Szerintetek mekkora esély van arra hogy megint elvetéltem vagy hogy a baba megmarad???
Figyelt kérdés
Sziasztok! A párommal több mint 1 éve próbálkozunk. Sajnos májusban amint kiderült a terhesség (pozitív lett a teszt) pár napon belül erős görcsökkel és vérzéssel elvetéltem. Egyből ügyeletre mentem ahol mondták hogy nem látnak semmit, csináltak vérvételt ahol a hcg-t nézték ami nagyon kevés lett és megállapították hogy biokémiai terhességem volt, majd szépen haza küldtek és mondták hogy pár nap múlva menjek vissza. Vissza mentem, mondták hogy oké minden rendben, szépen kitisztultam, viszont okot nem mondtak miért történt ez… És akkor most megint pozitívat teszteltem múlthét pénteken (2 normál és egy digitális(ami 1-2 hetet mutatott)) aztán szombaton barnázni kezdtem amikor amúgy meg kellett volna jönnie. Nem volt erős éppen hogy látható volt. Brutális görcsök nem társultak mellé. Ez a mai napig fenn áll sajnos. Még mindig barnázok. (Tehát 6 napja). orvoshoz nem szerettem volna menni hiszen 4 hetes (lassan 5) terhességet még nem látnak a dokik így úgy gondoltam várok a hatodik hétig ami jövő hét pénteken lesz. Utrogestant tegnap kezdtem el szedni, mellette magneb6-ot, terhességi vitamint, folsavat. Tünetem csak annyi hogy, iszonyatosan feszül a mellem, néha hányingerem van reggelente vagy napközben is kis időre. Teszteket állandóan csinálok, mind pozitív, nem halványult a második csík. Szerintetek mekkora esély van arra hogy megint elvetéltem vagy hogy a baba megmarad????2022. aug. 11. 09:55
11/21 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem már azért többet kellene látniuk, mennyi idős várandós vagy most? Persze nagyon szurkolok, és kell is a remény, de azért készülj fel a rosszabb forgatókönyre is :/
12/21 A kérdező kommentje:
Most lehetek olyan 6hét +4napos
2022. aug. 30. 12:01
13/21 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem mikor 6+4 voltam akkor már élő embrió volt szívműködéssel, és vissza hívott 2 hét múlvára kontrollra.
Most vagyok 11 hétben:)
14/21 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ez nem feltétlenül így nekem sem láttak petezsak+emberio kezdeményezésen kívül semmit. 7+5nel volt szivhang.
Én is véreztem, barnaztam 9 hétig. Utanna 18-20 hétig hematoma miatt. Amit az első orvos nem is említett meg csak fenyegeto vetélés írt a papírra.
Meg lehet minden ok.
16/21 A kérdező kommentje:
Sziasztok! Azt hiszem csoda történt 😍 igazából úgy mentem el, hogy a legrosszabbra számítottam… bementem, mondtam mi a helyzet, aztán elkezdett vizsgálni a doki, kérdezte, hogy vannak-e rosszulléteim. Mondtam neki hogy igen elég sűrűn. Erre a doki: nem csodálom, hiszen itt van egy élő embrió, szívhangja is van már. Én annyira lesokkoltam el sem tudom mondani nektek mennyire. Majdnem elkezdtem sírni. Azt mondta hogy kb 7,5 hetes vagyok amin szintén meglepődtem (a múlt heti vizsgálat miatt). A barnázásra nem tudott semmit se mondani de az biztos, hogy nem a babával van a gond. Remélem a továbbiakban is minden rendben lesz a babánkkal ❤️ És azt is remélem, hogy az én történetemet olvasva más hasonló helyzetben lévő hölgyek sem veszítik el a reményt és, hogy mindenkinek a legjobban alakulnak majd a dolgok ❤️
2022. szept. 1. 19:41
17/21 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hatalmas gratuláció, nagyon boldog babavárást!🥰
18/21 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Jaj de jó, olyan jó ilyen sikersztikat is olvasni a sok szomorú mellett, nagyon örülök és a továbbiakban is minden jót, boldog bababarast kívánok!!!
20/21 A kérdező kommentje:
Köszönöm jól vagyok (a hányáson kívül). Október 10.-én megyek majd genetikai uh-ra, azóta nem voltam dokinál csak védőnőnél voltam plusz vérvételen. A barnázás teljesen elmúlt . Nagyon remélem, hogy a genetikai uh-n is mindent rendben találnak majd. Már nagyon várom 😍
2022. szept. 28. 16:09
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!