Hogy jutottatok túl saját gyerek elvesztésén? Mi segített? Mikor lett könnyebb?

Ami azt illeti, én is úgy reagáltam, amikor megtudtam, hogy elvetéltem a 11. héten, hogy "Meghalt a baba?" és nem esett jól, amikor az orvos kifejtette, hogy nem baba, csak embrió. Tudom, köszi, de ettől még... Ugyanakkor igaza van annak, aki azt mondja, hogy egy korai vetélés - ami sajnos gyakori, csak nem beszélnek róla - teljesen más, mint egy már megszületett, élő gyermek elvesztése.

Az a szerencsétlen helyzet, hogy minél inkább beleéli magát valaki abba, hogy gyereke lesz, annál jobban padlóra küldi egy ilyen helyzet, de az sem jó, ha pesszimistán áll hozzá. Én a következő terhességemnél nem mertem beleélni magam, hogy gyerekünk lesz és nem tett jót. Kimaradt a boldog és izgatott babavárás.

Aktív élet: én is kerestem magamban a hibát, az okokat, de egy egészséges terhességnél nem szabad ártania. Van abban igazság, hogy ilyen helyzetben nagy valószínűséggel beteg lett volna a baba. Ugyanakkor a kivizsgálás sem árt, mert egy esetleges későbbi kudarctól megkímélhet, ha kiderül, hogy valami - amúgy orvosolható - probléma miatt ment el (pl. hormon- vagy véralvadás problémák).

Hogy lehet túljutni? Jó kérdés... az segít, ha nem keresed kényszeresen azt, hogy mit hibáztál. Könnyen lehet, hogy semmit, nem a te hibád és nem a te döntésed volt, hogy elment. Durván hangzik, de lehet, hogy jobb volt így, mert beteg lett volna. Vagy később emiatt valami jobban fog alakulni. Nekem munka, juttatások stb. szempontjából jobb volt, hogy később lett babánk, de ettől még inkább kihagytam volna a vetélést. Ha még nem akartatok babát, az nem játszik, ami nálam: ha nem vetélek el, most nem lehetne velünk a tündéri kisfiunk (egyébként arra a napra volt kiírva az elvetélt terhességem, amikor megtudtam, hogy ismét terhes vagyok). De ettől még bennem volt, hogy két ismerősöm is akkor szült, amikor én szültem volna.

Teljesen érthető, ha megviselt a dolog. Kitartást és később egészséges babá(ka)t! Ha sokáig nem megy a feldolgozása és nagyon magad alatt vagy, érdemes lehet szakembert felkeresni!

Nekem is 9 hetesen ment el vagyis missed ab volt,sőt duplán mert az első műtét nem jól sikerült,így 1 hét alatt 2x "műtöttek".

Több éve vártuk,lombik volt..sose éreztem még olyat mikor az orvos közölte a rossz hírt... nagyon sokat sírtam még a műtét után is többször rám tört.Pár hónapig még rossz volt mert eszembe jutott mekkora pocakom lenne.

Három gyerekem van és kétszer vetéltem. Egyszer a második, egyszer a harmadik gyerek előtt. Mindkét esetben az új terhesség enyhítette a bánatot, majd el is múlt. Gondolok rájuk 5 és 2 év elmúltával is, de mindig megnyugszom, hogy ha ők megmaradtak volna, most nem lenne a két csodálatos kislányom.

Természetesen megértem, hogy félsz. Én is végigizgultam a terhességeimet (főleg hogy nálam az elején gyakori a vérzés a progeszteronhiány miatt ), de annyira vártam őket, hogy könnyebb volt elfogadni, hogy ennek így kellett lennie.