Életemben a szülésnél nagyobb félelmem nincs. Programozott császár lenne jó, de ott meg a másik legnagyobb, mikor deréktől lefelé nem érzek semmit?

Amikor még csak elképzeltem,h egyszer anya leszek,nekem is voltak ilyen félelmeim. Aztán amikor megtudtam,h terhes vagyok,ezek elillantak,mert akárhány anyukával beszéltem,mindenkinek más-más élménye volt a szülésről,így inkább nem is akartam tudni,h milyen lesz. Azzal nyugtattam magam,h mi nők olyannak lettünk teremtve,h erre képesek vagyunk,tehát,biztos,h kibírható.

Én elég kis termetű vagyok,de sportos. Az egyik hasonló fizikumú baratnőm pár hónappal előbb szült,mint én. Na,azzal nyugtattam magam,h ha neki sikerült,kibírta,akkor nekem majd lazán menni fog. Gondoltam én...

Ha hiszed,ha nem,nekem a legnagyobb fóbiám az volt,h mi van,ha kapok majd beöntést. Ettől jobban féltem,mint a szüléstől. Hát,kaptam is...,túléltem.

Végül egész éjjel vajúdtam,de mivel nem tágultam és az egekbe szökött a vérnyomásom,így császár lett. Az érzéstelenítő akkor már egy megváltás volt. Hajnali 5-kor kaptam meg,5:40-re megvolt a baba.

És nem kellett 12 órát feküdnöm,emlékszem,azt mondta a doki,h délután 1 felé már felkelhetek. Jött egy nővér délután fél4 körül,segített felkelni,zuhanyozni,de a babamat csak másnap kaptam meg,addig pihennem kellett.

És még annyit,h ez az érzéstelenítő nem olyan gáz,mint gondolod. Arra nem emlékszem,h hogyan kezd hatni,talan mintha lehűltek volna picit a lábaim,inkább arra emlékszem,amikor már megy el a hatása,az olyan,mint mikor elzsibbad a lábad.

És hidd el,ha szülsz,ezeken nnem fogsz agyalni. És a világon nincs csodásabb érzés,mint anyává válni!

Az biztos hogy a szülés rettenetesen borzalmas, nem is tudom hogy lehet végigcsinálni. Volt egy ismerősöm aki a szülőágyon sírva fakadt hogy lánya született, mert belegondolt hogy lánya is át fog menni a szenvedésen.

Nekem fájásaim nem voltak, de életem legborzasztób 2 órája volt míg azt nem mondták legyen inkább császár.

Császár viszont baráti dolog. Az érzéstelenítés valóban furcsa, de csak 6 órát nem kelhetsz fel, utána keltenek és ha rooming-in van akkor tied a baba onnantól. Fejfájás ellen jó erős kávé kell. Ha elkezdesz mozogni még mielőtt kiáll az érzéstelenítő az égvilágon semmi gondod nem lesz. Minél többet mozogsz annál könnyebb. Altatásban is végeznek császárt.

Ugyanígy voltam vele, de elkezdtünk próbálkozni a párommal, aztán meg egyszerűen csak nem voltam hajlandó erre gondolni, mert “valahogy már mindenképp ki fog jönni” és tök felesleges stresszelni rajta.

Egyébként én magánklinikán szültem, tokkal-vonóval 600ezer forint volt (lehet járni tb alapon terhesgondozásra máshova), nekem megérte mert a pénzért cserébe mindenki kedves volt velem és az történt amit én akartam. (Lepontozás 3,2,1.... 😏)

Ja és végül császár lett, amit nálam úgy képzelj el, hogy amikor betették a kanült majdnem összefostam magam, annyira félek mindenféle orvosi dologtól. A császár előtt konkrétan reszkettem a félelemtől, de megintcsak, lévén magánkórház, az összes műtős nagyon kedves és gyengéd volt velem, segítettek megnyugodni, az egyik végig beszélt hozzám és simogatta az arcom. Tényleg csodásak voltak.

Altatást és nyugtatót én nagyon nem javaslom mert átjut a babába és nem tesz jót neki :/

Ez egy érdekes dolog. Mielőtt teherbeestem én is gondoltam minden félét... És valójában inkább a császár felé húztam volna. Mert nem, hogy alacsony a fájdalom küszöböm, hanem kb nincs is küszöböm...😆

Aztán terhes lettem és valahogy kezdett átformálódni ez bennem. A második trimeszterrtől egyértelműen termesztés szülést szerettem volna.

Aztán a sors másként döntött, ugyanis végül sürgős császárra volt szükség. Így is megvan a magam szülés élménye, ráadásul pozitív élményként. Miért ne lenne az? Hiszen életét adtam a fiamnak, mindegy milyen módon, csak egészséges legyen. Még ma is hallom, ahogy felsírt és látom magam előtt amikor hozták megmutatni. A műtét előtti percekben pedig amig vártuk a dokim, meg hogy az infúzió lecsepegjen, addig a szülésznő befektetett egy szülőszobára, éjszaka volt, hangulat világítást kaptunk és pihentem.

A fiam koraszülött lett, szóval lehetne negatív is az élmény, de miért lenne az mikor egészséges? Hányan cserélnének velem még így is...

A műtét után 6 órát kellett csak feküdni, meglepően gyorsan eltelt egyébként. Nekem egy teljes hétig fájt minden felkelés, lefekvés, leülés, felállás. Ennek ellenére sem mondanám rossz élménynek. És nem is volt kibírhatatlan a fájdalom. Én jól elszórakoztam magamon, hogy mit össze tudok szerencsétlenkedni.. 😆

Pár héttel később egy barátnőmet is császározták, na ő nagyon szenvedett, pedig neki ott volt a baba is. Én meg naponta többször lepcsőzhettem fel a PIC-re. Nem vagyunk egyformák.

(nekem pár éve volt egy mellplasztikám és én azt mondom, hogy ahhoz képest a császár semmiség. Ez a saját összehasonlításom)

Én a vajúdás 90%ban a fájások alatt azt üvöltöttem, hogy inkább császározzanak, mert nem bírom. A doki nem engedett, és biztatott, hogy képes vagyok rá, és meg tudom szülni. Igaza is volt. Most visszagondolva örülök, hogy nem lett császár. A császáros szobatársaim alig bírták ellátni a babájukat, én már szülés után hordozókendőben sétálgattam vele fel-alá. Arról nem is beszélve, hogy az ég vilagon semmi jele annak, hogy szültem. A lányom válla beszorult, és a gátmetszés ellenére is szakított mindenhol, háromnegyed óráig varrtak, de meg se látszik lenn se, hogy szültem, 18 évesen nem voltam ilyen szűk, mint most.

Az első 2 hónapban már attól gyomorgörcsöm volt, ha a kórház mellett elhajtottunk kocsival, azt hittem sosem fog elmúlni ez a rettegés, de most 14 hónapos a lányom, és eszembe se jut, hogy szültem, sőt a részletekre már alig emlékszem.

Szóval én nagyon bíztatlak a természetes szülésre, a félelmeinken nagyon nehéz túllépni, de lesz rá 9 hónapod, hogy felkészülj lelkileg.