30 hetesen mennyi az esélye, hogy megfordul a baba?
Sziasztok. 15héttől haránt fekvésű a babánk. (Első baba) Tudom hogy a szülésig bármikor megfordulhat de aki hasonló cipőben járt nála hogy volt megfordult vagy sem? Meg mondom őszintén én jobban el tudom képzelni hogy császárral szüljek, félek a sima szüléstől. Esetleg erre is kíváncsi lennék hogy akik tudnak véleményt írni mindkettőről melyik a jobb? Fájdalom terén kérdezem. 14 hetes volt a baba amikor magas nyaki redő miatt mintát kellett venni a lepényből ott is majdnem elájultam a félelemtől amíg hozzám sem értek. (Nekem az is fájt)
Eddig nem stresszeltem a szüléstől de ahogy közeledik egyre jobban kelti bennem a félelmet.
Köszi a válaszokat.
Ikerterhesen is forgolódott folyamatosan az egyik baba. Bent feküdtem, minden nap nézték, ezért objektíve tudom a napi helyzetét. Egyik nap haránt, aztán fejvég, utána medencevég, mindig más. 38+4-re születtek. Nincs olyan, hogy ki lehet jelenteni, hogy oké, beállt, mostantól már nem fordul meg.
Császárral születtek, maga a műtét az semmi, de ahogy kimegy az érzéstelenítés, akkor fáj nagyon, főleg az első nap, meg az első felkelés, de rohamosan javul.
Nekem csaszarom volt, es en nekem pont hogy jo volt. Gyorsan lemegy az egesz fel ora 20 perc, aztan orzobe nekem a csendben tok jo volt pihenni, realizaltam hogy mi is tortent, megszuletett a baba stb. Kicsit felfogtam az egeszet. 6 ora mulva fel kellett allni. Faj, de egy sima szuleshez nem hasonlithato, szerintem nem veszes. Ahogy lekerultem gyerekagyra jott apuka es 1-2 latogato, vegig alltam kint veluk, es a tobbi napokon is non-stop mert mindig jott valaki. Mozogtam, setaltam, erezni hogy van heged nekem abszolut elviselheto volt, gyorsan regeneralodtam, nem is hittem hogy ennyire, kb 1 het mulva mar semmi bajom nem volt.
Mar ketto volt, most lesz a 3.
Nekem amugy csaszar utan 24 oran belul ami szornyu volt hogy a vallamnal beallt az izom vagy nem tudom, se forogni nem tudtam se lefekudni az agyra. De relativ hamar elmulik. Az sokkal fajdalmasabb es rosszabb volt mint a csazsaros hegem.
En izgultam emiatt nagyon, mert most a harmadik babat varom es nem kapkodta el a befordulast. A ket nagyobb gyerek befordult a 30. het elott, erre szamitottam most is, de nem.
Kb 30-34 het kozott 4x valtoztatott helyzetet, volt faros, majd ferden volt fejjel le, majd ismet faros, stb.
En pont akkor kezdtem ketsegbeesni, amikor harantba fordult es ugy is maradt masfel hetre.
Nem tudom, hogy mit tudsz a harantfekvesrol, hogy milyen kockazatokkal jar. Az egy dolog, hogy en huvelyi uton szeretnek szulni, mert a csaszartol tartok pont, harantnal pedig csak csaszar lehet. De nem is emiatt feltem tole.
Itt a harantosokat 37 hetesen befektetik es szulesig maradni is kell a korhazban, ugyanis ha burokrepedessel indul a szules, akkor a zsinor igen gyakran eloreesik, a magzat pedig a zsinorra nehezedik viz nelkul es elzarja a verellattast. Ilyenkor minimalis idon belul ki kell ot szedni, ezert kell az osztalyon lenni. Ha nem a zsinor sodrodik ki, akkor pedig gyakran a baba valamelyik vegtagja esik elore...
Tehat kb a legrosszabb pozicio, mondjuk eleg ritka is, 300 szulesbol 1-nel van.
En nagyon azt kivantam, hogy legalabb farosba forduljon at a gyerek, ha mar mas nem is, de harantban ne maradjon.
A masik, hogy a harantos baba igen nagy fajdalmat is tud okozni. Az enyem nagyobb es hosszabb az atlagtol, amikor harantba fordult 2,5 kilosan, az nagyon fajt. Konkretan szetvalt a hasizmom, pedig korabban egyik terhessegnel sem, de annyira feszitve volt a baba altal ketoldalra, hogy mar nem birta.
Az oldalso tartoizmaim ugy fajtak, hogy 4 nap utan alig birtam mozdulni, menni veluk, a bordaim is fajtak. Az orvos szerint 2,5 kg felett a harantfekveses babak ilyen fajdalmakat tudnak okozni es ahogy nonek, ez rosszabb lesz.
Szoval vegul nekem kereken 34 hetetesen befordult jo iranyba, nagyon nagy megkonnyebbules volt. A hasizmom ugy maradt, de a tobbi fajdalom elmult. En abban bizom, hogy mar nem fordul vissza ismet...
A velemenyem a fajdalomrol az, hogy mindket szules faj. Elcsepelt szoveg, de a huvelyi elotte faj, a csaszar utana. Vannak szerencsesek, akiknek 1-2 nappal csaszar utan semmi bajuk (legalabbis itt olvastam mar ilyet), en az ismeroseim kozott inkabb azokatt lattam, akik csaszar utan 1 hettel meg megkonnyeznek egy kisebb kohintest is es nem igazan lattam oket fajdalom nelkul szaladgalni...
A huvelyi szules nekem a vajudasnal fajt, a kitolas nehez volt, de nemmfajt mar, es en gatvedelemmel szultem csak eddig, szoval vagasom/varrasom nem volt utana. Erzekeny volt a vaginam kornyeke par napig, de konkret fajdalmam csak a mehosszehuzodas volt szoptataskor (ez pedig van csaszarnal is...).
En emiatt szeretnem inkabb a huvelyit, mert azt ismerem es ahogy latom rovidebb ideig tarto fajdalommal jar osszessegeben.
Jah, a masik, hogy en nem kertem epidularis erzestelenitest egyik szulesnel sem, de akik kertek azt mondjak, hogy az valami csoda, nagyon sokat segit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!