Ti szerettek terhesek lenni? Baj, ha én már nagyon várom a végét?

33 hetes vagyok. Mindenki kérdezgeti, hogy ugye élvezem, meg ez a legszebb időszak, minden napot élvezzek ki, stb.

Egyfelől érzem ezt, mert tervezett baba volt, akit mindketten nagyon várunk, nagyon boldog vagyok, hogy hamarosan megérkezik, imádok babacuccokat vásárolni, tervezgetni, lakást átrendezni, stb.

Viszont alig várom már, hogy megszülessen és bevallom magát a terhességet annyira én nem élvezem. Az elején nagyon aggódtam, hogy valami baj lesz, mert a környezetemben ketten is elvetéltek az elmúlt fél évben, ráadásul 7-8 hetesen én is véreztem. Eközben megvolt a szokásos étvágytalanság, szédülés, alkalmanként hányás, ami különösen a munkahelyemen volt kellemetlen. Szerencsére később a vérzésből nem lett baj, de a 12 hetes UH-n meg azt mondták, mélyen fekszik a lepényem, ezért csak óvatosan csináljak mindent, ne erőltessem meg magam.

Így a 19 hetes UH-ig nem volt szex (először a korai vérzés, majd a lepény miatt), nem voltak nagy séták, nem volt kirándulás (terhesség előtt nagyon aktív voltam, és ez nagyon hiányzik), nem emelhettem fel imádott unokahúgaimat, minden mozdulatomra vigyáznom kellett, pl. néha ösztönösen elkezdtem volna futni a busz után. :D Szóval hiába örültem nagyon a babának, magát a terhességet annyira nem élveztem...

Tudom, hogy ezek nagyon kicsi problémák ahhoz képest, hogy más az egész terhességét végighányja vagy kórházban van vagy elvetél, csak azt akarom éreztetni, miért nem volt nekem sem az a rózsaszín köd.

A 19 hetes UH-n aztán azt mondták, teljesen jó helyen van a lepény, nem volt semmi gond, így pár hetet aktívkodtam, mentünk pár napos belföldi kirándulásra, végre újra volt szex, ez egy jobb időszak volt. :)

Kb. a 25. héttől viszont elkezdtem keményedni, ha sokat sétálok, fáj a hasam, a 30. hét után nekem visszatért az étvágytalanság, néha émelygek, van amikor rá sem tudok nézni a főtt kajára... Most 33 hetesen már a hasam is zavar, fekvésnél egyetlen póz sem kényelmes, a baba sem találta még ki, hogy szeret lenni, minden pózban szét akarja rúgni a hasamat, ha lefekszem. :D

Éjjelente 4-5-ször felkelek, vagy azért mert kényelmetlen, vagy azért mert pisilnem kell, vagy begörcsöl a lábam.

Eközben végig dolgoztam eddig a terhességet (de ez az utolsó hetem! :) ), mert irodai ülőmunka, és nem akartam csak azért táppénzre menni előbb, hogy kényelmesebb legyen, de az utóbbi hetekben már a munkanapokat is végigszenvedem, nem tudok koncentrálni, stresszes, a sok ülés miatt fáj a hátam, nem nagyon marad idő a készülődésre, mert este 7-re érek haza és utána már csak fetrengeni vagyok képes. :D

Mondom, tudom, hogy másoknak sokkal nagyobb problémái vannak, és hogy örülnöm kell a viszonylag sima terhességemnek és hogy a babával minden rendben van, de tényleg olyan nagy baj, hogy nem imádok terhesnek lenni?

Azt a tényt imádom, hogy hamarosan megérkezik a kisbabánk, de őszintén ha a következő babánál átugorhatnánk néhány hónapot, nem bánnám. :D (nyilván nem koraszülésről beszélek, és most sem kívánom, hogy hetekkel korábban jöjjön a baba).

Hiányzik az aktív élet, hiányzik a futás, biciklizés, kirándulások... tudom, hogy ezeket nagyrészt baba mellett is redukálni kell majd, de nem teljesen, és akkor legalább ott lesz a baba, így sokkal könnyebb lesz lemondani dolgokról. :D

Ti hogy élitek meg a terhességet? Aki imádja ezt az időszakot, konkrétan mit? :) A tényt, hogy hamarosan jön a baba, vagy magát az állapotot is lehet szeretni? :D És nagy baj, ha nekem valószínűleg nem úgy fog megmaradni az emlékeimben, mint életem legszebb 9 hónapja?