Vannak itt olyan nők, akik a magas tsh (alulműködés) miatt vetéltek el esetleg?
Már másra nem tudok gondolni, csak ez lehet elvileg a ludas, vagy szimplán balszerencsések vagyunk, nem tudom.
Ne értsetek félre, nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy kismillió más oka is lehet, ami ugyebár talán sosem derül ki. Sokszor igazából semmi gond nincsen, egyszerűen így járnak az emberek.
De most engem az érdekelne, hogy vannak itt olyan nők, akik esetében konkrétan bebizonyosodott, hogy a magas TSH (alulműködés) okozta a problémát/vetélést?
Köszönöm szépen előre is a segítséget!
Nekem azt mondta az endokrinológus, 2 alatt érdemes teherbe esni és végig vinni az első trimesztert. 2,7 volt, mielőtt belevágtunk, ami amúgy jó érték, már arra is ráemelt a gyógyszerrel, hogy ne legyen gond. Az a gond a pm alulműködéssel, hogy az elején a babának nincs pajzsmirigye, és tőled veszi el a hormont, ami túl kevés, az alulműködés miatt, ezáltal neki se jut elég, és ez kritikus hiányt okoz a fejlődésében, ami általában rögtön vetélést okoz. Hs véletlenül eljut a második trimeszterig, akkor pedig komoly idegrendszeri vagy szellemi problémákat. De a vetélés sokkal valószínűbb. Ezért szokták egy kicsit "túltolni" a gyógyszert pm alulműködésnél. Ezt nekem mind az orvos mondta. Te se nőgyógyásszal beszélj erről, hanem jó endokrinológussal, nekem is csak ő tudta érthetően elmagyarázni az összes komplex hormonális folyamatot, és hogy mi mire hat, miért fontos.
De kitartást ez kezelhető betegség.
" terhesség során nem csak az anya, de a magzat egészségére is negatív hatást gyakorol az alacsony T3, T4 szint. (Már amennyibe teherbe tud esni a nő, ugyanis a betegség akadályozza a normál peteérést, tüszőrepedést és beágyazódást). Ennek oka, hogy a magzat a 16. terhességi hétig az anya pajzsmirigy hormonellátottságára van utalva, ezért ha nála nincs elegendő hormon, úgy a babánál is hiány lesz. Ez idegrendszeri károsodást, vetélést, halvaszületést, placenta-leválást okozhat, tehát a problémát mindenképpen kezelni szükséges! Fontos továbbá a várandósság során a pajzsmirigy szintjének folyamatos monitorozása, hiszen a növekvő magzat fokozottabb hormonellátottságot igényel."
#11 Igen, ez mind igaz, emiatt is erősködtem, hogy el akarok menni egy endokrinológushoz. El is mentem és ki is írta a gyógyszert, ő maga ajánlotta, hogy jobb lenne szedni. Rengeteg cikket, tanulmányt elolvastam a témában, de az ugye más, mint amikor húsvér emberek leírják a saját tapasztalataikat. És bár ajánlják lehúzni a tsh-t terhesség előtt, a mai napig konkrét tanulmány erről nem született. Az endokrinológusok is azt mondják, hogy nincs még elég tudásuk a témában.
Hát remélem most hogy szedem a gyógyszert jobb lesz az értékem. És azt is, hogy nem kellesz sokat várnunk már.
Nekem teljesen el volt szállva a TSH-m és a T4-em első babánál, jóval 10 feletti volt a tsh. Magán endokrinológushoz jartam, ő is mindig csak szörnyülködött. 2 hetente vettünk vért, második trimeszter közepere sikerült beállítani. Ö se gondolta volna, hogy megmarad, de megmaradt. Ráadásul nagyon okos lett, tehát az se jött be, hogy buta vagy kretén lesz :) most 6 éves.
Második terhességet úgy vettem észre, hogy felugrott megint a tsh-m 17-re, de akkor már tudtam, mit kell szedni, és hamar beállt.
#14 Olyan jó ezt hallani, nagyon örülök neki! 😊
Én már most belevágtam volna újra, de az mondta az endokrinológus, hogy meg kell várni a következő vérvétel eredményét. Talán nem is lesz sokkal alacsonyabb, ki tudja meddig kell várni. Fogalmam sincs mennyi idő míg beállítanja a gyógyszer a megfelelő értéket. 🤷
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!