Milyen érzés szülni? Tényleg olyan, mint egy erősebb hascsikarás?

Hát erre jó sok választ fogsz kapni. És szinte mindenki mást ír. Az biztos hogy soha semmi nem fájt még úgy mint az. És nem a kitolás hanem a vajúdás. És még csak pofán se vaghatod az orvost mert fájás alatt jön és kézzel tágít.

Minden perce megéri amúgy. Nem szabad olyan drasztikusan felfogni. Fájni fáj, de azért nem lehet belehalni. A gatmetszest én nem is éreztem, akkor nyisszantott az orvos mikor már rajta támaszkodott a hasamon hogy kinyomtatott belőlem a babát. Utólag visszagondolva (két hónapja szültem azért még elég élénk az emlék) jobban elnagyoltam a dolgokat mint amilyenek a valóságban volt.

Bár mi még csak tervezzük, de iszonyú alacsony a fájdalomküszöböm. El nem tudom képzelni hogy lehet ezeket kibírni amit itt leírnak....

Igaz vannak ismerőseim akiknek gyors könnyű szülésük volt, de gondolom ez a millióból 1 nő.

Csak a vajúdásról tudok írni, mert nekem a vége császár lett.

Indított szülésem volt, az első pillanattól oxitocinnal. Ettől hamar olyan fájásaim lettek, hogy az nst papíron nem voltak rajta a fájáscsúcsok. Minden fájás legdurvább részénél elfogott a hányinger, nem kaptam levegőt se. 'Alul' tényleg nagyon erős mensi érzésem volt, de mellette fájt mindenhol máshol is erősebben és leírhatatlan módon. Nekem a szünetekben se ment le teljesen 0-ra a fájásgörbém, és az erős mensi érzés folyamatosan megvolt a szünetekben is -gondolom a sok oxitocin miatt- ez durvult be 2 percenként 5 órán keresztül. A babám nem tudott beilleszkedni, ezért lett végül császár.

12kor kezdődtek a fájások. Kb olyan volt, mintha menstruáltam volna. A kórházba se mentem be, mert én is durvábbra számítottam, gondoltam ez még nem az. Délután 5kor elmentünk nagybevásárolni. 7-kor mikor végeztünk mondtam a férjemnek, hogy na akkor mostmár azért be kéne menni a kórházba, mert fogalmam sincs mi ez, de nem akarok éjszakára így maradni. Annyira lazán vettem az egészet, hogy a férjem szülés után, még szórakozott is velem, hogy még jó, hogy nem vettem be fájdalomcsillapítót :D

Bementünk a kórházba és közölték, hogy 5 ujjnyira ki vagyok tágulva, úgyhogy hozzam a cuccomat, mert szülés lesz. Persze semmi nem volt nálunk. A szülőszobán megkaptam az oxytocint és utána kezdődött a pokol. Nem sok mindenre emlékszem, de minden fájásnál szívtam azt a hülye gázt, amolyan placebóból, mert egyébként lószart nem segített, de én foggal körömmel próbáltam hinni benne, hogy segíteni fog. Az 5. Fájásnál eltiltottak a gáztól, mert lehánytam a monitort xD innen képszakadás. Annyira emlékszem még, hogy a kitolásnál én semmilyen ingert nem éreztem, már szinte ordítva kérdezte a szülésznő, hogy Nyomni kell? Én meg nem tudtam mit válaszolni, aztán egyszer csak valahogy Lucának sikerült kikeverednie, mert a szülésznő meglátta a haját és elkezdett üvöltözni, hogy "Nyomjon már, mire vár?"

Engem vágtak, de nem akartak az elején, sürgősséggel vágtak kitolás alatt, mert nem fért át a válla, érzéstelenítő nélkül vágtak, de nem éreztem semmit belőle, mert a kitolással járó fájdalom nagyobb volt.

Luca a gátmetszés ellenére is szanaszéjjel szaggatott belülről, háromnegyed óráig stoppoltak. Ezt érzéstelenítő alatt csinálták, nem éreztem semmit.

Ami nekem baromira fájt az a varratszedés volt. Azt hittem összepisilem magam. Pedig nem gyulladt be.

Hát ez az én szülésélményem.

#17 vagyok. El ne hidd, hogy a császárral jobban jársz!

Bár pokol volt a vajúdás, ami után megváltás volt a műtőbe menni, de ami utána jött... az sem volt jobb. Semmivel sem. Alig tudtam felkelni, sírva pisiltem, a szoptatás alatti méhösszehúzódások iszanyat fájdalommal jártak az első napokban. És akkor mindezek már teljesen melleslegesek voltak, mert ott volt a babám, akit akárhogyan is, de el kellett látnom. Ennek eredményeként combközépig feketére bevéreztem.

Lassan gyógyultam. Semmi segítségem nem volt. Kb. 2 hét után tudtam rendesen mozogni, de még akkor is fájt, csak nem annyira. Olyan 4-5 hónap kellett, hogy úgy érezzem magam, mintha nem történt volna semmi.