Mi lesz szülés után, ha már most magányosnak érzem magam? Mit tudnék tenni?

Most 30 hetes vagyok.

Úgy alakult, hogy kb. ahogy kiderült a terhességem költöznünk kellett, nagyjából Bp egyik végéből a másikba. Az előző helyen laktam már 20 éve, itt közel voltak a szüleim, itt jártam iskolába, az első munkahelyemen, ahol 4 évet dolgoztam is ott volt. Ahol most lakunk nem ismerek senkit és semmit.

Úgy alakult, hogy 10.hét környékétől veszélyeztetett terhesként táppénzre kiírtak, tehát nem dolgozom, itthon vagyok. (az oka egyébként autoimmun pajzsmirigy probléma+gdm+egy előző vetélés, nem feltétlen indokolt az itthon maradás szerintem, de az orvos így látta jobbnak.)

A szüleim már nincsenek pár utcányi távolságra (ami talán nem is baj) így nyilván velük is megritkult a kapcsolattartás. Már a költözés előtt sem volt sok barátom, a legtöbb barátságom leépült sorban, plusz mindenki szétszéledt külföldre/vidékre. Egy barátnőm van vidéken, akivel nagyon közeli kapcsolatban voltam, a terhesség elején napi szinten beszéltünk neten, videóhívással is, de már nem nagyon válaszol az üzeneteimre, ha mégis, az sem igazán beszélgetés (az okát nem tudom ennek, de 4 db kisgyermeke van, nyilván elfoglalt is). A munkahelyemen már pont kezdett alakulni egy 4 fős baráti társaság, a terhesség előtt kezdtünk el átjárni egymáshoz, ilyesmi, de most hogy nem dolgozom már sok dologból "kimaradok", plusz az egyiküket áthelyezték és már ő sem dolgozik ott, így nem tudom lesz-e bármi jövője ennek.

Szóval itthon vagyok egyedül, nem nagyon beszélek senkivel napközben, nem megyek sehova, csak a boltba, és a páromat várom haza, mint egy pincsikutya... A párom nagyon odaadó, kedves, figyelmes, és mikor itthon van akkor igyekszik sokat beszélgetni, foglalkozni velem, de nem szeretném őt egészségtelen mértékben lemeríteni, azért, mert nekem csak ő van...

Pedig egyébként nagyon magamnak való ember vagyok, aki szeret egyedül lenni, és nem is abban nyilvánul meg a "magányosságom" hogy sírok vagy ilyesmi, csak elkezdtem észrevenni, hogy fogy a motivációm. Vannak jobb napjaim, de van, hogy csak megcsinálom a házimunkákat, amiket muszáj, aztán kb. fekszem és tévét nézem vagy zenét hallgatok, sokat alszom, és ennyi. Estig, amikor megérkezik a párom, és akkor felélénkülök, mintha akkor kezdődne el a nap... de amíg haza nem jön, addig kb. "túlélő üzemmódban" vagyok, hogy csak teljen már el ez a nap is valahogy..

Nagyon félek, hogy ha megszülök, akkor ugyanez lesz, csak a babával, de a baba mellett nem tehetem meg hogy ennyire motiválatlan legyek, plusz azt sem akarom, hogy teljesen "rácuppanjak" a fiamra, azért, mert nincs más társaságom.

Mindig nézem a programokat, szerettem volna kismama tornára is járni, hogy legalább az legyen, de a védőnő is mondta, hogy nem tud semmiről a környéken, és én sem találtam. Anyukás beszélgetőkör-féleség van a környéken a szülés utánra, de nem tudom, mennyire lenne jó ötlet... nem tudom, hogy milyen helyen tudnék picit többet szocializálódni, merre induljak el, mit kezdjek magammal... De már nagyon félek, hogy mire jön a baba még mélyebbre fogok süllyedni ebben...

Volt valakinek hasonló, és ha igen, mivel tudott kimászni belőle?