Tényleg túlreagáltam, hogy az orvos mised ab-ot állapított meg ?
8. héten üres, szabálytalan petezsákot látott. Közölte, hogy mised ab lesz, én meg hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, kicsit elsírtam magam.
Az orvos lehet, hogy bátorításnak szánta, de lereagálta azzal, hogy “szedjem össze magam, még fiatal vagyok, próbálkozhatunk újra.”
Én reagáltam túl, hogy ez érzékenyen érintett és inkább megnyugtatást vártam, vagy ő volt túl nyers?
Ennek senki nem tud valahogy örülni, úgyhogy érthető reakció.
Nekem is volt üres petezsákos terhességem, engem is mélyen érintett.
Nem reagáltad túl, szerintem senki nem visel jól egy ilyen hírt. Valaki kibírja az ajtóig, más nem. Ez ilyen.
Az orvos valószínű csak megakart nyugtatni ezzel, de nem sikerült túl szerencsésen. Én is azt mondanám, hogy valószínű sok ilyet látott már, nem tud/akar lélekközösséget vállalni minden veszteséggel. Valamit szeretett volna mondani mégis, hát sz*rul sikerült, ez van. Ezt a részét engedd el és koncentrálj a "felépülésre".
Nem. Az orvos volt erzeketlen. Lehet vigasztalni akart,en ezt elhiszem, meg azt is, hogy o napi 100 ilyet lat, de inkabb ilyenkor az ember maradjon csendben meg az is jobb. Vagy esetleg egy sajnalom es ennyi, semmibol nem telik. Nem kell patyolgatni, de ez egy nagy fajdalom, meg abban az esetben is, ha korai terhessegrol van szo.
Amugy nalam is ez volt, csak valami olyasmit mondott, hogy nem baj, lesz masik.
Oke es azota tenyleg meg is szuletett a kisfiam es orokke halas leszek erte, de abban a pillanatban en azt a babat szerettem volna, nem egy masikat.
Természetes, hogy sírtál és szomorú vagy.
Az orvos viszont nem biztos, hogy bunkó volt. Így akart vigasztalni. Bár így írásban nem derül ki, nyilván számít a hangsúly meg az egész közeg.
nekem is volt. Magán a megállapításon nem sírtam. Elfogadtam.
Viszont a műtét napján... akkor sem amiatt, hogy ez történt (feldolgoztam magamban, hogy nem vesztettem babát, mert pont a baba hiányzott), hanem ahogy ott bántak velem. Mint egy gyilkossal.
Nyilván teljesen normális a te reakciód is.
Viszont az orvos nem pszichológus, neki te is csak egy páciens vagy a sok közül. Próbált vigasztalni, így sikerült neki, ha férfi volt, még ez is nagy dolog részéről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!