keresztülmenni.

Nekem amúgy valamiért az volt a legnagyobb félelmem, amit a 2. válaszoló írt, hogy boldog idillben érkezik az ember mondjuk a 12. heti genetikai UH-ra, és akkor derül ki, hogy már nem él... ezért a kisfiammal minden korai UH előtt rettegtem, szerencsére vele már minden rendben volt. Szerintem az ő születése kellett ahhoz, hogy igazán túllépjek a korábbi traumákon.

Terveztük. Az első nap sírdogáltam. De hamar beletörődtem. Én úgy fogtam fel, jobban jártam így, minthogyha megszültem volna betegen és egész életében pelenkázhatnám.

A műtét napján is sírtam, de ott a megaláztatás miatt, amit a kórházban kaptam.

1hónapra rá meg is fogant a lányunk.

Attól függ ki hogy készül rá.

Mi 1 éve próbálkoztunk, amikor volt egy kémiai terhességem (pozitív tesztek, de UH-n semmi). Őszintén nekem inkább reményt adott, hogy teherbe tudok esni, inkább pozitív tapasztalat volt, mint negatív.

De teljesen más az a helyzet, amikor valaki hamar terhes lesz, a környezetében nem volt (vagy nem tud róla, hogy lett volna) vetélés, abszolút abban van, hogyha van egy pozitív tetszje az azt jelenti, hogy 100%, hogy 9 hónap múlva szül, már eltervezi milyen színű lesz a babaszoba, meg mi lesz a neve és utána csapja képen a valóság, hogy nem minden pozitív tesztből születik baba, és ez most nem sikerült.

Még nyilván az se mindegy hány hetesen, azért 5-6 hetesen még általában kevésbé éli bele magát az ember a dologba, mint 11 hetesen, minél tovább tart a terhesség annál nehezebb lelkileg és fizikailag is. (6-7 hetes terhesség spontán távozása gyakorlatilag egy erősebb menstruáció, egy 12 hetes terhesség meg mindenképp műtét.)

Kedves kérdező, én sem terveztem az első terhességet , 13hetes voltam és két napos amikor el kezdtem vérezni mindennap többet .. beindult a vetélés és szükség volt orvosi beavatkozásra is . Ami inkább bosszant a mai napig hogy úgy gondolom mindent megtettem azért hogy megmaradjon . Ha az Isten nem akarta hogy megszülessen , akkor nem fog .

Most újra próbálkozunk , nem szabad soha feladni !